Három ország három városát – többek közt Sepsiszentgyörgyöt – köti össze az idei Tricikli Fesztivál – Irodalom három keréken rendezvénysorozat, amelyen piknikkel, felolvasással és zenéléssel egybekötött kisebb kerékpártúrákra várják az érdeklődőket.
A Queen együttes két tagja, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos bejelentette, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára eddig ismeretlen, elveszettnek hitt dalt tesz közzé Freddie Mercury énekével.
A nagykárolyi Károlyi-kastély múltja szorosan kapcsolódik a szatmári svábokhoz, hiszen 300 évvel ezelőtt Károlyi gróf, a kastély egykori tulajdonosa hozta őket a vidékre, hogy megműveljék a földeket.
Magyarország legjelentősebb gasztronómiai rendezvényét Budapesten tartották május 27. és 29. között.
Hatalmas koncerttel köszöntötték szombat este Londonban a brit uralkodót platinajubileuma, vagyis trónra lépésének 70. évfordulója alkalmából.
Az időskorral bekövetkező hanyatlás lehetséges magyarázatát adta meg egy új kutatás. A tudósok „katasztrofális” változást fedeztek fel a vérsejtek összetételében, eredményeik azonban az öregedési folyamatot lassító új terápiák lehetőségét vetíti előre.
Keresik azt az erdélyi magyar dalt, amely hitelesen tud az erdélyi ifjúság hangján szólni, és amely megfogalmazza az erdélyi »otthon lenni« érzést.
Negyedízben szervezik meg idén szeptemberben az Erdélyi Könyvfaló Olvasójátékot.
Öt bolygó, a Merkúr, a Vénusz, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz látható szabad szemmel az égen péntekre virradóra a Naptól való távolságuk sorrendjében. A ritka jelenségre legutoljára 2004-ben volt példa.
Bill Gates szerint a következő húsz évben újabb világjárvány robbanhat ki, amelyet akár mesterséges vírus is okozhat, s amelyet bioterrorizmussal terjesztenek el – jelentette az amerikai Newsweek hírportálja szerdán.
Betiltották szerdától Mexikóban az elektronikus cigarettát, és a dohányzásmentes világnap alkalmából azt is bejelentették, hogy Mexikóváros történelmi belvárosában köztereken is tilos lesz a dohányzás.
A legfrissebb felmérés szerint II. Erzsébet királynő a brit királyi család legnépszerűbb tagja.
Egy új tanulmány szerint a kávéivók körében alacsonyabb a korai halálozás kockázata, mint azoknál, akik nem kávéznak.
Gazdag programkínálattal várják a legkisebbeket június 1-jén, gyereknapon Erdély-szerte.
Vírusként terjednek az interneten azok a felvételek, amelyeken egy parókát viselő, nőnek tűnő kerekesszékes férfi tortakrémmel próbálja megrongálni Leonardo da Vinci leghíresebb alkotását, a Mona Lisát a párizsi Louvre múzeumban.
Alexandru Belc román rendező Metronóm (Metronom) című filmjével nyerte el péntek este az idei Cannes-i Filmfesztivál Un Certain Regard (Egy bizonyos nézőpont) elnevezésű szekció rendezői díját – olvasható az esemény honlapján közzétett közleményben.
Különleges, egzotikus utazásra hívta a felnőtt közönséget a Tekergő Meseösvény Egyesület Kolozsváron. Pénteken a Világmesék – keleti népek meséi világzenével című „mesekocsma” révén a Planetárium kávézót átjárták a közel-keleti világ történetei, dallamai.
Több mint 6,1 millió hamburgert vásárolt a romániai lakosság 2021 májusa és 2022 májusa között; ennek a mennyiségnek több mint 41 százalékát Bukarestben rendelték – derül ki a Glovo ételkiszállító alkalmazás által készített elemzésből.