A Ryanair meglepő javaslattal állt elő
Fotó: Rompres
Európa legnagyobb légitársasága, a Ryanair azt szorgalmazza, hogy az európai repülőtereken korlátozzák az alkoholfogyasztást, ezzel csökkentve a részeg utasok által okozott rendbontásokat a repülőjáratok fedélzetén.
2025. január 18., 11:312025. január 18., 11:31
A Ryanair légitársaság javaslata szerint
Ezt a beszállókártyák használatával lehetne nyomon követni, hasonlóan ahhoz, ahogy a vámmentes termékek eladását is szabályozzák.
„A járatkésések alatt az utasok gyakran túlzott mennyiségű alkoholt fogyasztanak a repülőtereken, ami sem vásárlási, sem fogyasztási korlát alá nincs vetve” – idézi a Hotnews a légitársaság szóvivőjét.
– tette hozzá a szóvivő. A Ryanair szerint az intézkedés segítene elkerülni azokat az eseteket, amikor ittas utasok megzavarják a repülések rendjét.
Az ír légitársaság egy konkrét esetre is hivatkozott: tavaly áprilisban egy ittas utas megzavarta a Dublinból Lanzarotéra tartó járatot, amely emiatt Portóba kényszerült kitérőt tenni. Az eset több mint 160 utasnak okozott kellemetlenséget, hiszen a járat egy éjszakát késett. A Ryanair jogi eljárást indított a fegyelmezetlen utas ellen, és 15 000 euró kártérítést követel tőle.
„Elfogadhatatlan viselkedése nemcsak az utasok kényelmét és biztonságát veszélyeztette, hanem jelentős késést és költségeket is okozott a légitársaságnak” – nyilatkozta a vállalat.
A légitársaság szerint a szigorúbb szabályozás nemcsak az utasok, hanem a repülőszemélyzet biztonságát és kényelmét is jelentősen növelné.
Az emberek többsége nehezen tudja azonosítani azokat a képeket, amelyeket mesterséges intelligencia segítségével generálnak ingatlanokról, és emiatt könnyen csalás áldozatává válhatnak a nyaralók.
A kincses városban élő vadméhek könnyebb feltérképezésében, valamint a lakosság körében való népszerűsítésében játszanak szerepet azok a rovarhotelek, amelyek elhelyezésére önkéntesek jelentkezését várja a BBTE Biológia és Geológia Kara.
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100 méter hosszú, 6 méter széles és 5,4 méter magas járműszerelvény kezdi meg útját a 43-as főúton Románia felé.
Ünnepekkor, különleges alkalmakkor előszeretettel fogyasztják a norvégok a hagyományos csemegéjüket, a rømmegrøt-ot, amely könnyen és gyorsan elkészíthető.
Egyre többen utaznak külföldre, hogy ott ünnepeljék szerelmüket Valentin-nap környékén.
A déli harangszóval és a csárdással bővült a Hungarikumok Gyűjteménye, a döntést Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán jelentette be.
Országos áramszünetet okozott Srí Lankán egy majomcsapat, amely bemászott egy elektromos alállomásba.
Újdonságokkal, jubileumi rendezvény szervezésével vág neki az idei évnek a Kolozsvári Magyar Diákszövetség. László Petra KMDSZ-elnök a kitűzött célokról, Göllner Blanka főszervező a 30. KMDSZ Diáknapokról beszélt a Krónikának.
Több mint húszéves szabadságvesztésre ítélte a ploiești-i táblabíróság azt a dél-romániai házaspárt, amelyet szándékosan leforrázott hároméves kislányuk haláláért állítottak bíróság elé – közölte pénteken az Adevărul hírport&a
Csak tavaly egy billió, vagyis 1000 milliárd dollárt is meghaladó értékben adtak pénzt az átverések áldozatai netes csalóknak, akik sms-ben vagy olyan platformokon garázdálkodnak, mint a WhatsApp, az Instagram vagy a Gmail.
szóljon hozzá!