Bélyeg a Csárdáskirálynő centenáriumára

•  Fotó: mti

Fotó: mti

Emlékbélyeget adott ki a Csárdáskirálynő című operett bemutatásának centenáriuma alkalmából a Magyar Posta, a bélyegen az akkori magyarországi bemutató szereposztásának művészei láthatók.

MTI

2015. március 20., 11:382015. március 20., 11:38

Kálmán Imre darabját 1915. november 17-én mutatták be Bécsben, a darab magyarországi premierjére pedig egy évvel később, 1916. november 3-án került sor – idézte fel Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a bélyeg csütörtöki bemutatóján, Budapesten.

A bélyeg az 1915-ös bemutató századik évfordulójára készült, de az 1916-os magyar bemutatót örökíti meg Kosáry Emmával, idősebb Latabár Árpáddal, Rátkai Mártonnal és a zenészekkel. Szarka Zsolt felidézte, hogy a most forgalomba bocsátott bélyeg illeszkedik a posta művészeket megörökítő tradíciójába, hiszen a Nagy nevettetők elnevezésű sorozat bélyegein például Latabár Kálmán vagy Kis Manyi látható, de az operettszínház művészei is szerepeltek már magyar postai bélyegeken.

A bélyeget Nagy Péter grafikusművész tervezte, 200 ezer példányban készült el. Bár a darabot Bécsben mutatták be előbb, Kálmán Imre magyar származása és „felvállalt magyarsága” miatt azonban általában Magyarországgal azonosítják a művet annak ellenére, hogy a történet szerint kizárólag az orfeumjelenet játszódik Budapesten – emlékeztetett Lőrinczy György. Hozzátette: a magyar operettjátszás különlegessége, hogy a színészek tánccal és akrobatikus elemekkel tűzdelik meg a jeleneteket.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 06., kedd

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron

A 2026–27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be a romániai iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.

Állatokkal és állatokért: új választható tantárgy a láthatáron
2025. május 05., hétfő

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás

Jubileumi kiadásához érkezik a szerdán rajtoló KMDSZ-diáknapok. A kincses városban tanuló magyar egyetemisták várva várt ünnepébe idén is több ezer diák és szervező kapcsolódik be.

Diáknapozóktól lesz hangos Kolozsvár belvárosa és a Törökvágás
2025. május 03., szombat

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal

A tűzoltói hivatás kihívásairól és szépségeiről, a leggyakoribb tűzesetek okairól, a balesetek megelőzéséről beszélgettünk Kacsó Istvánnal, a közel 150 éves hagyományokra visszatekintő Nyárászeredai Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnökével.

Az emberek megsegítése a mozgatórugója a tűzoltók szolgálatának – Beszélgetés Kacsó István tűzoltóparancsnokkal
2025. május 03., szombat

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió

Partiumi és erdélyi lemezbemutató koncertre indul idén májusban a Sárik Péter Trió. A Jazzkívánságműsor 3 című lemezen ismert világslágerek jazzes feldolgozásai hallhatók a Sárik Péter Trió és Szőke Nikoletta előadásában.

Jazzkívánságműsort tart Erdélyben és a Partiumban a Sárik Péter Trió
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

Az ír adatvédelmi hatóság 530 millió eurós bírságot szabott ki a TikTokra arra hivatkozva, hogy európai felhasználók adatait továbbította Kínába és ezzel megsértette a személyes adatok védelméről szóló uniós rendeletet.

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
Óriási bírságot róttak ki a TikTokra
2025. május 03., szombat

Óriási bírságot róttak ki a TikTokra

2025. május 03., szombat

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben

A Partiumban, Szilágyságban, Kalotaszegen folytatja a Kárpát-medencében tavaly ősszel útjára indított kezdeményezését a Vándormozi, a Nem Csak Egy Nap A Világ nevű eseményen egész nap szinte szünet nélkül forog majd a mozigép.

Magyar filmek a mozivásznon: egész napos ingyenes vetítések Erdélyben
2025. május 02., péntek

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával

Harry herceg, a brit uralkodó fia kijelentette, hogy szeretne véget vetni a családtagjaival évek óta fennálló viszálynak és ki akar békülni velük.

Harry herceg most éppen ki akar békülni családjával
2025. május 02., péntek

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van

Három különböző méretben készítette el a következő egyházfő első ruháját Raniero Mancinelli római szabó.

Három méretben készítették el az új pápa ruháját, a gombok számának is jelentősége van
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

Az indiai fogások közül talán a legismertebb a curry – az elnevezés vonatkozhat úgy a fűszerkeverékre, mint a különleges ízvilágú szószos ételekre. A lényeg: az aromás-fűszeres dél-ázsiai ételt könnyedén összedobhatjuk mi is otthon.

Ízek a világ körül: curry
Ízek a világ körül: curry
2025. május 02., péntek

Ízek a világ körül: curry

2025. május 01., csütörtök

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén a Teleki Magyar Ház meghívására – közölte a Nagybánya és a környék magyarságát összefogó szervezet.

Debreceni huszárok mutatkoznak be Nagybányán a hétvégén