Valósággal megszállták a turisták a hétvégén a tájegység gyöngyszemének tartott, hagyományaihoz ma is ragaszkodó Kalotaszentkirály-Zentelkét, ahol 9. alkalommal rendezték meg a Csipkebogyó-fesztivált.
2014. október 26., 19:082014. október 26., 19:08
Az 1100 lelkes, többségében magyarok lakta település egyre nagyobb hangsúlyt fektet a faluturizmusra, ezért a számos egyéb programmal tarkított rendezvényt szándékosan kötik össze az október 23-i nemzeti ünneppel.
Az időzítés idén is bevált: a Bánffyhunyad közelében fekvő község 46 minősített panziójára ki kellett tenni a megtelt táblát a főleg az anyaországból érkezett népes vendégsereg érdeklődése miatt. A helybeliek és a távolról jöttek a szervezők – Kalotaszentkirályi Vendégfogadók Egyesülete és a Davincze Tours Utazási Iroda – jóvoltából már péntek este sem maradtak program nélkül.
A helyi kultúrházban címerkiállítással egybekötve bemutatták Pécsi L. Dániel jelképtervező Címerekkel írt történelem című kötetét. Okos Márton, a falu szülötte Negyedszázada gyalog vittük Erdélyt Európába című könyvének bemutatásával idézte fel 25 évvel ezelőtti merész vállalkozását, Juhos Gáborral együtt ugyanis 1989-ben 1680 kilométert tettek meg Budapesttől Strasbourgig gyalog, hogy tiltakozzanak a romániai falurombolás, az erdélyi magyar közösséget ért jogtiprások ellen.
A szombati csipkefesztiválon már ahhoz hasonlatos látvány tárult a látogatók elé, mint amilyen a Kalotaszeghez rokoni szálakkal kötődő, kereken száz évvel ezelőtti szentkirályi látogatását A Kalota partján című versében megörökítő Ady Endrét fogadta. (Az évforduló tiszteletére idén Ady-emlékszobát is berendeztek a községben). Azzal a különbséggel, hogy miközben a költő templomból jövet csodálta meg a színpompás népviseletbe öltözött falusiakat, ezúttal a Szent István-szoborral ékesített park előtt felállított standoknál lehetett megcsodálni a színekben tobzódó ingbe, szoknyába bújt, gyöngyös pártát viselő lányokat, asszonyokat.
A versenyre benevezett csapatok hatalmas üstökben főzték a település környékén élő vadrózsa terméséből, a csipkebogyóból készült lekvárt – vagy ahogy errefelé nevezik, ízt. A vendégváró falatok ízlelgetése közben kioktatnak, hogy a csipkebogyót leszedése után azonnal fel kell használni, mert a tápértéke ekkor a legmagasabb, ugyanakkor azt sem árt tudni, hogy a hecsedli a narancsnál húszszor több C vitamint tartalmaz.
Az összetört, -préselt bogyó pépjéből, az úgynevezett csipkeszotyogóból néhány órás főzés után készül el a rozsdabarna íz, amelyhez hasonlóan többek között csipke- és fenyőszirupot vagy áfonyapálinkát is lehetett vásárolni. Miközben persze meg lehetett tekinteni a helyi vagy csombordi néptánccsoportok fellépését is.
Póka András György polgármester kérdésünkre elmondta, mivel a településre a tranzitturizmus jellemző, minél több és színesebb program szervezésével igyekeznek vendégeket csalogatni Kalotaszentkirályra. „A csipkefesztivál már hagyománynak számít nálunk: lehetőséget teremt az ünnepre, magyarországi testvértelepüléseink, közöttük például az idén is ellátogató kunadacsiakkal való találkozásra is. Ugyanakkor a vendég akkor érzi igazán jól magát, ha kiszolgáljuk a kényelmét is, éppen ezért az idegenforgalom elképzelhetetlen lenne a víz- és szennyvízhálózat kiépítése, a járdák, utak rendbetétele nélkül, emellett sportbázissal, ötven férőhelyes bentlakással is rendelkezünk\" – magyarázta lapunknak a község elöljárója.
A polgármestertől megtudtuk, hamarosan felújítják az önkormányzat által nemrég vásárolt, tájháznak kiszemelt épületet a Szent István-park mellett, ahol kalotaszegi szobát, kovácsműhelyt is berendeznek, továbbá a kenderfeldolgozást is bemutatják.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!