2008. november 24., 09:552008. november 24., 09:55
\"Új módon tudunk történetet mesélni, jobban megfogjuk a közönséget a 3D-vel. Ezt nem kapják meg otthon\" – fogalmazta meg az új technika előretörésének célját Mark Zoradi, a Walt Disney Filmstúdiócsoport elnöke a múlt héten kezdődött négynapos szingapúri 3D Film és Szórakoztató Technikai Fesztiválon. Zoradi kiemelte, hogy a háromdimenziós filmgyártás a mozisoknak is \"remek ösztönzés\" a digitális felszerelések beszerzésére, Ázsiában pedig külön haszon, hogy \"gátat vet a kalózkodásnak\" – ismertette a megszólalást a Variety szerdai beszámolója. Dan Glickman, az Amerikai Mozgófilm Szövetség (MPAA) elnöke \"valódi forradalomként\" írta le a 3D-t arra utalva, hogy a technika \"egy új korszak hajnalát\" jelenti a filmkészítésben, ugyanis rengeteg lehetőséget, innovációt hoz magával, s ez nagy hatással lesz az egész filmművészetre. Glickman szerint az, amit ma látunk a 3D-ből, csupán a felszíne mindannak, ami előttünk áll.
A Disney stúdió, amely a következő három évben 17 térhatású filmmel áll elő, elkötelezett támogatója a technológiai fejlesztéseknek, beleértve a mozik digitalizálását is, ami dollármilliárdokat emészt föl. A háromdimenziós technika valóságos térélményt nyújt a nézőnek a tévé vagy a hagyományos film sík képéhez viszonyítva. Manapság azonban még meglehetősen kevés olyan felszereltségű mozivetítő áll készen, amely képes a 3D-filmek bemutatására. A 30 ezer amerikai moziból is csupán 1400 alkalmas erre, a világ többi részén pedig további 700. Ám a globális pénzügyi válság nem kedvez a roppant költséges átalakításoknak.
Zoradi szerint digitalizálás szempontjából a világ mozijai 12–24 hónappal kullognak az amerikai filmszínházak mögött. A szingapúriakban viszont nagy a lelkesedés, a városállam 2017-ig vállalta, hogy évente házigazdája lesz a 3D-fesztiválnak, s a következő két évben 10 millió dollárt áldoz a helyi fejlesztésekre, hogy a 3D-média élére állhasson Ázsiában. Katzenberg színes, szélesvásznú álma nem ragad le a szemüveges filmnézésnél (a 3D-s filmeket speciális szemüvegben kell nézni) – az animációs filmmogul szeme előtt már az lebeg, hogy húsz év múlva hologramfilmet nézni tódul a közönség a moziba.
XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.
Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.
A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.
Laktató, olcsó, és könnyen hozzáférhető alapanyagokból készül Észtország hagyományos étele, a mulgipuder.
A nyolcezres hegycsúcsokra szervezett expedíciók világába kalauzol el Varga Csaba, aki pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül eddig hat 8000 méter feletti csúcsot hódított meg a Himalájában.
A székelyföldi árvízkárosultak, valamint a parajdi sóbánya-baleset érintettjeinek megsegítésére tart jótékonysági koncertet Mága Zoltán hegedűművész június 15-én Kolozsváron. A koncert teljes bevételét a bajbajutottak támogatására fordítják.
Több mint húszezer résztvevő, világhírű előadók koncertjei és családias hangulat jellemezte a Jazz in the Park idei, 13. kiadását. A jazzfesztivál a zenei program mellett a közösségi élményekre és művészeti párbeszédre is hangsúlyt fektetett.
Gyakran a gyerek beszéli rá a szülőket a kutyavásárra, később viszont ráun, és már szabadulni szeretnének tőle, de nem tudnak túladni rajta. Az ilyen helyzetek elkerülésére, a felelős kutyatartás alapelveire hívta fel a figyelmet Tóth Attila kiképző.
A 14. századi mesterségeket és életformát idézi meg hitelesen az Erdélyi Szabad Karaván elnevezésű középkori újrajátszó csoport, amelynek tagjai nemcsak beöltöznek, hanem valós képet adnak a korabeli műhelyekről.
Az elődök példáján sok mindent megvalósított az elmúlt 12 évben a gyergyószentmiklósi Bagossy Brothers Company, játszott már minden színpadon, minden idősávban, most pedig arra próbál rájönni, hogyan válhat „örökzöld” együttessé.