A bennünk élő ezerarcú nő: Jánosi Ágnes ruhatervező archetípusokról, szertartásokról és a hajdani fonók hangulatáról

Jánosi Ágnes sepsiszentgyörgyi ruhatervező legújabb kollekciójának témáját Clarissa Pinkola Estés amerikai írónő Farkasokkal futó asszonyok című könyve ihlette. A szerző olyan természetközeli őslakos népek meséit gyűjtötte össze, amelyek a nőiesség megnyilvánulási formáiról és az ebben lakozó erőről szólnak.

Ezekben a mesékben a furcsábbnál furcsább megjelenésű női archetípusok tulajdonképpen a szájról szájra terjedő, több ezer éves hagyomány és a természettel összhangban élő, mindenkori ember megtestesítői, olyan minőségeket idézve meg, amelyek valamennyi kultúrában – így a miénkben is – fellelhetőek.

Vagy legalábbis voltak. Civilizált, városi környezetben élve ugyanis egyre inkább eltávolodunk nagyanyáink tudásától és az egyes életszakaszokkal járó, egykor elengedhetetlennek számító szertartásoktól, amelyek beavatásszerűen készítették fel a nőket a bekövetkező változásokra. A ruhatervező szerint alapvető szükségletünk, hogy értsük környezetünk működését, amellyel ha nem vagyunk összhangban, nem érthetjük meg a bennünk zajló lélektani folyamatokat sem.

A női és a férfi princípium különböző megnyilvánulási formáival már az ókori görögök is foglalkoztak, a köztudatba azonban Carl Gustav Jung pszichológus neve által került be, aki nyolc női, illetve négy férfi archetípust különböztetett meg. Mindegyik karakter más-más tulajdonságokkal bír és szorosan összefügg az adott életszakaszra jellemző kihívásokkal.

A női archetípusok ruhákban való megjelenítésére tett kísérletet Jánosi Ágnes is, megkeresve az adott típushoz leginkább illő színeket és formákat, valamint növényeket és természetes anyagokat.   

Megkeresésünkre elmondta, hogy az emberre tudat alatt minden látványelem hat, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy mit hordunk magunkon, milyen jelképet viselünk. Bármilyen öltözködésről is legyen szó, azzal közvetítünk magunkról valamit a környezetünknek. Kiváló kommunikációs eszköz, hiszen a megjelenésünk alapján bárki leolvashatja egyes személyiségjegyeinket. Hozzátette, az is sokat számít, hogyan hordjuk az darabot: egy laza öltözetben is lehet elegánsnak lenni, illetve bizonyára sokak számára ismerős, milyen ünnepélyes ruhában feszengeni – mondta.

Jánosi Ágnes a női princípium aspektusai köré szerveződő kollekciójából hatot lapunkkal is ismertetett. Ezeket az archetípusokat a természetben is megtalálható erők egyetemes szimbólumával állította párhuzamba, feltárva a közöttük levő, mélyen húzódó összefüggéseket. Elsőként a vadabb, erőteljesebb, amazon típusú „Szarvasanyát” mutatta be, amely kapcsán elmondta, hogy a szarvasünő a bronzkorban a női minőség szimbóluma volt, ezért szín- és formavilágban is egy erőteljesebb megjelenítésre törekedett.

Ezt követően a „Gyógyító papnővel” ismerkedhettünk meg, aki zöld színbe és zuzmókba öltöztetve az egykori füvesasszonyokat idézi, akik ismerői voltak a természetben található növények gyógyhatásainak. A „Menyasszony” archetípusa talán mindenki számára ismerős lehet, hiszen ez jelöli a fehér színnel gyakran asszociált tisztaságot, az ártatlanságot, ugyanakkor hozzá tartozik a titokzatosság tulajdonsága is. A ruhához társuló virágkoszorú pedig a termékenység szimbólumaként van jelen. A „Sarlós Boldogasszony” egy érettebb női kornak a minőségét jeleníti meg, amelyhez a népi hagyományból ismert bőség, gazdagság és az aratás szimbóluma is köthető. A betakarítási időszakkal is összefüggésbe hozható archetípus színe ezért a sárgás, az aranyló és a krémszín. 

Ezt követően, az intelligencia és a tudás vizére evezve, a tervező, „Holló asszony” névre keresztelt archetípust mutatta be, amely a görög mitológiai megfelelője Athéné istennő.

A holló a tudás, a bölcsesség jelképe, a néphagyomány szerint a fekete holló a sötétből a fény felé vezet ott, ahol megjelenik. A mélység és magasság, élet és halál közt otthonosan mozgó nő archetípusa ez” – ismertette.

Utolsóként az ún. „Csont asszonyt” írta körül, aki az erő és az elpusztíthatatlan ösztöni természet megtestesítője. Mint mondta, az ösztönös természet jelképeként ez a legmélyebben gyökerező archetípus. Véleménye szerint a kultúrának és a civilizációnak való megfelelés éppen az ösztönrészt nem engedi felszínre törni, holott óriási erő jár vele, amely minden nőben valahol mélyen szunnyad.

Tapasztalata szerint az archetípusokról 35-40 éves korban kezdenek gondolkodni a nők, azonban úgy gondolja,

ha a lányok már egészen fiatalon találkoznának a témával, lenne rá esély, hogy olyan belső, önismereti folyamatok indítson el, amely visszatartaná őket a fogyasztói társadalom által diktált hatások és esztétikai ideálok menti sodródástól.

Az elkészült kollekció csak egy ízelítő abból, amit Jánosi Ágnes a későbbiekben szeretne megvalósítani. A szabás-varrás tanfolyam mellett egy női kört is tervez elindítani a közeljövőben Sepsiszentgyörgyön és környékén, ahol az érdeklődők a kijelölt tematikák kapcsán ülhetnek össze beszélgetni és közösen alkotni.

– világított rá a tervező. Szeretné, ha a hajdani fonók mintájára a tematikus önismereti körökön a résztvevőknek lehetőségük nyílna különböző kreatív alkotófolyamatokban is részt venni, hiszen a kézimunka fölött nem csak a hétköznapok ügyes-bajos dolgait, de a mélyebb tartalmakat is kiválóan meg lehet osztani.

Kiemelte, hogy az egymásra, a szertartásainkra és a magunkra való figyelés gondolatán túl mennyire fontos, hogy az emberek visszataláljanak olyan eszközökhöz, mint az agyagozás, a ruhaszabás, a meseolvasás, de akár az éneklés vagy a tánc is, ezek ugyanis dopamint szabadítanak fel, hozzájárulva a természetes jólléthez. „Valahogyan vissza kell hozni a kézműves kultúrát, mert azt látom, hogy azok az alkotói tevékenységek, amelytől felszabadulunk, háttérbe vannak szorítva” – egészítette ki.

Mint mondta, a lányok első havi vérzéséhez napjainkban, sok esetben szégyen társul, holott ez a nővé érés egyik legfontosabb mozzanata, amely a termékeny életszakaszba való beavatás is egyben. Azt is hozzátette, hogy régen a kézimunka köré szerveződő női körök valóban támogató közösségként működtek, kevésbé volt jelen az egymás közti rivalizálás. Inkább egyfajta természetes hierarchia létezett, amelyben az idősebb, tapasztaltabb asszonyok a fiatal lányok útját egyengették, átadva tudásuk legjavát.  

Azt látom, hogy egyre inkább kezdjük elveszíteni ezeknek az információtartalmát: a szimbólumok soha nem egyszerű díszítőelemek, komoly jelentés van mögöttük, amelyet a természeti népek mindmáig ismernek” – tette hozzá.

A kulturális örökség jelképtára köszön vissza Jánosi Ágnes egyedi tervezésű ruháin

Egyedi tervezésű és kivitelezésű ruhákkal találkozhattak az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola keretében szervezett szabás-varrás tanfolyam kiállításán, amelynek megálmodója, Jánosi Ágnes ruhatervező.