Az amerikai elnöki széket is célba veheti Meghan Markle brit sajtóértesülések szerint

•  Fotó: Facebook/The Royal Family

Fotó: Facebook/The Royal Family

Politikai pályára készül és akár az amerikai elnöki tisztségért is indulhat Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg amerikai felesége vasárnapi brit sajtóértesülés szerint.

MTI

2021. március 14., 16:032021. március 14., 16:03

Harry és Meghan 2018. május 19-én házasodott össze a London nyugati határában fekvő Windsorban, a brit királyi család legősibb rezidenciáján. Az esküvő után a házaspár a Sussex hercege, illetve hercegnője címet kapta II. Erzsébet királynőtől, Harry nagymamájától. A 39 éves

Meghan ugyanakkor megőrizte amerikai állampolgárságát, és a Mail on Sunday című vasárnapi brit bulvárlap által idézett bennfentes források szerint ennek egyik oka az volt, hogy a hercegnő előtt nyitva maradjon az amerikai politikai pályafutás lehetősége.

A lapnak a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egyik név nélkül nyilatkozó magas rangú tagja azt mondta: Meghan máris elkezdte a kapcsolatépítést az amerikai Demokrata Párt vezető köreiben kampányszervező és finanszírozást felhajtó stábok összeállítása érdekében. A Mail on Sunday által idézett illetékes – Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnök Downing Street-i stábjának egykori tagja, akinek szoros washingtoni kapcsolatai vannak – elmondta:

feltételezések szerint Meghan akár a 2024-ben esedékes következő elnökválasztást is célba veheti.

korábban írtuk

Kivizsgálja a brit uralkodói ház a Harry és Meghan részéről elhangzott rasszistavádat
Kivizsgálja a brit uralkodói ház a Harry és Meghan részéről elhangzott rasszistavádat

A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a velük készített televíziós interjúban – áll a Buckingham-palota kedd este ismertetett rövid közleményében.

A brit lapnak nyilatkozó amerikai alkotmányjogi szakértők szerint ha Meghan választott közhivatali tisztségért indul az Egyesült Államokban, le kell mondania hercegnői címéről, mivel ennek megtartása ellentétes lenne a hivatali esküvel.

Mint ismert, a házaspár tavaly januárban teljesen váratlanul bejelentette, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné válik és a jövőben ideje nagy részét Amerikában tölti. Harry és Meghan azóta letelepedett Kaliforniában, és a minap világszerte óriási vihart kavaró interjút adott a CBS amerikai televíziónak.

korábban írtuk

Harry herceg azt mondja, „csapdába esett” a királyi családban, Meghan Markle fejében az öngyilkosság is megfordult
Harry herceg azt mondja, „csapdába esett” a királyi családban, Meghan Markle fejében az öngyilkosság is megfordult

Meghan Markle-nek a brit királyi család tagjaként érzett magány és intenzív ellenőrzés miatt öngyilkossági gondolatai voltak, miután összeházasodott Harry herceggel – erről maga a sussexi hercegnő számolt be az Oprah Winfreynek adott interjújában.

A kétórás interjúban, amelyet Oprah Winfrey készített a házaspárral, Meghan alig burkolt utalást tett arra, hogy a brit királyi család tagjaként rasszista előítéletekkel kellett szembesülnie. Elmondta, hogy amikor várandós volt elsőszülött kisfiával, Archie-val, Harrynek „valaki” a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne „vajon mennyire lesz sötét”. Meghan Markle személyében a brit monarchia modern kori történelmében először került elvált, afrikai-amerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként.

korábban írtuk

Második gyermekét várja Harry herceg és Meghan hercegnő
Második gyermekét várja Harry herceg és Meghan hercegnő

Második gyermekét várja Meghan sussexi hercegnő, a brit uralkodó unokájának, Harry hercegnek a felesége. A hírt vasárnap este jelentette be a házaspár szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. november 05., kedd

Erdélyben muzsikál Pál István Szalonna és Bandája

Kárpát-medencét bejáró népzenei utazáson vehetnek részt az érdeklődők a héten, amikor is négyállomásos erdélyi koncertkörútra indul Pál István Szalonna és Bandája.

Erdélyben muzsikál Pál István Szalonna és Bandája
2024. november 05., kedd

Feltűnt a láthatáron a Piszkos Fred, a kapitányból készülő animáció (VIDEÓ)

Megérkezett a Rejtő Jenő népszerű regényéből készülő, Piszkos Fred című animáció előzetese.

Feltűnt a láthatáron a Piszkos Fred, a kapitányból készülő animáció (VIDEÓ)
2024. november 03., vasárnap

Még mindig nincs hó a Fuji-hegy csúcsán, erre 130 éve nem volt példa

Japán egyik ikonikus jelképének a csúcsa még mindig hómentes, amire 130 éve nem volt példa.

Még mindig nincs hó a Fuji-hegy csúcsán, erre 130 éve nem volt példa
2024. november 02., szombat

Észrevétlen fejlődés: a picik számára édesanyjuk, édesapjuk ölében kerekedik ki a világ

Szinte észrevétlenül fejlődnek a gyermekek a Kerekítő elnevezésű foglalkozások során, amelyek többek között támogatják a beszéd- és mozgásfejlődés. Szőcs Beatrixszel, a kolozsvári Kerekítő foglalkozásvezetőjével beszélgettünk.

Észrevétlen fejlődés: a picik számára édesanyjuk, édesapjuk ölében kerekedik ki a világ
2024. november 02., szombat

Visszatért a Lélekutakon-videósorozat Bagdy Emőkével

Új epizódokkal jelentkezett október végén a Lélekutakon című népszerű pszichológiai sorozat Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta irányításával.

Visszatért a Lélekutakon-videósorozat Bagdy Emőkével
2024. november 02., szombat

Felújítják a Harry Potter-filmekből ismert híres viaduktot (VIDEÓ)

A Harry Potter-filmekkel világhírűvé vált viadukt felújításán dolgoznak Skóciában.

Felújítják a Harry Potter-filmekből ismert híres viaduktot (VIDEÓ)
2024. november 01., péntek

Őrizetbe vették a tízéves gyorshajtó apját: közel 160-nal száguldott a gyerek

A rendőrség őrizetbe vette azt a 34 éves férfit, akinek a tízéves gyermeke a napokban 157 kilométeres óránkénti sebességgel száguldozott a közutakon az apja autójával.

Őrizetbe vették a tízéves gyorshajtó apját: közel 160-nal száguldott a gyerek
2024. október 31., csütörtök

Mint a filmekben: bérgyilkossal akarta megbosszultatni fia halálát

Házkutatást tartott csütörtökön az ügyészség egy tisztségéből felfüggesztett ügyvédnő lakásán, aki a gyanú szerint bérgyilkost fogadott a fia haláláért általa felelősnek tartott három személy meggyilkolására.

Mint a filmekben: bérgyilkossal akarta megbosszultatni fia halálát
2024. október 31., csütörtök

Közönségszavazáson derült ki, melyik lett az év magyarnótája abszolút kedvencként (VIDEÓ)

A közönség szavazatai alapján a Messze van a kicsi falum című nóta érdemelte ki Az év magyarnótája címet a Dankó Rádió által szervezett szavazáson.

Közönségszavazáson derült ki, melyik lett az év magyarnótája abszolút kedvencként (VIDEÓ)
2024. október 30., szerda

Szakértői jóslat 2025-re a mesterséges intelligenciáról

Az elmúlt években a mesterséges intelligencia (MI) meghatározó szereplővé vált a technológiai hírekben és iparági előrejelzésekben, és 2025-re még hangsúlyosabbá válik a hatása.

Szakértői jóslat 2025-re a mesterséges intelligenciáról