„Nem szívtam eléggé magamba Erdélyt” – Az Ocho Macho zenekar frontembere szerint az alkotás alapja egy jó hangulatú légkör

– A tavalyi év végén hárman távoztak a zenekarból, aztán visszatérő zenésszel és új tagokkal bővült az együttes. Mi volt ennek a jövés-menésnek az oka, illetve hogyan élte meg a banda?

– Az okokat emberi tényezőkre tudnám visszavezetni, semmiképpen nem személyesekre. Az egyéni sorsokban történtek változások: az egyik zenész inkább a családja felé fordult, a másik tagcsere gondolkodásbeli különbség miatt volt. Elérkeztünk egy olyan választóvonalhoz, amit szerintem már rengeteg zenekar, de akár sportegyesület vagy színházi társulat is megtapasztalt. Ha nagyon sok időt töltesz együtt valakivel, óhatatlanul kialakulnak gondolkodásbeli különbségek. Azt gondolom, hogy ezt sikerült jól lezárni és békében megérteni egymást. Egy biztos volt: a bandában maradt tagok eldöntötték, hogy szeretnénk folytatni a zenekari munkát, és még többet kihozni belőle, illetve amíg a közönség velünk van, addig írjuk tovább a dalokat. Akkor úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk magunkat új emberekkel, és megyünk tovább. Ennek az lett az eredménye, hogy most nagyon jó együtt lenni a zenekarban, nagyon jó a hangulat, kreatívak a tagok. Ha minden jól megy, mire a hétvégén Nagyváradra érünk, megjelenik egy új dal és videoklip, mert előfutárként havonta egy-egy zeneművel szeretnénk jelentkezni. Aztán ősszel, télen egy új nagylemezzel, amelynek Budapesten lenne a bemutató koncertje.

– A változás után jelent meg Az ég egy világon című dalotok, amelynek stílusa, hangszerelése kicsit eltér az Ocho Machótól korábban megszokottól.

– Igen, ez egy köztes dal, mivel épp akkor született, amikor úgymond fél zenekar volt. A régi tagok már elmentek, az újak még nem jöttek meg. De úgy gondoltuk, hogy a közönséget ez nem biztos, hogy érdekli, és akkor befejeztük Mike-kal, a gitárossal. Most azon dolgozunk, hogy színpadra áthangszereljük, kicsit ochomachósítjuk. Mi is halljuk, hogy ez nem olyan Ocho Macho-dal lett, mint az eddigiek. Egyébként mint zenész abszolút nem bánom, mert mindig jó kicsit új vizek felé kalandozni, mert az, hogy nem a megszokottat játszod folyamatosan, frissen tart.

– Az elmúlt évek gyümölcse többek között két platina- és egy aranylemez. Hogyan működik nálatok, és mennyire nehéz az alkotási folyamat?

– Azt gondolom, hogy ennek mindenképpen egy jó hangulatú légkör az alapja, amelyben mindenki tudja a dolgát, és egy irányba szeretne haladni. Ez tavaly novemberben létrejött és most nagyon jó együtt lenni, nem teher a próba, hanem mindenki várja. Nagyon kreatívak vagyunk, és inkább támogatjuk a dalírást ahelyett, hogy kifogásokat keresnénk. Tehát azt tehetjük, amiért létrejött a zenekar. Zenélünk, és tesszük a dolgunkat, és ez borzasztó jó érzés. A hamarosan megjelenő dal nagyon Ocho Machó-s lesz, kíváncsi vagyok a közönség véleményére. Szombaton, a nagyváradi Szent László Napokon egy vadonatúj nótát is játszunk, egyenesen a garázsból, a próbateremből visszük a színpadra.

– Többször is említetted, hogy Ocho Machó-s dal. Aki például nem ismerné a zenekart, hogyan foglalnád össze neki, mi a legfőbb jellemzője a szerzeményeiteknek?

– A mi zenénkre mindenképpen jellemző az eklektika, nálunk felfedezhető a reggae, ska, punk, rock ’n’ roll stílus, illetve ha a Jó nekem nótánkra gondolok, akkor arra nagyon jellemző az a fajta egyenesség vagy áramlás, ami nyugodtságot próbál hozni. Óriási szabadságot ad, hogy nem skatulyáztuk be a zenénket, nem egyfajta stílusba beleragadva játsszuk évről évre ugyanazt. Hanem tudunk változatosak lenni, és ez frissen tartja a zenekart meg a saját tevékenységünket. A két új dal közül az egyik szívhez szólóbb, intimebb, a másik pedig nagyon pörgős. Szeretem, hogy így születnek a dalok, mert a koncertjeinken nagyon sokat segítenek, nagyon jó ívet lehet adni a buliknak. Elindulunk nagyon magasan, utána picit beszélgetős stílusba váltunk, és a végén, amikor már mindenki belehal, jön a ráadás, és aztán mi is belehalunk a koncertbe. Ha szabad ilyet mondani, én ebben az áramlásban tudok kiteljesedni.

– A zenekar 2003-as megalakulását követően állandó fellépői vagytok főként a magyarországi, de a külföldi, fesztiváloknak is. Mi a legfontosabb számotokra egy koncerten?

– Mindenképpen el szeretnénk varázsolni az új embereket, barátainknak tekinteni, és gyűjteni a rajongókat. Én nagyon hiszek abban, hogy ha valaki életében először vesz részt Ocho Macho-koncerten, akkor akarja majd a következőt. Soha nem felejtem el azt az akusztikai élményt, amit a kisgyerek számára tud adni az élő koncert. Mi nagy hívei vagyunk az élő zenélésnek, éppen ezért minden koncerten azt mondom, hogy kergessük haza a playbackhuszárokat, mert becsapják a gyereket, a közönséget. Még ha hiba is csúszik az akusztikai élő zenélésbe, akkor is nagyon emberi és szerethető tud lenni. Mi magunk ezt az utat járjuk nagyon régóta, és ebben hiszünk.

– Több alkalommal jártatok már Erdélyben. Milyen az itteni közönség?

– Én ha valamit nagyon szeretek, akkor az Erdély. Én ott úgy el tudok veszni, hogy meg sem találtok. Imádom. Borzasztó kedvesek az emberek. Nem emlékszem pontosan, mikor volt az első erdélyi koncertünk, de azt tudom, hogy amikor általános iskolában Erdélyről tanultunk, megmagyarázhatatlan érzés keringett bennem, nem tudtam, miért annyira különleges hely. Aztán az első koncertünk után úgy jöttem haza, hogy egy morzsa leesett az asztalról, de még mindig nem tudom, hogy mit jelent Erdély. Volt olyan évünk, hogy ötször voltunk ott, és minden évben „ütöm-verem” a koncertszervezőket, hogy én még mindig nem szívtam eléggé magamba Erdélyt. Nagyon szeretek nálatok lenni, és borzasztó hálás vagyok a sorsnak, hogy a zenénken keresztül járhatunk hozzátok, mert ez ad egy olyanfajta betekintést, amit civilként nem biztos, hogy lát az ember. Nyilván vannak kötöttségek, mert színpadtól színpadig megyünk, de én mindig kihasználom az ott töltött időt, bebarangolom, amit tudok. Akkora feltöltődés számomra, hogy utána egy évig jól vagyok.