Advent a zabolai Mikes-birtokon: ünnepi készülődésre várják a családokat a harmadik vasárnapon

•  Fotó: Kastély Erdélyben

Fotó: Kastély Erdélyben

A Kastély Erdélyben csapata és a Zabola Estate idén is ünnepi készülődésre hívja az egész családot. December 10-én, szombaton, 10 és 17 óra között színes programokkal várnak mindenkit a zabolai Mikes-birtok egykori istállójában, a gyönyörűen felújított rendezvényteremben és a kastélykertben.

Krónika

2022. december 02., 12:112022. december 02., 12:11

A már hagyományosnak számító zabolai karácsonyvárást két év, a járvány okozta kimaradás után szervezik meg újra.

Idézet
A zabolai karácsonyvárásnak sajátos hangulata van, meghitt, melegséges, örömteli, minden alkalommal kicsit megfeledkezünk a hétköznapokról.

Már hagyományosnak mondható, hogy ezzel a rendezvénnyel zárjuk az évet, de az idei még különlegesebb számunkra, hiszen a járvány után először szervezzük meg. Fontosnak tartjuk, hogy együtt legyünk, hogy élménnyé tegyük a találkozást. Ettől lesz egyedi ez az esemény. Az eddigi alkalmakhoz hasonlóan változatos programokkal várjuk az egész családot: a mézeskalácsdíszítéstől a barkácsoláson át a hintózásig” – véli Balázsi-Pál Ágnes, a Kastély Erdélyben programot kezdeményező és lebonyolító PONT Csoport ügyvezető igazgatója. 

A gyerekek karácsonyi díszeket, girlandokat készíthetnek, amiket haza is vihetnek.

Lesz kifestőzés, a sajátkezűleg készített képeslapokat pedig helyben angyal postán fel lehet adni – hogy aztán a valós posta továbbítsa a címzettekhez. A legkisebbeket a Djeco kreatívjátékok-műhelye várja, a felnőttek pedig Bloom Belle alkotóműhelyében készíthetnek koszorúkat, asztaldíszeket – olvasható a szervezők közleményében.

•  Fotó: Kastély Erdélyben Galéria

Fotó: Kastély Erdélyben

Lehetőség lesz megismerkedni az erdélyi kastélyok tárgyi kultúrájával, mindennapjaival, nemesi és polgári életmóddal az EduKastély játékai segítségével.

A nagyobbak a History is Our Story interaktív webdokumentumfilm segítségével, a saját tempójukban fedezhetik fel három erdélyi kastély történetét, jelenét és jövőképét.  

A nap folyamán Demeter Éva könyvmutatványos, animátor interaktív papírszínház-előadásokkal és családi kincskeresőjátékkal vár mindenkit. 

Az időjárás függvényében hintózásra vagy szánazásra is lehetőség lesz. A napot a kézdivásárhelyi Molnár Józsiás Iskola zenetagozatos diákjainak hangversenye, illetve tábortűz zárja majd.

•  Fotó: Kastély Erdélyben Galéria

Fotó: Kastély Erdélyben

A helyszínen lesz karácsonyi vásár is, ahol kézművesek, helyitermelők portékáit lehet megvásárolni, illetve büfé is, ahol meleg italokat és ételeket árusítanak majd.

A rendezvényre a belépés díjtalan, de egyes foglalkozások részvételi díjhoz kötöttek. A részletes program megtalálható az esemény Facebook-oldalán.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 18., péntek

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen

Mobilkommunikáció zavarására alkalmas jelblokkolót használt a vizsgákon Romániában a jászvásári állatorvosi egyetem egyik oktatója a puskázás megakadályozására, de kitudódott, és fegyelmi eljárás indult ellene.

Jelblokkolóval próbálta megakadályozni a puskázást, eljárás indult az egyetemi tanár ellen
2025. július 18., péntek

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet

Balesetben meghalt Felix Baumgartner csütörtökön, az 56 éves osztrák extrémsportoló motoros siklóernyőjével zuhant le a kelet-olaszországi Porto Sant'Elpidióban – erősítette meg az olasz tűzoltóság.

Balesetben meghalt Felix Baumgartner, aki ejtőernyős ugrás során elsőként lépte át a hangsebességet
2025. július 17., csütörtök

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában

A közösségi médiában terjedt el egy klip, amely szerint sokak számára csak álomnak beillő összegű havi jövedelemről számol be egy Romániában dolgozó indiai futár.

Sokan csak álmodnak annyi pénzről, amennyit egy indiai futár keres Romániában
2025. július 16., szerda

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot

A balesetek megelőzése érdekében a nyári időszakban román rendőrök is részt vesznek a magyar közutak közlekedésrendészeti ellenőrzésében – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata szerdán a Police.hu oldalon.

A nyári utazási időszakban román rendőrök Magyarországon, magyar rendőrök pedig a Partiumban teljesítenek szolgálatot
2025. július 16., szerda

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle

Karszalagok kiváltva, applikáció letöltve, busz- és vonatjegyek megvásárolva – szerdán kezdetét vette az Electric Castle. A július 21-ig, vasárnapig tartó fesztivál idei kiadása is az elektronikus zene legismertebb előadóit hozza el Bonchidára.

Öt nap fesztiválozás az elektronikus zene birodalmában - Kezdődik a bonchidai Electric Castle
2025. július 15., kedd

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván

Hét napon át, július 20−26. között hét Beszterce-Naszód megyei településre látogat el az Ifjúsági Karaván, amelyet néhány évnyi szünet után idén ismét megszervez a besztercei MADISZ – mondta a Kolozsvári Rádiónak Zoltán-Sipos Tímea, a szervezet elnöke.

Kultúrát visz a Beszterce-Naszód megyei szórványba az Ifjúsági Karaván
2025. július 15., kedd

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát

Fapados repülőjárattal utazott hétfő este Nicușor Dan államfő Milánóba a lányával, az egyik utas által a repülőgépről közzétett képek tanúsága szerint. Az elnök sajtóhírek szerint várhatóan szerdán tér vissza az országba.

Nicușor Dan fapadossal vitte milánói kiruccanásra a kislányát
2025. július 14., hétfő

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen

Pályi Gyula modenai professzor, az Olasz Nemzeti Tudományos Akadémia tagja a torinói lepel kutatásának újdonságairól számolt be – írta a Vatican News magyar nyelvű honlapja.

Újabb kutatások: a feltámadásra utaló jelek fedezhetőek fel a torinói leplen
2025. július 14., hétfő

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának

Az Olasz Posta (Poste Italiane) bejelentette, hogy több száz, a pápának címzett levél érkezik a fiumicinói válogatóközpontba. Megválasztása óta folyamatos ez az arány.

Naponta 100 kilónyi kézzel írt levél érkezik Leó pápának
2025. július 12., szombat

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?

A szentjánosbogarak populációi világszerte jelentős csökkenést mutatnak, és Erdély, mint Európa egyik természeti sokszínűségben gazdag régiója, szintén érintett ebben a globális trendben – hívta fel a figyelmet László Zoltán biológus.

Szentjánosbogarak eltűnőfélben: mi veszélyezteti a fajt, és mit tehetünk a fénylő rovarok megóvása érdekében?