Erősödő erdélyi mezőny A Dalban – a héten székelyudvarhelyi és kolozsvári zenészeknek is szurkolhatnak a televízió nézői

Poppáros. Katona Tamás és Szabó Ádám Incomplete című dalát adja elő A Dal 2019 elődöntőjében •  Fotó: Katona Tamás fb

Poppáros. Katona Tamás és Szabó Ádám Incomplete című dalát adja elő A Dal 2019 elődöntőjében

Fotó: Katona Tamás fb

Ismét jól teljesítettek az erdélyi előadók a magyarországi dalválasztó műsorban: a kézdivásárhelyi kötődésű yesyes zenekar is bejutott A Dal elődöntőjébe.

Bede Laura

2019. január 28., 13:412019. január 28., 13:41

2019. január 28., 13:422019. január 28., 13:42

A tévénézők szavazataival a yesyes zenekar Incomplete című dala is továbbjutott A Dal 2019 elődöntőjébe. A 2016-ban alakult, elektronikus pop stílust képviselő duó tagjai a kézdivásárhelyi dobos Katona Tamás és a budapesti énekes-harmonikás Szabó Ádám.

A fiatal zenészek az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi előválogatójaként működő tévéműsor 2018-as kiadásában is szerepeltek, ahol a döntőig jutottak.

A szombati második válogatót a metálzenét játszó Fatal Error nyerte, a zenekar Kulcs című dala 45 pontot kapott a zsűritől. 43 pont jutott az Acoustic Planet dalának, a Nyári zápornak, harmadikként jutott tovább a The Middletonz (benne A Dalban hatodszor induló Kállay-Saunders Andrással) és a Roses 41 ponttal, negyedikként Vavra Bence a Szótlansággal 39 ponttal, ötödikként pedig a miskolci The Sign az Ő című számmal, 38 ponttal.

A Duna Televízióban és a Duna Worldon sugárzott élő show-műsor korábbi válogatójából is továbbjutott hazai előadó:

a bán­ffy­hunyadi Antal Tímea és Demko Gergő Kedves Világ! című dala a zsűri és a közönség tetszését is elnyerte.

Ugyanakkor a február másodikai, utolsó előválogatóban a székelyudvarhelyi Monyo Project mérettetik meg a Run Baby Run című szerzeményével, valamint az X-Faktort megnyerő kolozsvári USNK a Posztolj című számukkal száll be az eurovíziós küzdelembe.

A magyar közmédia dalválasztó műsorának elődöntőit február 9-én és 16-án tartják.

A Dal 2019 február 23-ei döntőjébe nyolc produkció jut.

A verseny keretében a nézők és szakmai zsűri dönti el, hogy ki képviselje Magyarországot a 2019-es Eurovíziós Dalfesztiválon Izraelben, Tel-Avivban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk