Először adott koncertet Moszkvában az Omega együttes

Negyven évet vártunk az Omegára, de megérte - mondták a legendás magyar rockegyüttes rajongói a nagysikerű csütörtök esti moszkvai koncert után. A zenekar 51 éves fennállása óta először lépett fel a volt Szovjetunió területén.

MTI

2013. május 31., 10:372013. május 31., 10:37

\"Annak idején, a hetvenes években nem jöhettünk, de már négy éve szervezzük a fellépést, és nagyon reméljük, hogy nem utoljára voltunk itt\" - mondta Molnár György, az együttes gitárosa a Croscus City Hall nevű elegáns és drága koncertteremben tartott fellépés után a moszkvai magyarok körében, és köszönte meg egyúttal a Moszkvai Magyar Kulturális Központ közreműködését abban, hogy a rég várt koncert létrejöhetett.

\"Azért nem engedtek bennünket a Szovjetunióba a hetvenes években, mert féltek a tömegtől és attól a hatástól, amelyet az Omega dalai kiváltottak volna\" - magyarázta az MTI-nek Benkő László. Az Omega billentyűse meghatottan számolt be róla, hogy a koncert után az öltözőjükbe látogatott egy kerekesszékes férfi, aki elmondta, hogy bátyját és őt az Omega zenéje inspirálta és indította el a zenei életben.

\"Jobb lett volna egy nagy szabadtéri eseményen fellépni, ahova tömeg jöhetett volna, ahol az emberek felszabadultabban viselkedhettek volna. Ez volt a legnagyobb gondunk, ez fogta vissza a hangulatot a koncert első részében, de aztán a ráadásban már nem tudták visszatartani a közönséget\" - válaszolta az MTI kérdésére Kóbor János az együttes frontembere.

A mintegy kétezerfős közönség, amely főként az ötvenes-hatvanas éveiben járó Omega-korosztályból állt, meghálálta a volt Szovjetunióban elsősorban a hetvenes években népszerű együttesnek a 18 dalt. Elhangzottak a legismertebb szerzemények: a Petróleumlámpától a Gammapolison keresztül a Régi csibészekig. A lézershow-val még különlegesebbé tett koncerten a résztvevők - még ha ültek is - végig tomboltak.

Az elit koncertterem biztonsági emberei ugyanis komolyan vették feladatukat. Az első sorban minden egyes számnál a helyéről felpattanó Omega-rajongót folyton visszatessékelték a helyére. A koncert végén színpadra felrohanó hölgynek sem sikerült miattuk kedvencei közelébe jutni. A ráadásnál a Léna és főként a Gyöngyhajú lány című Omega-dalokra azonban már szinte mindenki állva tapsolt, énekelt a közönségből. Még azok is, akik pedig nem tudnak magyarul.

\"Ugye most újra fiatalnak érezhetted magad, visszatértél a negyven évvel ezelőtti korszakodba\" - fogalmazta meg az élményeket édesanyja helyett egy huszonéves lány a koncert után.

Egy Omega-bakelitlemezt dedikáltató férfi büszkén mesélte, hogy 1500 rubelért (több mint tízezer forintért) vásárolta a koncert napján a lemezt az egyik moszkvai üzletben. Mint mondta, ahogy a koncertjegyért, a lemezért sem sajnálta a pénzt, pedig nem nagy keresetű ember. \"Kár, hogy akkor nem tudtak eljönni, de megérte negyven évet várni\" - mondta boldogan Renat Ibragimov, az 54 éves orosz férfi.

Egy másik, szintén az ötvenes éveiben járó férfi a hetvenes években Lengyelországban tanult, ott hallotta és látta először az Omegát. \"Csodálatos együttes, csodálatos hanggal, ez a magyar Pink Floyd. Kár, hogy nem tudok magyarul\" - mondta a csütörtök esti első moszkvai Omega-koncert egyik látogatója.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.

Ízek a világ körül: mulgipuder
Ízek a világ körül: mulgipuder
2025. június 13., péntek

Ízek a világ körül: mulgipuder

2025. június 12., csütörtök

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval

A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.

„Ha van esélyem feljutni a hegyre, akkor mindent beleadok” – Beszélgetés Varga Csaba nagyváradi hegymászóval
2025. június 12., csütörtök

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait

A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.

Koncerttel segíti Mága Zoltán a székelyföldi árvízkárosultakat és a parajdi bányaszerencsétlenség áldozatait