A kiállítás látogatói megismerkedhetnek az űrkutatás történetével
Fotó: Showtime Productions
Virtuális valóság, interaktív szimulátorok, megérinthető holdfelszín várja az érdeklődőket a Marosvásárhelyen megtekinthető NASA-kiállításon. A Space In The City (Világűr a városban) elnevezésű tárlat január 3-ig látogatható.
2020. december 19., 11:232020. december 19., 11:23
Először érkezett Romániába a Space In The City elnevezésű interaktív kiállítás a Showtime Productions szervezésében, az amerikai Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatallal (NASA-val), valamint az Amerikai Űr- és Rakétaközponttal együttműködésben. A kicsiknek és nagyoknak egyaránt szóló tárlaton
s ezt az a közel hárommillió korábbi résztvevő is bizonyíthatja, akik az elmúlt években Amerikától és Dél-Afrikától a Föld több tucat országában megtekintették a most Marosvásárhelyen is látható kiállítást – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők.
Mint írták, több mint 50 éve, hogy az ember először a Hold felszínére lépett, de azóta is lenyűgöz minket az űrutazás lehetősége: kicsik és nagyok rajongva figyelik a legmodernebb NASA-technológiákat, most pedig itt a lehetőség, hogy ezek közül jó néhányat személyesen is kipróbáljanak.
Az érdeklődők a virtuális valóság eszközeit segítségül hívva megtapasztalhatják, milyen érzés az űrutazás
Fotó: Showtime Productions
A Space In The City (Világűr a városban) kiállítás egyedi élményt kínál, miközben két tematikus tárlatán
– felkészülve az újabb és újabb űrutazásokra.
A tudományok világába való kirándulást jelentő eseményen – a virtuális valóság legmodernebb eszközeit segítségül hívva – megtapasztalhatják az érdeklődők, milyen érzés lehet az űrutazás és az arra való felkészülés.
A Space In The City különlegességei közé tartozik továbbá a holdfelszín egy valóságos darabja, melyet bárki megérinthet, valamint egy olyan – különleges eszközökkel felszerelt – gyakorlótér, melyet az űrhajósok is használnak űrutazásuk előtt. Ugyanitt kipróbálható az is, milyen lehet a Marson (űrbéli körülmények között) sétát tenni.
Fotó: Showtime Productions
A NASA szakértőinek koordinálásával létrehozott kiállításon, űrhajós- és kutatóruhába bújt segítők garantálják a feledhetetlen és biztonságos élményt, a különböző szelfipontokon pedig akár a Holdon sétálva is készíthetünk emlékül szolgáló fotókat.
Egy űrhajós számára nem jelenthetnek különösebb meglepetést a jelenlegi járványhelyzet okozta szigorítások, hiszen egy asztronauta ideje nagy részét nemcsak orrot és szájat eltakaró védőmaszkban, hanem teljes szkafanderben tölti. A Space In The City szervezői minden biztonsági előírást szigorúan betartanak és betartatnak,
A Space In The City kiállítás különböző, kedvezményes jegycsomagok kiváltásával, valamint egyéni belépők vásárlásával is látogatható január 3-ig a marosvásárhelyi Shopping Cityben. Az esemény nyitvatartási ideje, valamint a különböző belépőjegytípusok és -csomagok elérhetőek a www.nasaexpo.ro oldalon.
Fotó: Showtime Productions
A különböző szimulációs eszközök működtetéséhez zsetonok kiváltására van szükség (egy zseton 6 lejbe kerül), ezek pedig szintén beszerezhetők a fenti honlapon, valamint – a jegyekhez hasonlóan – kiválthatók a www.iabilet.ro oldalon. Belépőjegyek vásárolhatók továbbá a Flanco, Diverta, Cărturești boltokban, a IQ BOX-ban, a Muzica üzleteiben, az Uman, Libmag és Casa de Balet üzletekben, valamint a Selfpay termináloknál.
Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.
Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.
A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.
A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.
Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.
Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.
Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.
Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.
Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.
A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.
szóljon hozzá!