„A színpadon szeretünk megőrülni és meghalni” – Kollár-Klemencz László szerint az erdélyi közönség gyorsan ráhangolódik a zenére

„A színpadon szeretünk megőrülni és meghalni” – Kollár-Klemencz László szerint az erdélyi közönség gyorsan ráhangolódik a zenére

Kollár-Klemencz László

Fotó: Dancs Enikő Bianka

A művészetnek és a szabadságnak a szeretetéről szól a magyarországi Kistehén zenekar új, Bocsánat című lemeze. A héten Kolozsváron fellépő együttes frontembere, Kollár-Klemencz László a hetedik album érdekességeiről, az erdélyi közönség nyitottságáról beszélt.

Bede Laura

2019. január 21., 14:482019. január 21., 14:48

2019. január 21., 15:232019. január 21., 15:23

– A frissen megjelent, Bocsánat című lemezük alkotói folyamata négy évet tartott. Miért volt szükség ennyi időre?

– Az új albumot közösen hoztuk létre, a zenekar mindegyik tagja hozzájárult valamelyest. Viszont nagyon sokat kellett egyeztetni ahhoz, hogy aktív dalszerzői próbákat tudjunk tartani. Mindnyájunknak bonyolult a zenei élete, hiszen más formációkban is játszunk. A közös dolgok mindig nehezebben mennek, illetve sokkal több időt igényelnek – ez volt az egyik ok, amiért négy év után adtuk ki az albumot. A másik tényező pedig, hogy ezelőtt mindig kétévente jelent meg egy-egy Kistehén-album, és ez már a hetedik.

Idézet
Kellett ennyi idő ahhoz, hogy megérjen egy új anyag bennem, mert én csak akkor szeretek lemezt készíteni, ha van miről írni.

– Miről szólnak a dalok, illetve milyen üzenetet szerettek volna közvetíteni az albummal?

– Az album mindenről szól, ami aktuálisan érint és érdekel bennünket. Lenyomata a mostani életünknek, a szövegekben valószínűleg az enyémnek, de a zenében mindenkinek az együttesből. A művészetnek és a szabadságnak a szeretetéről szól, mindenféle tabuk és igazodások nélkül.

Idézet
A lemezt tisztán, sérthetetlenül, érinthetetlenül egy szabadságérzés kíséri végig, és ennek a vágya bennünk van.

Ugyanakkor ragaszkodunk ahhoz, hogy az alkotás legfontosabb része a szabadság és csak másodlagos, harmadlagos szempont, hogy ez akár szórakoztató termékké is alakul. A szabadságérzeten kívül a szövegek sokszor más dolgokat is érintenek: toleranciát, együttérzést, felelősséget önmagunk tetteiért.

Alapvetően a szövegek is az emberi méltóságot keresik, hogy hol találjuk a mai világban, a piac által diktált keretek között a saját emberi méltóságunkat. Amióta el kezdtem könyveket írni, valószínűleg jobban odafigyelek arra, hogy a dalszövegek is tartalommal bírjanak, legyen súlyuk, és ez talán az egész lemezre igaz.

– A zenekar tagjai szerint a Bocsánat a legérettebb és legszabadabb Kistehén-lemez. A hallgatóság részéről pedig olyan kritikák is megfogalmazódtak, hogy ez az eddigi leglazább album.

– Olyan tekintetben laza, hogy nem akartunk bárkinek, bárminek is megfelelni. Nem vártunk el semmit ettől a lemeztől, a lemez se várt el tőlünk semmit, egyszerűen csak jó kedvünkből, jó hangulatunkból, érzésünkből kikívánkozott egy anyag. Ha az ember nem akar valamit olyan nagyon, akkor sokkal terheletlenebb maga az anyag, szabadabb, lazább, könnyedebb az egész folyamat és ez valószínűleg érződik ezen az albumon is.

Idézet
Én 53 éves leszek, és azt gondolom, hogy az ember maximum a harmincas éveiben írja meg a legjobb zeneműveit a pop-rock műfajban. Én abban az időszakban „szájbergyerekeket” alkottam.

Szóval számomra ez nem egyszerűen csak egy hetedik album, hanem ezt érzem a legjobban sikerültnek a pop-rockban.

A 2002-ben alakult, alternatív, poszt punk & rock műfajt képviselő zenekar tagjai: Kollár-Klemencz László – gitár, ének; Vajdovics Árpád – bass, vokál, Sidó Attila – gitár, vokál, Jancsovics Máté – dob; Weil András – billentyűk, vokál.

– A zeneművek megalkotásában vagy előadásában figyelnek inkább a közönség igényeire?

– Inkább az előadásban, mert a Kistehén mindig is szerzői zenekar volt, a saját igényeinkre figyelünk, és ha a közönség erre rá tud hangolódni, annak csak örülünk. Mi nem megrendelésre írjuk ezeket a dalokat, ha valami kikívánkozik belőlünk, azt közöljük a nagyvilággal.

Idézet
Az előadást illetően pedig a színpadon szeretünk megőrülni és akár meghalni is. Egészen szélsőségesen elmenni, és ez azért fontos, hogy a közönség jobban átérezze a zenénk.

– Megfigyelhető különbség az erdélyi és magyarországi közönség között?

– Nagy különbség van közöttük: az erdélyi közönség nagyon nyitott, befogadó és kíváncsi az újra. Minden új albumunknál azt tapasztaljuk, hogy pár héttel a megjelenése után már kívülről fújják a dalokat. Emellett

Idézet
ki merik nyilvánítani a véleményüket, megmutatják a koncerten, ha valami tetszik vagy sem. Egy pillanat alatt együtt élnek a zenével. Magyarországon sokkal zárkózottabb a közönség, kevésbé mutatják ki az érzelmeiket.

Egy olyan ötlet is felmerült, hogy igazából nekünk Erdélybe kellene költöznünk és onnan járnánk Magyarországra fellépni. Mi ebből a szempontból is nagyon otthon érezzük magunkat Erdélyben.

– Legközelebb csütörtökön este lépnek fel a kolozsvári Form Space-ben. Milyen repertoárt állított össze a zenekar, mire számíthat a kincses városbeli közönség?

– Ugyanazt az anyagot játsszuk, amit a lemezbemutatón. Ez gyakorlatilag az új lemez dalaira épül, de „tele tűzdeltük” a Kistehén régebbi slágereivel. Ezen a lemezen lett női vokál is, mi gospel duónak hívjuk. Bár a lányok már felléptek a budapesti lemezbemutatón is, a kolozsvári fellépés lesz nekik az első klasszikus nagykoncertjük velünk. Mindig nagyon jól éreztük magunkat Kolozsváron, ezért nagy örömmel megyünk megint.

Nyereményjáték koncertjegyekért

A Krónika segítségével három darab kétszemélyes belépőt is lehet nyerni a koncertre. Ehhez nem kell mást tenni, minthogy a Krónika Facebook-oldalán a jelen cikket népszerűsítő bejegyzést lájkolni és hozzászólásban beírni/bejelölni, hogy kivel mennének el az eseményre. A játékban való részvétel határideje január 23., szerda 18 óra. A nyertesek kilétéről még aznap sorsolással döntünk. Játékra fel!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait

Magyarázó videósorozat készült az Erdély tematikájú, Kibic elnevezésű online tesztből. A kvíz tizennégy részes sorozatának első két epizódja már elérhető az ötletgazda Ferkó Zoltán YouTube-csatornáján.

Videósorozattal helyezik történelmi kontextusba a Kibic online kvíz tanulságait
2024. április 06., szombat

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta

A Meta amerikai internetes óriásvállalat májustól megjelöli a közösségi portálokon a mesterséges intelligencia (MI) által előállított hangokat, képeket és videókat – derül ki egy friss blogbejegyzésből.

Megjelöli májustól a mesterséges intelligencia által előállított tartalmakat a közösségi portálokon a Meta
2024. április 06., szombat

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk

A hagyományokat követve a Bogyó és Babóca 6. – Csengettyűk című mozifilmben is tizenhárom mesét láthatnak a gyerekek, akiket újdonságokkal is meglepnek a KEDD Animációs Stúdió által forgalmazott alkotásban.

Hétvégétől az erdélyi mozik műsorán az új Bogyó és Babóca animációs film – M. Tóth Géza rendezővel beszélgettünk
2024. április 05., péntek

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat

Útjára indítja a Szatmári tavasz elnevezésű, koncerteket felsorakoztató rendezvénysorozatot a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal, amely ezzel a programmal felpezsdítené a felújított és nemrég átadott történelmi városközpont életét.

 

Tavaszi koncerteket tartanak Szatmárnémeti felújított történelmi központjában, hétvégén rajtol a rendezvénysorozat
2024. április 04., csütörtök

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Teqball-asztalt adott át a NATO részére az észak-atlanti szövetség alapításának 75. évfordulója alkalmából csütörtökön Brüsszelben.

Szijjártó Péter a feszültségoldás reményében Teqball-asztalt ajándékozott a szülinapos NATO-nak
2024. április 04., csütörtök

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket

Velencében április 25-től bevezetik egyelőre kísérleti jelleggel és 29 különböző napon a napi 5 eurós belépőjegyet. Ennek részleteiről Luigi Brugnaro polgármester számolt be csütörtöki római sajtótájékoztatóján.

Hamarosan fizetőssé válik a belépés Velencébe, a polgármester bejelentette a részleteket
2024. április 04., csütörtök

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban

Az emberek elkezdték összetörni a csokoládé nyuszikat, abban a reményben, hogy pénzt találnak bennük, miután hamis információk terjedtek el az interneten. A gyártók és a kiskereskedők kénytelenek arról kommunikálni, hogy az édességek belseje üres.

A TikTokon terjedő álhír miatt törik össze a csokinyuszikat és -tojásokat a boltokban
2024. április 01., hétfő

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben

Nemcsak élményt, hanem ismeretterjesztést is kínál a korondi madárkert, ahol közel 40 faj található a különféle páváktól a vízimadarakon át a fácánokig és papagájokig. Szász Emilt, a Hargita megyei létesítmény ötletgazdáját kérdeztük a madárkertről.

Röpködő színkavalkád és ismeretterjesztés a becsületkasszával működő korondi madárkertben
2024. március 30., szombat

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app

Immár Romániában is elérhető Közép-Kelet-Európa egyik legnagyobb, ételpazarlást megelőzni kívánó mobiltelefonos alkalmazása, a Munch, melyet Magyarországon fejlesztettek ki, és azóta Csehországban és Szlovákiában is működik.

Ételmentő Munch „őrjárat”: Romániában is használható a magyarországi fejlesztésű app
2024. március 30., szombat

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar

Új együttessel bővült az erdélyi zenei színtér: a frissen megalakult gyergyószentmiklósi NÉKED banda a Süt A Nap Az Égen című dallal és videóklippel debütált.

Energikus dallal és klippel mutatkozott be a frissen megalakult gyergyói NÉKED zenekar