Fotó: Pinti Attila
Több erdélyi településen szerveznek a hétvégén vásárt azzal a céllal, hogy támogassák a helyi termelőket, valamint hogy a városi emberek megismerkedjenek a vidéki élettel, a termékek előállítási folyamatával.
A vidéket szeretnék közelebb hozni a városi emberekhez a hétvégén Csíkszeredában, ahol immár hatodik alkalommal szervezik meg a Falu a városban elnevezésű családi rendezvényt a Temesvári sugárúton, az Óceán üzlettel szemközti zöldövezetben.
– mondta el a Krónika megkeresésére Mihály László, a rendezvény egyik főszervezője. Hozzátette, szeretnék mélyebben megismertetni a városi emberekkel a vidéki életét, annak szépségeivel, de nehézségeivel együtt. „Helyben készül például a túrós puliszka, a résztvevők szóba állhatnak a gazdákkal, és alaposabb képet kaphatnak arról, honnan származik az élelem, milyen erőfeszítések árán jön létre. Személyes kapcsolatok alakulnak ki a termelők és vásárlók között. Az egyik célunk, hogy minél több település képviseltesse magát, és tudja megmutatni, hogy mire büszke” – részletezte a szervező.
Kifejtette, szombaton és vasárnap körülbelül 10-12 település képviselteti magát azzal, amit meg szeretne mutatni magáról: van, akinek a juhtartás a mestersége címere, más a sajtműhelye termékét szeretné bemutatni. Mihály László arról is beszámolt, hogy az elmúlt évek egy-egy ilyen rendezvényén a 10 ezret is meghaladta a látogatók száma, így a Falu a városban Csíkszereda egyik legnépszerűbb rendezvényévé nőtte ki magát.
Fotó: Pinti Attila
A kolozsvári Planetáriumban (Szentegyház utca 4. szám) is termelői vásárt szerveznek szombaton és vasárnap. A kincses város központjában található sörkertben friss és minőségi termékeiket kínálják a Kolozs megyei termelők. A látogatók a házikenyértől az aprósüteményekig, a friss gyümölcsöktől a lekvárokig mindenféle finomság közül válogathatnak.
Az esemény másik különlegessége, hogy szombat este a szervezők helyi zenészeket várnak örömzenélésre (jam sessionre). A kétnapos vásár 10–21 óra között látogatható, a belépés ingyenes.
Két és fél évvel ezelőtt alig tíz termelővel szervezték meg első alkalommal Marosvásárhelyen a Local Farmers’ Marketet azzal a céllal, hogy támogassák a helyi termelőket és kézműveseket portékáik értékesítésében, népszerűsítésében, valamint lehetőséget nyújtsanak arra, hogy a vásárlók rendszeresen hozzájussanak helyi, egészséges és minőségi termékekhez egy helyen.
A rendezvény idei kiadásán, pénteken 8 és 19 óra között több mint 35 termelő árúja közül lehet válogatni a Petry Látványműhely és Múzeum udvarán, valamint a Rákóczi lépcső alatti kisutcában. A vásárban
Ugyanakkor felelősek vagyunk saját gazdaságunk fejlődéséért is, hiszen a helyben helyitől vásárolt termékek nemcsak frissebbek, mint az importárú, de a helyi készítmények beszerzésével hozzájárulunk saját gazdaságunk erősítéséhez is.
Az egyre népszerűbb rendezvény a helyi termelők támogatásán kívül időnként alkalmat nyújt a helyi civil szervezeteknek a vásárban, különböző programjaik bemutatására, népszerűsítésére, valamint adományok gyűjtésére. Szeptemberben a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata lesz jelen a Mosolykifli nevű kampánnyal.
A vásár a részt vevő családok számára nem csupán vásárlási lehetőséget nyújt, hanem baráti, családi programként is szolgál.
Székelyföld értékeivel egészül ki az egri pincefesztivál
Idén újra összekapcsolódnak a szüreti programok a Székelyföld értékeit bemutató rendezvénnyel, a pénteken kezdődő, háromnapos egri pincefesztiválon fellép a KFT és a Hot Jazz Band is. A társszervező Média Eger Nonprofit Közhasznú Kft. tájékoztatása szerint a Szüret 2018 – Székelyföld Gyöngyszemei rendezvénysorozat házigazdái ismét változatos, a hagyományokat a „trendivel” ötvöző programokkal várják a látogatókat a Szépasszonyvölgyben. Felidézték, a helyiek csaknem 1000 éve foglalkoznak szőlő- és bortermeléssel. A ma mintegy 200 pincét számláló egri bornegyed így ideális helyszíne a szüreti hagyományokat bemutató seregszemlének.
A bor- és gasztronómiai kínálaton kívül a pincék szüreti játékokkal várják az érdeklődőket, a legkisebbek kikapcsolódásáról pedig hagyományőrző ügyességi játszótér gondoskodik. A szüreti programsorozat traktoros felvonulással kezdődik. Idén már második alkalommal kapcsolódik össze a szüret a Székelyföld Gyöngyszemei rendezvénnyel. Utóbbin Székelyföld népi mesterségeivel, népművészeti remekeivel, gasztronómiájával lehet megismerkedni.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!