Fotó: Pinti Attila
A Meta felhagy tényellenőrzési programjával a hozzá tartozó közösségimédia-felületeken és enyhít a vélemények szabad kifejtésének korlátain – jelentette be Mark Zuckerberg, a technológiai óriáscég tulajdonos-elnöke kedden.
2025. január 07., 20:142025. január 07., 20:14
Az üzletember egy videóban közölte, hogy a továbbiakban nem veszik igénybe külsős úgynevezett „tényellenőrök” (fact checkers) munkáját, hanem az X közösségi oldalon alkalmazott „közösségi bejegyzések” (community notes) módszerére térnek át, aminek lényege, hogy maguk a felhasználók jelezhetik, ha egy-egy megjelent tartalmat kifogásolnak.
A cég a Facebook mellett az Instagram és más közösségi platformok tulajdonosa is. A Meta a 2016-os amerikai elnökválasztást követően indította el úgynevezett tényellenőrzési programját, amelyben külsősöket alkalmaztak a platformokon megjelent tartalmak kezelésére.
Az eljárást komoly viták kísérték, és számos alkalommal érte a közösségi médiumot az a kritika, hogy politikai nyomásra cselekedett, az általa alkalmazott „tényellenőrzés” pedig szelektív, és jórészt a konzervatív vélemények lehalkítására szolgál. A cég vezetői a közelmúltban elismerték, hogy törekvésük „túlságosan messzire ment”.
Joel Kaplan, a Meta globális igazgatója a Fox News Digitalnak adott interjúban felidézte, hogy független, külső szereplőkhöz fordultak a tényellenőri program keretében, de kiderült, túl sok a politikai elfogultság abban, hogy mely tartalmakat választanak ki „tényellenőrzésre”, és nem minden tartalomra vonatkozik a figyelem.
Joel Kaplan arról is beszámolt, hogy módosítanak a Meta belső tartalommoderáló előírásain is, különös tekintettel azokra a szabályokra, amelyekről úgy érzik, „túlságosan megszorítók, és nem engednek elegendő párbeszédet olyan érzékeny témákról, mint a bevándorlás, a transzneműség és a gender”. „Biztosítani akarjuk, hogy a párbeszéd szabadon, a cenzúrától való félelem nélkül történhessen a felületen” – tette hozzá a Meta globális igazgatója.
Kaplan a Trump-adminisztráció közelgő hivatalba lépését igazi lehetőségnek nevezte a változtatások megtételére, mert egy „olyan adminisztráció lép hivatalba, amelytől mi sem áll távolabb, mint hogy vállalkozásokra nyomást gyakoroljon a cenzúra érdekében, és, amely óriási támogatója a szólás szabadságának”. A közösségi tartalomellenőrzésre először a Meta egyesült államokbeli felületein térnek át.
Saját maga segítette le a magasban rekedt macskáját Marcel Ciolacu román miniszterelnök. A közösségi médiában roppant aktív miniszterelnök meg is örökítette a cicás kalandot.
Az emberek többsége nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válhatnak a nyaralók.
A kincses városban élő vadméhek könnyebb feltérképezésében, valamint a lakosság körében való népszerűsítésében játszanak szerepet azok a rovarhotelek, amelyek elhelyezésére önkéntesek jelentkezését várja a BBTE Biológia és Geológia Kara.
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.
Egyre többen utaznak külföldre, hogy ott ünnepeljék szerelmüket Valentin-nap környékén.
A déli harangszóval és a csárdással bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a döntést Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelentette be.
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba.
Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.
Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a
Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.
szóljon hozzá!