Az amerikai elnöki széket is célba veheti Meghan Markle brit sajtóértesülések szerint

•  Fotó: Facebook/The Royal Family

Fotó: Facebook/The Royal Family

Politikai pályára készül és akár az amerikai elnöki tisztségért is indulhat Meghan sussexi hercegnő, Harry herceg amerikai felesége vasárnapi brit sajtóértesülés szerint.

MTI

2021. március 14., 16:032021. március 14., 16:03

Harry és Meghan 2018. május 19-én házasodott össze a London nyugati határában fekvő Windsorban, a brit királyi család legősibb rezidenciáján. Az esküvő után a házaspár a Sussex hercege, illetve hercegnője címet kapta II. Erzsébet királynőtől, Harry nagymamájától. A 39 éves

Meghan ugyanakkor megőrizte amerikai állampolgárságát, és a Mail on Sunday című vasárnapi brit bulvárlap által idézett bennfentes források szerint ennek egyik oka az volt, hogy a hercegnő előtt nyitva maradjon az amerikai politikai pályafutás lehetősége.

A lapnak a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt egyik név nélkül nyilatkozó magas rangú tagja azt mondta: Meghan máris elkezdte a kapcsolatépítést az amerikai Demokrata Párt vezető köreiben kampányszervező és finanszírozást felhajtó stábok összeállítása érdekében. A Mail on Sunday által idézett illetékes – Tony Blair volt munkáspárti brit miniszterelnök Downing Street-i stábjának egykori tagja, akinek szoros washingtoni kapcsolatai vannak – elmondta:

feltételezések szerint Meghan akár a 2024-ben esedékes következő elnökválasztást is célba veheti.

korábban írtuk

Kivizsgálja a brit uralkodói ház a Harry és Meghan részéről elhangzott rasszistavádat
Kivizsgálja a brit uralkodói ház a Harry és Meghan részéről elhangzott rasszistavádat

A brit királyi család aggasztónak tartja azokat a problémákat, különösen a rasszizmussal kapcsolatos felvetéseket, amelyekről a sussexi hercegi házaspár, Harry és Meghan beszélt a velük készített televíziós interjúban – áll a Buckingham-palota kedd este ismertetett rövid közleményében.

A brit lapnak nyilatkozó amerikai alkotmányjogi szakértők szerint ha Meghan választott közhivatali tisztségért indul az Egyesült Államokban, le kell mondania hercegnői címéről, mivel ennek megtartása ellentétes lenne a hivatali esküvel.

Mint ismert, a házaspár tavaly januárban teljesen váratlanul bejelentette, hogy visszalép a brit királyi család magas rangú tagjaként ellátott hivatalos funkcióitól, pénzügyileg függetlenné válik és a jövőben ideje nagy részét Amerikában tölti. Harry és Meghan azóta letelepedett Kaliforniában, és a minap világszerte óriási vihart kavaró interjút adott a CBS amerikai televíziónak.

korábban írtuk

Harry herceg azt mondja, „csapdába esett” a királyi családban, Meghan Markle fejében az öngyilkosság is megfordult
Harry herceg azt mondja, „csapdába esett” a királyi családban, Meghan Markle fejében az öngyilkosság is megfordult

Meghan Markle-nek a brit királyi család tagjaként érzett magány és intenzív ellenőrzés miatt öngyilkossági gondolatai voltak, miután összeházasodott Harry herceggel – erről maga a sussexi hercegnő számolt be az Oprah Winfreynek adott interjújában.

A kétórás interjúban, amelyet Oprah Winfrey készített a házaspárral, Meghan alig burkolt utalást tett arra, hogy a brit királyi család tagjaként rasszista előítéletekkel kellett szembesülnie. Elmondta, hogy amikor várandós volt elsőszülött kisfiával, Archie-val, Harrynek „valaki” a királyi családból felvetette, hogy a születendő gyermek bőrszíne „vajon mennyire lesz sötét”. Meghan Markle személyében a brit monarchia modern kori történelmében először került elvált, afrikai-amerikai gyökerű amerikai állampolgár a királyi családba a trónutódlási lista egyik magas rangú tagjának hitveseként.

korábban írtuk

Második gyermekét várja Harry herceg és Meghan hercegnő
Második gyermekét várja Harry herceg és Meghan hercegnő

Második gyermekét várja Meghan sussexi hercegnő, a brit uralkodó unokájának, Harry hercegnek a felesége. A hírt vasárnap este jelentette be a házaspár szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 07., hétfő

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői

Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.

Családias hangulatban alkottak és fedezték fel a tájegység értékeit a kalotaszegi tábor résztvevői
2025. július 07., hétfő

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)

Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.

„Nagyon jól érzem magam” – A K2 6550 méteren levő 2-es táborából üzent Varga Csaba (Videó)
2025. július 06., vasárnap

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében

Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.

Nyári kalandok a Csukás Meserádióban – István bácsi felfedező útja a Kárpát-medencében
2025. július 06., vasárnap

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók

Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.

Európai falvak rejtett biológiai sokféleségét tárták fel kutatók
2025. július 06., vasárnap

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához

A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.

Kisokos szülőknek gyerekeik táboroztatásához
2025. július 06., vasárnap

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói

Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.

Célokat visznek a gyermekotthonokba a tízéves jótékonysági mozgalom futói
2025. július 05., szombat

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk

A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.

35 fok az autóban? Olyan, mintha ittasan vezetnénk
2025. július 04., péntek

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma

Már több, mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet a magyarországi és a határon túli mozikban – újságolták pénteken a film Facebook-oldalán.

Meghaladta az egymilliót Hogyan tudnék élni nélküled? nézőinek száma
2025. július 04., péntek

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába – jelentették be pénteken a Hazajáró Facebook-oldalán.

Varga Csaba megérkezett a K2 alaptáborába
2025. július 04., péntek

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján

A székely népviselet napját tartják pénteken, az Ezer Székely Leány Napját megelőző napon: ezen a napon több székelyföldi intézmény, cég dolgozói népviseletben érkeztek. A közösségi médiában számos fotót láthatunk népviseletben pózoló alkalmazottakról.

Idén is sokan öltöttek magukra székely ruhát a székely népviselet napján