Fotó: Pixabay.com
Először növesztettek emberi petesejtet laboratóriumban, petefészekszövetben a legkorábbi fázistól egészen a teljes érésig brit és amerikai tudósok.
2018. február 09., 14:562018. február 09., 14:56
A Molecular Human Reproduction című szaklap pénteki számában közölt tanulmány szerzői azt írták, hogy eredményeik segítségével
Korábbi kísérletekben egerek petesejtjeit növesztették laboratóriumban olyan érettségig, amelyben élő utódot tudtak létrehozni, valamint emberi petesejtet is növesztettek már viszonylag érett állapotig.
Az edinburgh-i kutatókórházban és a New York-i Humán Reprodukciós Központban végzett új kutatás az első, amelyben az emberi testen kívül növeltek petesejtet a legkorábbi fázistól a teljes érésig. „Szélesedhet a rendelkezésre álló termékenységi kezelések skálája azzal, ha képesek vagyunk érett emberi petesejtet növeszteni. Most a petesejt fejlődését elősegítő feltételeket optimalizáljuk és tanulmányozzuk, mennyire egészségesek a kifejlett sejtek” – mondta el Evelyn Telfer, a kutatás egyik vezetője.
Darren Griffin genetikus, a Kenti Egyetem professzora szerint amennyiben javítják az eljárás biztonságát és sikerességi arányát, akkor segíthet a rákbetegeknek termékenységüket megőrizni a kemoterápia ellenére, javíthat a meddőségi kezeléseken és segíthet a tudósoknak, hogy még pontosabban megértsék az emberi élet legkorábbi szakaszának biológiáját.
Zsugorinfláció – ez a magyar elnevezése a rejtett áremelés Romániában és a világ számos országában tapasztalható jelenségének, amikor a gyártók csökkentik a termékek tényleges súlyát, az árat viszont változatlanul hagyják.
Lenyűgözte az egyik román tehetségkutató zsűrijét a mezőcsávási Kiss Andrea Beatrix, aki fémhulladékból hoz létre különböző tárgyakat, a műsorban például egy balerinát. A fiatal fémműves inspirációjáról, szenvedélyéről beszélt lapunknak.
A 2020. óta Szilágy, Maros és főként Szatmár megyében megszervezett eddigi hét, Picnic in the Vineyard nevet viselő borpiknik idei első kiadására Avasújvárosban kerül sor május 11-én 11 órától.
Üzembe helyezték az első intelligens sebességkorlátozót Romániában: Bukaresttől nem messze szerelték fel a „fekvőrendőrként” működő készüléket a helyi hatóságok. A technológiát az országban meghonosító cég más városokban is tesztelné a rendszert.
Kezdetben sokan a növényi alapú étrend egészségre gyakorolt pozitív hatása miatt vonták ki teljesen étkezésükből az állati eredetű eledeleket, idővel viszont az erdélyi vegánok számára az állatok jogainak tiszteletben tartása került előtérbe.
Korábban többször megfordultam vendégként a gyulai Százéves Cukrászdában, ezúttal azonban Balogh László mestercukrász kalauzolásával tekinthettünk bele a magyar cukrászat történetébe és a hagyományőrző receptjeiben, több terméküket is megkóstolhattuk.
Nem tesz különbséget több mint ezer díszbabája között Sinka Zita, akinek mindegyik darab egyformán kötődik lelkéhez. A sepsiszentgyörgyi gyűjtő tematikusan berendezett kiállításáról, a legrégebbi, 19. századi példányáról, régi álmáról beszélt.
Kína sikeresen felbocsátotta pénteken Csang'o nevű holdszondáját, amely a tervek szerint először nyer mintákat a Földet kísérő égitest túlsó, eddig nem kutatott, rejtett oldaláról.
Életének 77. évében elhunyt Rajki László újságíró, a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori munkatársa – tudatta családja pénteken.
Partiumi, erdélyi és székelyföldi városokban tart előadás-sorozatot Balogh Ottó Budapesten élő író, életvezetési mentor, aki a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület egyik támogatója.
szóljon hozzá!