Fesztiváldübörgés Kolozsvár szívében: több mint kétszáz előadóművész lép fel az Untoldon

Fesztiváldübörgés Kolozsvár szívében: több mint kétszáz előadóművész lép fel az Untoldon

Fotó: Bede Laura

Csütörtök délben – húszperces késéssel – megnyitotta kapuit az ország legnagyobb fesztiválja, az Untold. A negyedik alkalommal Kolozsváron szervezett, négynapos elektronikus zenei rendezvényre 350 ezer résztvevőt várnak 75 országból.

Bede Laura

2018. augusztus 02., 18:552018. augusztus 02., 18:55

Türelmetlen, kíváncsi és bulizni vágyó tömeg gyűlt össze a kolozsvári Sétatéren csütörtök délben: mindenki arra várt, hogy elsőként lépjen be az elektronikus zene birodalmába.

Míg az érkező fiatalok a jegyeiket és bérleteiket a belépéshez szükséges karszalagra váltották, a szervezők az utolsó simításokat végezték, majd tizenkét óra húsz perckor megnyitották a 4. Untold fesztivál kapuit.

A bejáratnál a fémdetektoros ellenőrzés után a táska méretét és tartalmát is szemügyre vették. A kapuknál a repülőtereken használatos csomagmérő eszközöket helyeztek el, és a résztvevők nem léphetnek be a helyszínre nagy méretű bőröndökkel vagy hátizsákokkal, csupán 21 cm × 29 cm (A4-es) méretű táskával.

Továbbá a fesztivál területére tilos bevinni drogokat, üvegeket, lézereket, sprayeket, késeket, fegyvereket, pirotechnikai eszközöket, ételt, italt, háziállatokat, esernyőket (esőkabáttal lehet helyettesíteni), gyúlékony vagy robbanóanyagokat, professzionális fényképező és videófelszereléseket, beleértve az DSLR-típusú fényképezőgépeket, bármilyen más tárgyat, amely sérülést okozhat. A rendezvény területére bevihetők életmentő gyógyszerek, inzulin, asztmára spray, napi gyógyszeradag, de az érintett személyeknek be kell mutatniuk az orvosi igazolást vagy más iratot, amely előírja ezek használatát.

Galéria

Fotó: Bede Laura

Exkluzív koncert, visszatérő vendégek

A szigorú szabályzat betartása után ellazulhatnak a fesztiválozók, ugyanis a bejárati kapukat átlépve,

a Kolozsvár Arénában és környékén összesen 10 színpadon 250 előadóművész fergeteges produkciója várja őket.

A szervezők a nagy népszerűségnek örvendő, visszatérő vendégeken kívül minden évben új nevekkel egészítik ki a fellépők listáját. Idén a fesztivál talán legnagyobb húzóneve a Black Eyed Peas, ugyanis az Untold az egyedüli európai fesztivál, mely idén meg tudta győzni az amerikai hiphop- és popegyüttest, hogy fellépjen a rajongói előtt. A jelenleg már csak háromtagú zenekar – will.i.am, Apl.De.Ap és Taboo, ugyanis Fergie 2017-ben kilépett a csapatból – vasárnap, a fesztivál zárónapján lép színpadra rendkívüli műsorral. De még előtte olyan énekesek és lemezlovasok szórakoztatják a résztvevőket mint Jason Derulo, Kygo, Tiesto, The Prodigy, Steve Aoki, Dimitri Vegas & Like Mike, Armin Van Buuren, Paul Kalkbrenner, Fedde Le Grand.

Galéria

Fotó: Bede Laura

Biztonságos fesztiválkörnyezet

A szervezők szerkesztőségünkhöz eljutatott közleménye alapján az idei rendezvényre összesen 350 000 résztvevőt várnak 75 országból. A hatalmas tömeg felhőtlen, biztonságos környezetben való szórakozásáért többek között 500 csendőr, 450 rendőr, 120 tűzoltó és 60 egészségügyi alkalmazott felel.

A szervezők tájékoztatása szerint az 1800-at is meghaladja a felügyelők száma, és további 700 magánbiztonsági ügynök lesz jelen. Emellett több mint 70 térfigyelő kamerát szereltek fel a fesztivál helyszínén, hogy kiszűrjék és azonosítsák a kihágásokat vagy a bűncselekményeket elkövető személyeket. A fesztivál idején 17 és 1 óra között ingyenes szállítást biztosítanak azon I-es fokú súlyos fogyatékkal élő személyek számára, akik bejelentkeztek, és akiket elfogadtak a szervezők. Az ingyenes szállításhoz telefonos előjegyzés szükséges.

Töretlen népszerűségű fesztivál

Az Untold 2015-ben besöpörte a legjobb nagy fesztiválnak járó elismerést (Best Major Festival), 2016-ban pedig első ízben nyert romániai rendezvény nagydíjat az európai fesztiváldíjak (European Festival Awards) versenyében. Utóbbi megmérettetésen a fesztiválipar szakembereit és a rendezvények szervezőit kreativitásukért és erőfeszítéseikért díjazzák. Az Untold zenei fesztivált negyedik alkalommal szervezik meg a kincses városban, az előző kiadások nagyon sikeresek voltak, százezres tömegeket vonzottak a  Kolozsvár Arénába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata

Új témákkal és technológiai megoldásokkal jelentkezik április 14-től, vasárnap délutántól a tudományos-ismeretterjesztő sorozat a Dunán. Az adások a mesterséges intelligencia segítségével a tudományos élet aktualitásairól is beszámolnak.

Forradalmi újítással tér vissza vasárnaptól a Duna televízió Delta című tudományos-ismeretterjesztő sorozata
2024. április 13., szombat

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi

Ünnepi hangulatú év elé néz az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete, hiszen két nagy rendezvénye, a Legszebb Erdélyi Magyar Dal és a Könyvturi is tizedik kiadásához érkezik.

Az olvasás népszerűsítésével még több fiatalt megszólítana a jubileumot ünneplő Könyvturi
2024. április 13., szombat

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést, közöttük a székelykapu. A veszprémi díjátadó gálaműsor április 14-én, vasárnap este látható az M5 kulturális csatornán.

Hét nemzeti érték kapott idén hungarikum minősítést
2024. április 12., péntek

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes

Erdélyi turné keretében lépnek színpadra a napokban a Budapesti Operettszínház művészei. Oszvald Marika, Peller Károly és Faragó András előadásában az operettirodalom legnépszerűbb szerzői, köztük Kálmán Imre, Lehár Ferenc örökzöldjei csendülnek fel.

Erdélyi turnén ünnepli születésnapját Oszvald Marika Kossuth-díjas színésznő, operetténekes
2024. április 12., péntek

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését

Különleges élményben lesz részük azoknak a kolozsvári mozinézőknek, akik szombatra jegyet váltanak a Lassie - Állati mentőakció (Lassie – A New Adventure) című filmre.

Interaktív kutyás workshop előzi meg a Lassie mozifilm kolozsvári vetítését
2024. április 09., kedd

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat

Bemutatta kedden a brit uralkodónak az őt ábrázoló új fontbankókat a Bank of England kormányzója.

Bemutatták III. Károly királynak az őt ábrázoló új fontbankókat
2024. április 08., hétfő

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián

Határon túli diákok jelentkezését is várják a magyarországi Honismereti Szövetség Látható csodák című, 7–12. osztályosok számára meghirdetett pályázatára.

Határon túli diákok is népszerűsíthetik természeti értékeiket a nyíregyházi honismereti akadémián
2024. április 08., hétfő

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján

Erdélyi város is felkerült a lakosai által élhetőnek tartott európai városok listájára, miközben egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek topjában kapott helyett.

Erdélyi település a legélhetőbbnek tartott városok topjában, egy magyarországi megyeszékhely a legrosszabb helyek listáján
2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta