Fotó: Pixabay
A jelenleg még gyógyíthatatlan Alzheimer-kór kezelésének új korszakaként ünneplik a szakértők egy új szer klinikai tesztjének eredményeit – számolt be róla a The Guardian online kiadása.
2022. november 30., 15:162022. november 30., 15:16
Az új szer lassítja a kognitív képességek romlását a betegség kezdeti szakaszában lévő betegeknél.
A világon mintegy 30 millió embert sújtó Alzheimer-kór elleni szerek kutatása évtizedek óta sikertelennek bizonyult, a kutatók szerint a friss eredmények azonban reménnyel kecsegtetnek a kezelésre.
A fehérjelerakódások és az Alzheimer-kór közötti összefüggést még nem ismerik, de azoknál a betegeknél, akik a betegség örökletes formájában szenvednek, úgy tűnik, a lerakódások készítik elő az utat egy sor agyi változás előtt, mely megállás nélkül pusztítja az agysejteket.
A lecanemab amerikai és japán kifejlesztői szeptemberben tették közzé a csaknem 1800 páciens részvételével végzett klinikai tesztek főbb eredményeit, a betegség kutatói azóta várják türelmetlenül a részletes eredményeket, melyek a New England Journal of Medicine orvosi szaklap keddi számában jelentek meg.
Az eredmények alapján a gyógyszer 27 százalékkal csökkentette a betegek átlagos kognitív hanyatlását 18 hónap alatt, ami szerény, de jelentős eredmény.
A kór leggyakoribb jelei a memóriazavarok, később a beteg eltévedhet ismerős helyeken, nehezen hoz döntéseket, képtelen egyszerű feladatok végrehajtására, végül az étkezésben és a mozgásban is segítségre szorul.
A kór lassítására, megállítására vagy visszafordítására tett kísérletek évtizedek óta kudarcba fulladtak, a lecanemab eredményei azonban a gyógyszerek új nemzedékéhez vezethetnek. A kutatók azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy a szer drága, betegenként évente 10 ezer és 30 ezer font (4,7 millió – 14,2 millió forint) közötti összegbe kerül, és hatása egyelőre csekély a vizsgált 18 hónap alatt, nem tudni, a beteg észrevehet-e egyáltalán valami javulást.
Egyre több helyen bukkan fel a Bulgáriában megszökött állítólagos fekete párduc: Székelyföldtől a Partiumig szinte nincs olyan közintézmény, állami hivatal, magánvállalat vagy közület, amelyik ne posztolt volna a vadállatot ábrázoló mémet.
Vizuálisan lenyűgöző, az életről és változásról szóló, mélyen szimbolikus történetet mutat be Kolozsváron a Cirque du Soleil. A világhírű kanadai utazócirkusz jövő év áprilisában érkezik a kincses városba OVO című produkciójának újragondolt változatával.
Utcazene-fesztivált tartanak július 11. és 13. között Szatmárnémetiben. A partiumi város egyik legnépszerűbb kulturális eseménye nemcsak zenei csemegékkel, hanem látványos utcai produkciókkal és pezsgő fesztiválhangulattal várja a közönséget.
Vannak olyan táborok, ahol az ember már az első pillanattól otthon érzi magát – akár először érkezik, akár visszatérőként lép be a kapun. A kalotaszentkirályi alkotótábor is ilyen hely: barátságok szövődnek, közös élmények és alkotások születnek.
Varga Csaba már a 2-es táborban – újságolta hétfőn a Facebook-oldalán a Hazajáró, amely nyomon követi a nagyváradi hegymászó legújabb expedícióját, amelynek célja a világ második legmagasabb csúcsa, a K2 meghódítása.
Idén nyáron nem kell messzire utazni ahhoz, hogy a gyermekek felfedezzék a történelmi Magyarország csodáit – elég, ha bekapcsolják a Csukás Meserádiót, és elindulnak egy varázslatos utazásra István bácsival, Terkával, Vakkanccsal és a Csoda Meseládikával.
Nemzetközi kutatás keretében vizsgálták, hogy a biológiai sokféleség szempontjából milyen lehetőségeket rejtenek többek között a romániai falvak, valamint azt is, hogy a környező táj hogyan befolyásolja a biológiai sokféleség mintázatait.
A nyári táborozás akkor válik igazán felhőtlen élménnyé, ha biztonságos körülmények között zajlik. A belügyminisztérium néhány hasznos tanácsot fogalmazott meg a szülőknek arra az esetre, ha gyermekük táborba indul.
Megannyi sportcipő jutott el az elmúlt évtizedben az anyaországból határon túli gyermekotthonokba az Egy Vérből Vagyunk Alapítvány jótékonysági futásainak köszönhetően. Gui Angéla szerint azonban ennél sokkal fontosabb, hogy célokat és élményt is vittek.
A nyári hőségben az autók utastere könnyedén szaunává válhat , ami komoly biztonsági kockázatot is jelent, ugyanis ha a belső hőmérséklet meghaladja a 35 Celsius-fokot, annak hatása a sofőrre olyan, mintha 0,05 százalékos véralkoholszinttel vezetne.
szóljon hozzá!