„Olümposszá” változik a kolozsvári Törökvágás: több mint 3000 egyetemista vesz részt a jövő heti KMDSZ-diáknapokon

A diákszervezet vezetői szerint a rendezvény legszebb pillanata a felvonulás, a nyitónap •  Fotó: KMDSZ Diáknapok / Facebook

A diákszervezet vezetői szerint a rendezvény legszebb pillanata a felvonulás, a nyitónap

Fotó: KMDSZ Diáknapok / Facebook

Több mint 3000 egyetemista vesz részt a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) május 3. és 7. között tartandó rendezvényén, a diáknapokon – közölte a szövetség.

Krónika

2023. április 28., 15:572023. április 28., 15:57

Az idei KMDSZ Diáknapok lenne a jubileumi, 30. kiadás, viszont a vírushelyzet miatt kimaradt két év miatt 28. alkalommal szervezik meg hagyományos keretek közt a Törökvágáson tartandó rendezvényt.

A 3000 jelentkezőből 2220 aktív KMDSZ-tag, illetve 1000 szimpatizáns. A diáknapozó csapatokon kívül a szervezés iránt is nagy volt az érdeklődés, több mint 100 egyetemista dolgozik március óta azért, hogy május 3-7. között minden gördülékenyen működjön

– olvasható a KMDSZ közleményében. Hatos Attila, a KMDSZ elnöke, Pál Hunor, a KMDSZ rendezvényekért felelős vezetőtanács tagja, a 28. KMDSZ Diáknapok főszervezője, valamint Kiss Ágota, a KMDSZ kommunikációért felelős vezetőtanácsának tagja közölte,

idén a rekordszámú, 63 csapattal még istenibb lesz a hangulat a „kolozsvári Olümposzon”.

“A legszebb diáknapos pillanat a felvonulás, a nyitónap, illetve látni a versenyzőket diáknapos pólókban meghódítani a várost, ez igazán megható élmény” – emelte ki Pál Hunor főszervező. Mint elhangzott, a szervezők színes programmal készülnek, a nappali és éjszakai rendezvényekből is a maximumot igyekeznek kihozni.

„A KMDSZ Diáknapok programja nagyon összetett, csak akkor tudunk újabb programokat betenni, ha más programokat kiveszünk. Éppen ezért mindig figyelembe vesszük a csapatok javaslatait, valamint az aktuális, népszerűségnek örvendő játékokat, sportokat” – mondta el Hatos Attila, a KMDSZ elnöke. Az idei diáknapok fellépőinek listáját is a diákok érdeklődési körének megfelelően állították össze. Május 3-án fellép Manuel magyar előadó, május 5-én a Parno Graszt roma népzenei együttes,

május 6-án Beton.Hofi, magyar előadó, május 7-én dj Ciggi és még sokan mások. Idén a környezetre is kiemelten odafigyel a szervezőcsapat.

Az Eco Team feladata, hogy minél zöldebbé tegyék a diáknapokat, illetve környezettudatosságra a szervezőket, csapatokat. Ennek érdekében elindult egy kihívás is a csapatok körében. A SzervezTeam közös szemétszedésre hívta ki a csapatokat, ezzel arra sarkalva a diákokat,

hogy együtt tegyenek a tisztább környezetért. A szervező SzervezTeam a diáknapok után közös faültetést szervez, amikor 63 facsemetét terveznek elültetni a 63 diáknapozó csapatot jelképezve. A KMDSZ Diáknapokat az online felületeken is lehet követni: a Diáknapok Facebook- és Instagram-oldalán, illetve a SzervezTeam Facebook- és Instagram oldalán.

korábban írtuk

„Kutass, elemezz, mutass be” – Tudományos Mozgalmat indít a KMDSZ
„Kutass, elemezz, mutass be” – Tudományos Mozgalmat indít a KMDSZ

Tudományos Mozgalmat indított a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ), a kezdeményezés célja lehetőséget biztosítani a kincses városban tanuló magyar egyetemistáknak a tudományok terén való fejlődésre.

korábban írtuk

Fergeteges hangulat a KMDSZ-diáknapokon: a kolozsvári rendezvény újra nagy népszerűségnek örvendett
Fergeteges hangulat a KMDSZ-diáknapokon: a kolozsvári rendezvény újra nagy népszerűségnek örvendett

Fergeteges hangulat jellemezte végig a vasárnap este véget ért KMDSZ-diáknapok programjait. A huszonhetedízben megtartott diákrendezvény hangulatából, a résztvevők és szervezők visszajelzéseiből kiderült, hogy az esemény közösségformáló erővel bír. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc
2025. július 10., csütörtök

Mémfőszereplő lett a rejtélyes fekete párduc

2025. július 10., csütörtök

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata

Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.

Kolozsváron lép fel a világ legismertebb cirkusztársulata
2025. július 09., szerda

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben

Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.

Mutatványosok minden földrészről - Utcazene-fesztivált tartanak Szatmárnémetiben
2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk