Erdélyben is látható lesz a részleges napfogyatkozás

•  Fotó: Pixabay.com

Fotó: Pixabay.com

Október 25-én a Nap bő harmadát kitakaró részleges napfogyatkozás figyelhető meg Romániából is – közölte az Amiral Vasile Urseanu csillagvizsgáló központ.

Krónika

2022. október 14., 12:562022. október 14., 12:56

Az intézmény közleménye szerint

a csaknem két és fél órán át észlelhető égi jelenség során a Nap 38 százaléka lesz eltakarva, mely tiszta ég esetén Erdélyből is jól látható lesz.

A bukaresti csillagvizsgáló közölte, a román fővárosban 12 óra 26 perc és 14 óra 49 perc között látható majd a részleges napfogyatkozás. Romániában legutóbb tavaly júniusban lehetett észlelni hasonló jelenséget, ám akkor a takarás csupán hat százalékos volt.

A magyarországi Svábhegyi Csillagvizsgáló korábban arról tájékoztatott, hogy az égi jelenség Budapestről nézve helyi idő szerint 11 óra 18 perckor kezdődik, akkor lép be a Hold a napkorong elé. A legnagyobb fázist 12 óra 25 perckor éri el, akkor Budapesten a Nap átmérőjének 44 százalékáig hatol be a Hold sziluettje.

Napfogyatkozáskor a Hold a Földről nézve a Nap elé úszik, és a Hold árnyéka a Földre vetül. Mivel a Hold és a Föld keringési síkja 5,5 fokot zár be egymással, újhold idején a Hold általában nem a Föld és a Nap egyenesén, hanem attól feljebb vagy lejjebb tartózkodik. A napfogyatkozás így ritka és különleges esemény. Teljes napfogyatkozás esetén a Hold teljes egészében eltakarja a Napot, részleges napfogyatkozásnál pedig csak egy részét takarja ki a napkorongnak.

A közlemény szerint véletlen egybeesés, hogy a Nap és a Hold látszó átmérője az égen szinte pontosan ugyanakkora, a Hold ugyanis éppen annyiszor van hozzánk közelebb, ahányszor kisebb a Napnál. A jelenség szabad szemmel is látható lesz. Ebben az esetben a távcsőboltokban kapható napfogyatkozás-néző szemüvegek és vizuális napszűrő fóliák tökéletes védelmet nyújtanak csakúgy, mint a hegesztőüvegek DIN 14-es fokozattól.

A csillagászok figyelmeztetnek arra, hogy a jelenség megfigyelésére csak szaküzletekben napmegfigyelésre alkalmazható eszközök használhatóak. 

Mint kiemelik, a legkisebb nagyítású távcsővel is tilos a Napba nézni, mert oly mértékű energia fókuszálódhat a retinánkra, hogy az akár a másodperc tört része alatt azonnali vaksághoz is vezethet. Távcsövekhez napszűrő fólia használatát ajánlják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen
2025. július 18., péntek

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet

Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet
2025. július 17., csütörtök

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában

A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában
2025. július 16., szerda

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot

A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot
2025. július 16., szerda

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle

Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle
2025. július 15., kedd

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván

Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván
2025. július 15., kedd

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát

Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát
2025. július 14., hétfő

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen

Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen
2025. július 14., hétfő

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának

Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának
2025. július 12., szombat

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?

A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?