Új dalokon dolgoznak a legendás Led Zeppelin együttes zenészei, azonban Robert Plant énekes egyelőre nem csatlakozott a munkálatokhoz. A bbc.com információi szerint a Led Zeppelin új dobosa, Jason Bonham egy rádióinterjúban elárulta, hogy stúdióba vonultak Jimmy Page gitárossal és John Paul Jones basszusgitárossal.
Színpompás népviseletbe öltözött fiatalok és hat virágkocsi vonult végig tegnap délután Nagyvárad utcáin. A bihari megyeszékhelyre negyedik éve hoznak át virágkocsikat a debreceni virágkarnevál másnapján, a Nyitott ablak Európára című rendezvény keretében.
A tűzoltók a legnépszerűbbek
A tűzoltók, a postások és az orvosok a legnépszerűbbek Magyarországon – derül ki a GfK Custom Research piackutató cég közvélemény-kutatásából, amely azt vizsgálta, mekkora bizalom övezi húsz közismert szakma és szervezet képviselőit. A 19 európai országban és az Egyesült Államokban összesen 19 760 ember megkérdezésével végzett felmérés szerint világszerte a tűzoltók a legnépszerűbbek, mellettük Európában az...
Nyáron naponta több százan látogatják meg Marosvásárhelyen az állatkertet, ahol mintha szabadon élnének az állatok. Az igazgató szerint további fejlesztések várhatók a létesítményben.
A Marosvásárhelyi Állatkert igazgatójáról, Bereczky Boldizsárról az a hír járja, hogy mindig álmodozik. Csakhogy az ő álmai általában valóra válnak.
1965-ben az akkori néptanács elhatározta: a 280 hektáros tanácsi Nagyerdőből, ennek a Somostetőn levő övezetéből...
Horvátország: az ámulatba ejtő turisztikai látványosságok országa
Jelenleg Európa talán legnépszerűbb turisztikai úti céljának számít, árai még számunkra is elfogadhatóak. Horvátország ma a legideálisabb hely, ha az amúgy is szűkre szabott pihenőszabadságunkat külföldi üdülőhelyen, tengerparton kívánjuk tölteni. Horvátországban a turizmus a gazdaság vezető ágazata – ez már akkor is hamar nyilvánvalóvá válik, ha először járunk az...
A vidombáki repülőtér légterének védelmére ragadozómadarak telepítését ajánlotta a sepsiszentgyörgyi Rara Avis egyesület. A Brassó megyei üzemeltetők szívesen tárgyalnának az ötletről.
Ragadozó madarakkal védelmezné a vidombáki repülőtér légterét a sepsiszentgyörgyi Rara Avis természetvédelmi egyesület. Kelemen László, a civil szervezet elnöke lapunknak elmondta, a sérült ragadozók adták az ötletet. Mint mesélte: nagy népszerűségre tettek...
A nyárádmenti Csíkfalván a valamikori néptanácselnök, Kilyén Domokos az általa faragott székely kapukról vált híressé. Megrendelői „útlevelet” is kapnak az általa készített kapukhoz.
Amikor Csíkfalva egyik félreeső utcáján Kilyén Domokos felől érdeklődünk, a szomszéd faluból érkezett cigányok előbb értetlenül bámulnak, majd egyikük észbe kap: „Ja, az elnök, aki farag! Itt kell keresni”. Alig néhány méterrel odébb magas székely kapu árulja...
Több mint hatvanhárom évvel a náci rezsim bukása után lassan vége az „utolsó tanúk” idejének is. Jóformán már senki nem él azon személyek közül, akik valóban „testközelben” élték meg Adolf Hitler végnapjait, s még valami „fontosat” tárhatnának a nyilvánosság elé a német történelem legsötétebb korszakáról. Amikor a Frankfurter Allgemeine Zeitung május elején beszámolt a Hitler elleni 1944-es merényletet végrehajtó csoport utolsónak...
Fülöp herceg, II. Erzsébet angol királynő férje prosztatarákban szenved, ez azonban nem akadályozza meg protokolláris kötelezettségeinek teljesítésében – jelentette szerdán a The Evening Standard című londoni napilap. A Buckingham-palota nem volt hajlandó kommentálni a lap értesülését. A szerkesztőség „orvosi forrásoknak” tulajdonítja az információt, amely szerint ezt a diagnózist áprilisban állították fel. „Az orvosi kérdések személyes jellegűek.
A debreceni virágkarneválra készülnek Nagyváradon
A debreceni virágkarneválra készülnek a nagyváradi Tempo Majorette tagjai. A menettánccsoport napi négy órát gyakorol, ennyi ideig tart ugyanis a cívisvárosban a délelőtti felvonulás.
A nagyváradi várban kalandozókat pattogó zene csalogathatja ezekben a napokban délelőttönként az MM Pódiumterem felé. A várudvaron kisebb-nagyobb lányok pörgetik botjaikat, menetelnek a zene ütemére Meleg Réka...
Autóbalesetet szenvedett Morgan Freeman
Kar- és könyöktörést, valamint kisebb vállsérülést szenvedett Morgan Freeman, aki vasárnap éjjel szenvedett súlyos közúti balesetet charlestoni otthona közelében. Donna Lee, a színész szóvivője közölte, hogy a műtét előtt álló színész hangulata jó, és bízik a teljes felépülésben. A 71 éves Oscar-díjas színészt egy memphisi országúton érte a baleset helyi idő szerint valamivel vasárnap éjfél előtt.
Mivel úgy tapasztalta, egyre kisebb a becsülete a sportrepülésnek, Fülöp Zoltán magán-sportrepülőteret létesített a Maros megyei Makfalva határában.
A falusi emberek azt tartják, nem jó dolog az, ha a legelő tehenek fölött repülőgépek száguldoznak, mert miattuk nem adnak elég tejet az állatok. Az általános vélemény pedig az, hogy a pehelykönnyű sportrepülőgépek igencsak balesetveszélyesek. Ám a kis, egymotoros repülő alkalmatosságok tulajdonosai...
Visszajuttatta a közönség Dancs Annamarit a brassói Aranyszarvas Fesztivál romániai döntőjébe. A szervezők döntése szerint a hetedik döntős a legtöbb közönségszavazatot szerző énekesnő lehet.
Változtatott álláspontján a brassói Aranyszarvas Fesztivál bírálóbizottsága: a romániai döntőben nem hat versenyző méretkezik meg egymással, hanem hét, s ez a hetedik előadó a háromszéki énekesnő, Dancs Annamari lehet.
Hétfő reggel ismét rendkívül párás időre ébredtek a pekingiek, a 33 Celsius-fokos hőmérséklet és a több mint 80 százalékos páratartalom olyan hatást kelt, mintha az egész város hatalmas gőzfürdőben lenne. Az olimpiával kapcsolatos egyik legfőbb problémaként a hírek rendre a szmogos, szennyezett levegőt említik. A kínai nagy fal Pekingtől közel 80 kilométerre északnyugatra található patalingi szakaszához hétfőn ellátogató turisták is elmondták, hogy...
A világ egyik vezető vizuális tartalomszolgáltató és digitális média vállalata, a Getty Images bejelentette, hogy az újszülött Knox Leon és Vivienne Marcheline ikrekről és a családról készült exkluzív fotók értékesítéséből származó bevételt jótékonysági célokra fordítja. A Jolie–Pitt házaspár és a Getty Images megállapodása szerint minden bevételt jótékonysági célokra fordítanak. A képek kizárólagos licencét az Egyesült Államokban a People...
Helikopterrel sikerült hétfőn kimenteni két, már-már megfagyott holland hegymászót a világ második legnagyobb hegyéről, a kínai–pakisztáni határon lévő K2-es csúcsról, de a pakisztáni segélycsapatok immár szinte biztosra veszik, hogy legalább 11 ember meghalt a csúcs megmászása közben: ez az elmúlt 15 év egyik legsúlyosabb hegymászó-tragédiája a Himalájában.
Nosztalgia, nyugodtság, egyszerűség, őszinteség, nyíltság – ezek a Holland Virágiroda 2008. őszi virágtrendjének jelszavai. Az új stílus a folklórt és a népi dizájnt fedezi fel a természetesség jegyében. Az új trendben a liliom játssza a főszerepet, ami meglepő, hiszen ez a pompás virág inkább a főúri udvarokhoz kötődik. Ám a virágkötők szerint a liliom hagymás növényként szinte egyet jelent a földdel. Az erőteljes, falusias hangulatú csokrok...
A Szegeden megszervezett Dankó Pista cigányprímásról elnevezett nótaverseny győztese a csittszentiváni Szilágyi Sándor. A férfi azt reméli, nemsokára megalakíthatja saját cigányzenekarát.
Bár már egy hónap is eltelt, amióta 38 éves fia Magyarországon megnyerte a Dankó Pista Nótaversenyt, egy csittszentiváni édesanyának ma is kicsordul a könnye, amikor Sanyikája szemébe néz.