2010. április 16., 15:532010. április 16., 15:53
Összesen 9 produkció volt látható, ebből egy volt táncos előadás, és szakértőknek számító zsűritagok minősítették a produkciókat. A rendezvény igazi gimnáziumi hangulatban zajlott, az ajtónál tolongó diákok kíváncsian várták az előadást.
„Idén is négy kategóriát hirdettünk meg: ének, zene, humor és tánc, azonban úgy tűnik, az ének és a tánc áll a diákokhoz legközelebb” – mondta a diáktanács elnöke, Bartos Tímea. A versenyzők több stílust is képviseltek a színpadon: volt, aki könnyűzenét, volt, aki népdalt hozott magával a versenyre. Az egyik fellépő Bíró Henrietta volt, aki kalotaszegi népdalt mutatott be. A melankólikus és igen bonyolult dallamvilág ellenére a nótát vastapssal értékelte a többnyire diákokból álló közönség, a zsűriből pedig Csedő Zsófia, a Hargita Megyei Ifjúsági Igazgatóság vezetője értékelte a produkciót.
„A népzene hagyományaink egyik fontos eleme, így nagyszerű azt tapasztalni, hogy van, aki képviselje, aki továbbvigye az utánunk következő generációknak” – hangsúlyozta. Tankó Andrea Charlie egyik közismert slágerét énekelte, és elmondása szerint nem volt sem előtte, sem közben lámpaláza. „Szervezőként vettem részt az idei Gimisztárban, de utolsó pillanatban úgy döntöttem, énekelek is. Annak ellenére, hogy diáktársaim előtt kell fellépnem, semmi izgalmat nem érzek” – válaszolta kérdésünkre Andrea. A Gimisztár elnevezésű vetélkedő győztese egy duett produkciója lett, Imre Krisztina és Kristály Beáta előadásában. A versenyzők kisebb díjakat és különböző utalványokat nyertek, amelyeket éttermekben, szépségszalonokban válthatnak be.
Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.
Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.
Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.