Csemer Boglárka Boggie számára hatalmas élmény volt a dalfesztivál és alig várja, hogy újra nagy közönség előtt énekelhessen.
2015. május 25., 16:282015. május 25., 16:28
A Magyarországot képviselő énekesnő, aki a huszadik helyen végzett a 60. Eurovíziós Dalfesztiválon Bécsben, a szombati döntő után az MTI-nek elmondta: szép emlék marad számára a megmérettetés és a verseny előtti intenzív felkészülés. Hozzátette, hogy az elkövetkezendő időre már tele van a naptára, nyáron és ősszel a koncertezésé lesz a főszerep.
A román Voltaj zenekar 15. helyen végzett All Over Again című dalával, amellyel a vendégmunkások gyerekeinek helyzetére kívánta felhívni a figyelmet, az eredményt középszerűnek minősítette a román média.
Boggie-nak a bécsi döntőn a magyar rajongók mellett keresztszülei szurkoltak a stadionban. Az énekesnő elmondta: előadására túlnyomórészt pozitív visszajelzések érkeztek, leginkább azt emelték ki, hogy dala letisztult, egyszerű és őszinte, és hogy kevés ilyen produkció volt a mezőnyben. A kritikusok elismerősen beszéltek arról is, hogy a Wars For Nothing című számnak olyan üzenete van, amely ma sajnos igen aktuális.
A versenyt a svéd Mans Zelmerlöw nyerte a Heroes (Hősök) című dalával. A versenyző 365 ponttal győzött a 27-es döntőben, mögötte az orosz Polina Gagarina lett a második A Million Voices-zal (303 pont), az olasz Il Volo trió és a Grande Amore (292 pont) a harmadik.
A végeredmény a nemzeti zsűrik és a tévénézők szavazatainak kombinációjaként alakult ki. A dalfesztivál történetében hatodszor született svéd győzelem. A győztes svéd énekes produkciójának nagy értéke a remek popszám és ének mellett a fantasztikus vizuális megoldás volt, amelyet hatásos színváltogatások (fekete, fehér, vörös) és pálcikaemberkékre épülő animáció tett teljessé, utóbbi mozgásával szinkronban mozgott az előadó is. 365 pontja az Eurovíziós Dalfesztivál történetében a harmadik legmagasabb pontszám.
Mans Zelmerlöw zenei karrierje 2005-ben indult az Idol című svéd tehetségkutató-műsorral, majd 2006-ban profi táncpartnerével megnyerte a Let\'s Dance című táncos műsort. Három alkalommal vett részt a svéd eurovíziós válogatóműsorban, a Melodifestivalenen: 2007-ben, 2009-ben, végül 2015-ben, amikor megnyerte a versenyt. Eddig öt albuma jelent meg.
Ütőshangszerek és a zene történetén keresztül mutatja be gyerekeknek az emberiség fejlődéstörténetét a Dobbanó Hangok interaktív előadás, amelyet Ferencz Áron álmodott meg. A sepsiszentgyörgyi születésű zenész a kezdeményezés céljáról beszélt.
A városi kertészkedést népszerűsítő oktatási és szemléletformáló programot indított a szegedi Csemete Természet- és Környezetvédelmi Egyesület a temesvári Szórvány Alapítvánnyal együttműködve, uniós támogatással.
Hagyományteremtő szándékkal szervezi meg idén júniusban az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHH) és a Mikházi Csűrszínházi Egyesület a Galambos–Józsa Hagyományőrző és Ifjúsági Folklórfesztivált.
Feloszlik a Margaret Island, az elmúlt tíz év egyik legnépszerűbb magyar zenekara. A csapat közösségi oldalán jelentette be, hogy október 2-án a Budapest Parkban tartja búcsúkoncertjét.
A Maros megyei Sáromberkén 2020-ban gyűrűzött gólya költözött szerdán a Kolozs megyei Magyarfenes gólyafészkébe. A költözés azért számít rendkívülinek, mert Sáromberke és Magyarfenes az erdélyi gólyamegfigyelés emblematikus helyszínének számít.
Az idei Eurovíziós Dalfesztivál győztese azt követelte, hogy jövő évben zárják ki a versenyből Izraelt a gázai háború miatt.
Ínycsiklandozó vegán finomság Egyiptom – és úgy általában a közel-keleti országok – nemzeti étele, a csicseriborsóból készült falafel.
Nyolc év után visszatér Budapestre a Metallica. A világhírű amerikai metálcsapat jövőre folytatja M72 elnevezésű világkörüli turnéját, amelynek keretében 2026. június 11-én és 13-án is fellép a Puskás Arénában, ugyanakkor Bukarestben is koncertezik.
A Sorbonne Egyetem, valamint az Amerikai Matematikai Társaság (AMS) is gratulált Nicușor Dan államfőnek, aki Párizsban szerzett doktori fokozatot matematikából.
A januárban debütált Bennem él című dal után most egy újabb szerzeménnyel rukkolt elő a NÉKED zenekar, mely az Új vágy címet viseli.
szóljon hozzá!