Dalma az Eurovíziós Dalfesztiválon

Szombaton rendezik Bukarestben az Eurovíziós Dalfesztivál országos döntőjét a Globus Cirkuszban. A rendezvényt a 2008-as Aranyszarvas Fesztivál győztese, Răzvan Krivach nyitja meg, ezt követően lépnek színpadra a versenyzők, köztük Kovács Dalma is, aki nemrég azt nyilatkozta a Transindex hírportálnak, hogy úgy véli, ebben az évben több eséllyel indul, mivel egyre többen az ő dalát tartják a legjobbnak.

Krónika

2010. március 05., 09:562010. március 05., 09:56

„Meghallgattam a többi dalt is, és nem föltétlenül az enyém tetszik a legjobban, de az első háromban biztos benne lesz. Az igazat megvallva, tényleg olyan euróvíziósan szól, így nagy az esélye, hogy mi megyünk tovább Oslóba Romániát képviselni” – mondta el az énekesnő, aki a Cornel Ilie szerezte I’m Running című dallal versenyez a fesztiválon. Az énekesnő és a dalszerző ismeretsége, mint Ilie szavaiból kiderül, a Facebook közösségi portálon született. „A számnak nincs sem társadalmi, sem politikai üzenete. Ha hiszel valamiben, gyorsabban kell szaladnod, mint az, ami elől szaladsz – legyen ez egy álom vagy egy személy akár” – mondta el a dalszerző Kovács Dalma dalának üzenetéről. Mint kifejtette, reméli, hogy az énekesnő ezzel a dallal megnyeri a döntőt. Ilie azt is elmondta, hogy nem hisz a zenei életben nagyon ismert énekesek euróvíziós fellépésében, hiszen ez könnyedén a visszájára fordulhat. Kovács Dalma show-járól úgy nyilatkozott, rendkívül dinamikus előadás, és hogy meggyőződése szerint az énekesnő jobban teljesít majd a színpadon a többi versenyzőnél. Luminiţa Anghel, Tony Tomas és Adrian Piper a Save Their Lives című dallal nyitja meg a versenyt, majd Paula Seling&Ovi a Playing With Fire című számmal lép színpadra, őket követi Kovács Dalma. További fellépők: Alexandra Ungureanu: Crazy, Pasager: Running Out of Time, Lora&Sonny Flame: Along, Hotel FM: Come As One, Trupa Zero: Lay Me Down, Lucia Dumitrescu: See You in Heaven, Michael, Paula Seling és Kamara: It’s Not too Late, Lulu & The Puppets: Searching for Perfect Emotion , Anda Adam és a Conect-R: Surrender, Tina G: Love is War, Alexa: Baby. Az Eurovíziós Dalfesztivál országos döntőjét szombaton a RTv 1 csatorna közvetíti, de követhető lesz a  honlapon is. Az öttagú zsűri bukaresti, kolozsvári, iaşi-i, temesvári és krajovai szakemberekből áll, a végeredményt pedig 50 százalékban a zsűri, 50 százalékban pedig a tévénézők véleménye dönti majd el. A győztes fellépő képviseli Oslóban Romániát az Eurovíziós Dalfesztivál május 27-én rendezendő elődöntőjén, majd május 29-i döntőjén. n

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Nálunk banális gyógyszer, de vannak országok, ahol bajba kerülhetünk miatta

Aszpirin, orrcsepp, allergia elleni tabletták, fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő, hasmenés elleni készítmény – csak néhány azon gyógyszerek közül, amelyek nagyon kevés csomagból hiányoznak, ha nyaralni indul a család. De nem árt résen lenni.

Nálunk banális gyógyszer, de vannak országok, ahol bajba kerülhetünk miatta
2025. június 20., péntek

Mamutfenyőre bukkantak egy bánsági erdőben (Videó)

A Romsilva erdőgazdálkodási vállalat lenyűgöző felfedezésről számolt be a napokban: egy Észak-Amerikában őshonos mamutfenyő (Sequoia) nőtt és fejlődött ki teljesen egyedül, természetes környezetben a Szemenik–Krassói-szurdok Nemzeti Park területén.

Mamutfenyőre bukkantak egy bánsági erdőben (Videó)
2025. június 20., péntek

Történelmi koncerttel is készül az idei Egyfeszt Gyergyószentmiklóson

A Tisztelgés – Illés 60 című est lesz a gyergyószentmiklósi Egyfeszt Összművészeti Fesztivál idei kiadásának egyik kiemelkedő produkciója, amely a szervezők szerint kultúrtörténeti jelentőséggel bír.

Történelmi koncerttel is készül az idei Egyfeszt Gyergyószentmiklóson
2025. június 18., szerda

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe

Zenei különlegességek és változatos borkínálat várja a szatmáriakat és mindazokat, akik ellátogatnak a hétvégén a Samfest Jazz&Wine rendezvényre.

Dzsessz- és borszerelmeseket várnak a hétvégén Szatmárnémetibe
2025. június 18., szerda

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa

Látogatást tett a Vatikánban Al Pacino hollywoodi színész, akit XIV. Leó pápa fogadott.

Al Pacino filmszínészt fogadta magánkihallgatáson XIV. Leó pápa
2025. június 17., kedd

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés

Immár ötödik éve működik Sepsiszentgyörgyön egy különleges életmódprogram, amely a mozgáshiányos életvitel és a helytelen táplálkozás csapdáiból próbálja kivezetni a résztvevőket.

Ép testben: életmódváltásra ösztönöz a székelyföldi kezdeményezés
2025. június 17., kedd

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről

Uruguaytól Norvégiáig a világ különböző részein élő közösségek népviseletét örökíti meg fényképeken a székelyudvarhelyi Dávid Botond. A fotográfus a népviseletfotók mögött rejlő történetekről, a Geofolk folytatásáról beszélt a Krónikának.

Népviseletekbe öltözött élettörténetek – Dávid Botond fotográfus a Geofolk nemzetközi viseletfotó-projektről
2025. június 15., vasárnap

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában

XIV. Leó pápa szentévi audienciáján részt vettek szombaton a Magyar Cigány Labdarúgó Válogatott tagjai is menedzserükkel, Mezei Istvánnal.

„Puskást mindenki ismeri, a pápa is” – a magyar cigány válogatott Rómában
2025. június 14., szombat

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora

Egy nagyszebeni férfi, Petru Fehervari 136-szoros véradóként jelenleg a legaktívabb donor Szeben megyében. Több mint két és fél évtizedes elkötelezettségével mintegy 54 liter vért adott – csendes példát mutatva a segítségnyújtás erejéről.

Több mint 130-szor adott már vért Szeben megye legkitartóbb donora
2025. június 14., szombat

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát

A királyi elismerések kitüntetettjeinek névsorát évente kétszer, a mindenkori uralkodó hivatalosan júniusban megünnepelt születésnapján, illetve újév előtt hirdetik ki.

Lovaggá ütötte a brit uralkodó David Beckham futballistát