A bennünk élő ezerarcú nő: Jánosi Ágnes ruhatervező archetípusokról, szertartásokról és a hajdani fonók hangulatáról

Vagy legalábbis voltak. Civilizált, városi környezetben élve ugyanis egyre inkább eltávolodunk nagyanyáink tudásától és az egyes életszakaszokkal járó, egykor elengedhetetlennek számító szertartásoktól, amelyek beavatásszerűen készítették fel a nőket a bekövetkező változásokra. A ruhatervező szerint alapvető szükségletünk, hogy értsük környezetünk működését, amellyel ha nem vagyunk összhangban, nem érthetjük meg a bennünk zajló lélektani folyamatokat sem.

A női és a férfi princípium különböző megnyilvánulási formáival már az ókori görögök is foglalkoztak, a köztudatba azonban Carl Gustav Jung pszichológus neve által került be, aki nyolc női, illetve négy férfi archetípust különböztetett meg. Mindegyik karakter más-más tulajdonságokkal bír és szorosan összefügg az adott életszakaszra jellemző kihívásokkal.

Megkeresésünkre elmondta, hogy az emberre tudat alatt minden látványelem hat, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit hordunk magunkon, milyen jelképet viselünk. Bármilyen öltözködésről is legyen szó, azzal közvetítünk magunkról valamit a környezetünknek. Kiváló kommunikációs eszköz, hiszen a megjelenésünk alapján bárki leolvashatja egyes személyiségjegyeinket. Hozzátette, az is sokat számít, hogyan hordjuk az darabot: egy laza öltözetben is lehet elegánsnak lenni, illetve bizonyára sokak számára ismerős, milyen ünnepélyes ruhában feszengeni – mondta.

A holló a tudás, a bölcsesség jelképe, a néphagyomány szerint a fekete holló a sötétből a fény felé vezet ott, ahol megjelenik. A mélység és magasság, élet és halál közt otthonosan mozgó nő archetípusa ez” – ismertette.

Utolsóként az ún. „Csont asszonyt” írta körül, aki az erő és az elpusztíthatatlan ösztöni természet megtestesítője. Mint mondta, az ösztönös természet jelképeként ez a legmélyebben gyökerező archetípus. Véleménye szerint a kultúrának és a civilizációnak való megfelelés éppen az ösztönrészt nem engedi felszínre törni, holott óriási erő jár vele, amely minden nőben valahol mélyen szunnyad.

Tapasztalata szerint az archetípusokról 35-40 éves korban kezdenek gondolkodni a nők, azonban úgy gondolja,

– világított rá a tervező. Szeretné, ha a hajdani fonók mintájára a tematikus önismereti körökön a résztvevőknek lehetőségük nyílna különböző kreatív alkotófolyamatokban is részt venni, hiszen a kézimunka fölött nem csak a hétköznapok ügyes-bajos dolgait, de a mélyebb tartalmakat is kiválóan meg lehet osztani.

Kiemelte, hogy az egymásra, a szertartásainkra és a magunkra való figyelés gondolatán túl mennyire fontos, hogy az emberek visszataláljanak olyan eszközökhöz, mint az agyagozás, a ruhaszabás, a meseolvasás, de akár az éneklés vagy a tánc is, ezek ugyanis dopamint szabadítanak fel, hozzájárulva a természetes jólléthez. „Valahogyan vissza kell hozni a kézműves kultúrát, mert azt látom, hogy azok az alkotói tevékenységek, amelytől felszabadulunk, háttérbe vannak szorítva” – egészítette ki.

Mint mondta, a lányok első havi vérzéséhez napjainkban, sok esetben szégyen társul, holott ez a nővé érés egyik legfontosabb mozzanata, amely a termékeny életszakaszba való beavatás is egyben. Azt is hozzátette, hogy régen a kézimunka köré szerveződő női körök valóban támogató közösségként működtek, kevésbé volt jelen az egymás közti rivalizálás. Inkább egyfajta természetes hierarchia létezett, amelyben az idősebb, tapasztaltabb asszonyok a fiatal lányok útját egyengették, átadva tudásuk legjavát.  

Azt látom, hogy egyre inkább kezdjük elveszíteni ezeknek az információtartalmát: a szimbólumok soha nem egyszerű díszítőelemek, komoly jelentés van mögöttük, amelyet a természeti népek mindmáig ismernek” – tette hozzá.

korábban írtuk

A kulturális örökség jelképtára köszön vissza Jánosi Ágnes egyedi tervezésű ruháin

Egyedi tervezésű és kivitelezésű ruhákkal találkozhattak az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola keretében szervezett szabás-varrás tanfolyam kiállításán, amelynek megálmodója, Jánosi Ágnes ruhatervező.