Amint megébred, fél órát tornázik; déli feketekávéját barátaival a város egyik legúribb vendéglőjében költi el. Amerikai állampolgársággal rendelkezik, de Marosvásárhelyen él korszerűen és ízlésesen berendezett kertes házában. Felváltva hol elegáns Mercedest, hol metálszürke Honda sportkocsit vezet; sokat olvas, olykor meg ott van a város mondén-, illetve sporteseményein. Télen-nyáron elegáns és ápolt, akár egy kifutóra készülő manöken. Világos öltözetével, kreol bőrével, sötét napszemüvegével és sportos alkatával a 60-as évek menő filmszínészeire hasonlít. Nem egy újgazdag üzletemberről vagy megtollasodott politikusról van szó. Még csak nem is egy ifjú macsóról, hanem a második világháborút munkatáborban átvészelő 84 éves férfiról. Bárhogy is telik az idő, Fodor Bertalanról mintha leperegtek volna az évek. A 40-es évek Marosvásárhelyének egyik legjobb vízilabdázója és motorosa ma is olyan életvidám, mint hat évtizeddel ezelőtt, amikor a régi Voinţa strandra kisereglett lányok azon kaptak össze, hogy kedvencük melyiküket kísérje haza a 600-as BMW-jével. Fodor Berci – ahogy a fél város ismeri – még ma is képes hódítani, amit egyébként nem is titkol.

A mindig 18 fokot mutató hőmérő

Sportolói pályafutása hatévesen kezdődött. Bátyjai, akik már 1916 óta a híres MSE tagjai voltak, magukkal cipelték a Medve-tónál szervezett úszóversenyre. Az első vetélkedő szülte az első diadalt, aztán a cseperedő gyermek az úszást a jóval érdekesebb vízilabdára cserélte, és ennek köszönhetően tíz ezüstérmet szerzett az ország különböző csapataival. A legszívesebben viszont a vásárhelyi gárdára emlékszik, és az olyan társakra, mint Méder Karcsi, Kelemen Ata, Bordy, Both Sándor, Fülöp, Naşca Pepi, Rettegi Karcsi, Csiszér, Szarvadi, Simon Feri, Rigó, Nagy Pocó, vagy a néhány héttel ezelőtt elhunyt Deák Gyuszi. Az akkori Voinţa strandon hétről hétre két-három ezer néző gyűlt össze a helyi csapatnak szurkolni. A drukkerek mindig elégedetten távoztak: a mindenki által csak Buli bácsiként ismert Daróczi László tanítványai hazai pályán legyőzhetetleneknek bizonyultak. Nagyrészt tudásuknak köszönhetően, de valamelyest az ellenfél számára szokatlanul hideg víz miatt is. „Az akkori szabályok szerint csak olyan medencében lehetett meccset szervezni, ahol a víz hőmérséklete elérte a minimális 18 fokot. Buli bácsinak volt egy hőmérője, amely  – bármilyen hideg is volt a víz – mindig 18 fokot mutatott. A bírók vállat vontak, és kezdődhetett a mérkőzés” – mosolyodik el az egykori vízilabdázó.

A hódító motoros

A 350 köbcentis Victoriát és a jóval nagyobb BMW-t nyergelő Fodor motorosként is sikeresnek bizonyult. Igaz, kevesebb versenyt nyert, mint ahány nőt hódított. „Akkoriban egy jó motorbiciklivel és némi pénzzel nem volt nehéz nőket hódítani. Én híres voltam erről!” – húzza ki magát, majd belátja, hogy ezért valamit tenni is kellett. Mint meséli, ő volt az egyetlen olyan motoros a városban, aki mögé a nők féloldalasan is felülhettek. Ezt a rendőrök nem nézték jó szemmel, s nem egyszer bírsággal válaszoltak.

Irány az Újvilág

A gondtalan fiatalkor első évtizedei után a hullámok kezdtek összecsapni Fodor Bertalan feje fölött. Zsidó származása miatt munkatáborba került, hónapokig a borszéki kőbányában dolgozott. A háború utáni államosítás elsöpörte a család Korzó közi kis bútorüzemét és bemutatóüzletét, a kuláknak bélyegzett ifjút nem vették fel a textilmérnöki egyetemre, és egy ideig a sportéletből is kitiltották. Bárhova próbált elszegődni, az ajtók bezáródtak előtte. Végül kitanulta a kárpitosi mesterséget, ami addig sem volt idegen tőle, hisz nemcsak apja és annak négy fiútestvére, hanem a nagyapja is kezdetben abból kereste a kenyerét. A kor fejesei sokat rendeltek tőle, így nem élt rosszul, de mivel nem látott tágabb perspektívát, a menekülést választotta. „Amerikában élt apám egyik testvére, aki valamikor gyártulajdonos volt Marosvásárhelyen, ő hívott meg, és 1964-ben el is mentem. New Yorkban újra kellett tanulnom a mesterséget, hiszen – és ez nem vicc –  ott még a kalapács sem olyan, mint nálunk. A kanapékról nem is beszélve, melyek sokkal tágasabbak és kényelmesebbek, mint itt” – mondja, majd képeket vesz elő a Fodor Custom Upholstery üzletről.

Karády Katalin kalaposboltja

Már a kirakatról meg lehet állapítani, hogy az üzlet nem Bronx egyik sikátorában feküdt, hanem Manhattan szívében, a II. Avenue-n, magyarázza. A már Bert Fodorként ismert férfinak New Yorkban megadatott, hogy olyan magyarok körébe kerüljön, mint Karády Katalin vagy Gábor Zsazsa. „A színésznőnek az anyját is ismertem, ő hamis ékszereket árusító boltot működtetett. Akkoriban nagy divat volt a gazdagok körében, hogy az eredeti ékszereik után készíttettek egy tökéletes hamisítványt, és azt viselték” – emlékszik vissza. Karádyhoz és alig két évvel ezelőtt bezárt kalaposboltjához ennél is több köze volt. Ő volt az, akit a neves énekesnő felkért, hogy rendezze be az üzlethelyiségét. „Az Amerikába emigrált Karády Katalin arról híresült el, hogy nem szívesen beszélt múltjáról, ezért nem is fogadott újságírókat. Egyszer viszont mégis megtette, amikor én kértem meg szépen, hogy álljon szóba a Marosvásárhelyről érkező Hajdu Győzővel. Hajduval addig csak látásból ismertük egymást a vásárhelyi színházból. Velem rendes volt ez az ember, hazatérése után felkereste az édesanyámat, és csomagot vitt neki” – eleveníti fel röpke kapcsolatát az egykori pártaktivista íróval.

Pénzre váltott tudás

Az Amerikában eltöltött három évtized alatt Fodor nem szakított a sporttal. Folyóiratokat vesz elő, melyekben cikkek és képek igazolják, hogy a nagyon rangosnak számító New York Athletic Club színeiben még sokáig úszott és vízilabdázott. „Itt egy újságcikk, ami arról szól, hogy 65 évesen a veteránok közt az állam legjobb úszója vagyok. Egy éve azonban már felhagytam az úszással – sajnálkozik, és a szívére teszi a kezét. – Baj volt itt, de a sors úgy hozta, hogy éppen egy vízilabdázó, a nálam jóval fiatalabb Benedek Imre szívorvos megmentsen”. Az örökifjú sportember azóta is hálálkodik a Fennvalónak, hisz élete ismét a normális kerékvágásba került. Sportolhat, autót vezethet és régi jó barátaival naponta megihat egy-egy feketét. „Hála az Istennek, nem deportáltak, élve kerültem haza a munkatáborból, megúsztam a kommunista rendszert, kikerülhettem a világ legélőbb városába, New Yorkba, Manhattanben működtethettem üzletet, bejártam a fél világot, soha nem voltak anyagi gondjaim, Benedek doki visszahozott a halálból, ennél több mi kell?” – tárja szét a karjait, majd kérdezés nélkül elárulja a jó élet titkát. „Én Amerikában megtanultam valamit: ott nem a papír és nem a duma számít, hanem a tudás. A tudást meg kötelező módon pénzre kell váltani.”