A Disney, amely tavaly ősszel megvásárolta a Lucasfilmet, a napokban bejelentette, hogy a korábbi tervek szerint 2015 nyarán mutatják majd be a J. J. Abrams által rendezett hetedik Csillagok háborúja-filmet.
Újabb fellépőket jelentett be a Félsziget Fesztivál, a Kolozsvár melletti Gorbó völgyében július 18–21. között rendezendő eseménysorozaton az amerikai Marky Ramone’s Blitzkrieg punkzenekar, illetve az osztrák Camo&Krooked drum and bass duó is fellép.
Első alkalommal láthat legényesversenyt a közönség Sepsiszentgyörgyön: a szombaton kezdődő Szent György Napok keretében tartják aznap este 20 órakor a Lajtha László Alapítvány által szervezett rendezvényt a Tamási Áron Színház előcsarnokában.
Hivatalosan nem létezett az a lopási ügy, amely miatt halálra verték a szatmárnémeti származású, román állampolgárságú, több éve Orgoványon élő Bara Józsefet a múlt héten a Bács-Kiskun megyei Izsákon a rendőrök – írta a magyarországi sajtó.
Nyolcas erősségű földrengés rázta meg tegnap kora délután Irán Pakisztánnal határos térségét – a földmozgást a Perzsa-öböl térségében és Újdelhiben is érezték – közölte az amerikai földtani intézet (USGS).
Színészekből verbuválódott zenekarok is fellépnek a a szombaton rajtoló, huszonkettedik Szent György Napokon. A wUnderPiknik elnevezésű rendezvénysorozat – amelyet az egykori Charta nyomda épületében szerveznek a sepsiszentgyörgyi fiatalok által indított WunderBárban – a városnapok színfoltjának ígérkezik.
Az ország legrégebbi elektronikus zenei fesztiválja, a 17. kiadásánál járó kolozsvári Delahoya bebiztosította magát, ami a minőségi trance, techno, house és underground elektronikus zenei irányzatokat illeti. Június 14–15-én ugyanis olyan produkciók lépnek fel a Gorbó völgyében szervezett fesztiválon, mint a COSMIC GATE, a STEREO MCS VS BAM (Jungle Brothers) – DJ set, a Tiefschwarz (Ali DJ set) / Souvenir/ Berlin, illetve a legjobb román elektronikus zenei csapat,...
Megtartották tegnap hajnalban Margaret Thatcher néhai brit miniszterelnök szerdai temetési szertartásának „főpróbáját”. A próbát a ceremóniára kijelölt katonai egységek részvételével rendezték a temetési menet teljes útvonalán.
„Legendás” színjátszó fesztivált rendez az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) együttműködésben a Székelyföldi Legendáriummal: az eseményre olyan amatőr színjátszó csoportok jelentkezését várják, amelyek saját településük egy legendáját viszik színre.
A kolozsvári Kocsis Dávid nyerte az idei Erdélyi Humorfesztivált – tudtuk meg a zsűri tagjaitól csaknem huszonnégy órával a hivatalos eredményhirdetés előtt, a fesztivál szombati napján megtartott – több mint négyórás – humormaratont követően.
Kolozsváron koncertezik június 7-én, illetve 8-án a Deep Purple és a UB40. A népszerű brit együttesek fellépésére vonatkozó szerződést hétvégén írta alá a Kolozs Megyei Tanács tulajdonába tartozó Cluj Arena Rt.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte nem jogerősen a kecskeméti járásbíróság csütörtökön azt az időközben leszerelt két rendőrt, akik halálra vertek hétfőn egy szatmárnémeti születésű férfit. A 47 éves Bara Józsefet a Bács-Kiskun megyei Izsák rendőrörsének két rendőrje kihallgatás közben verte agyon. A kisebb lopással gyanúsított, több éve a magyarországi Orgoványon élő, román állampolgárságú férfi nem egyszeri, hanem folyamatos...
Egymás után nyeri a mesemondó pályázatokat a háromszéki Kálnokon lakó Gödri Apolka. Az ötödik osztályos kislány négy évvel ezelőtt a Duna Televízió Heted7ország- Benedek Elek mesemondó versenyt nyerte meg, azóta nemcsak mondja, hanem írja is a meséket.
Újra megrendezi a Fölszállott a páva című néptáncos, népzenei vetélkedőt a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA), a Duna Televízió Zrt. és a Hagyományok Háza. Erről Böröcz István vezérigazgató az MTVA, Kelemen László főigazgató pedig a Hagyományok Háza képviseletében tegnap írt alá partnerségi és együttműködési megállapodást.
Elkészült a 10-ik Erdélyi Humorfesztivál teljes programja, az előzetes tervekhez képest újdonság, hogy Muszka Sándor is fellép a korábban már bejelentett fellépőkön kívül. A fesztivál április 12-én, pénteken Marosvásárhelyen a Szomszédnéni odaát van című gálaelőadással indul, majd szombaton és vasárnap Kolozsváron folytatódik – jelentették be a humorfeszt szervezői tegnapi kolozsvári sajtótájékoztatójukon.
Kínával ismerkedhettem meg, és láttam az elmúlt évtizedekben azt a hihetetlen fejlődést, ami ott végbement – ez volt a legnagyobb élményem” – nyilatkozta a Krónikának Mészáros Sándor A pekingi követség című kötetének hétfő esti bemutatóját követően a kolozsvári magyar főkonzulátus belső udvari rendezvénytermében tartott eseményen.
Veled utazom címmel új maxilemezt jelentetett meg Ákos. Az énekes, akinek kiadványa nyolc változatban tartalmazza a dalt, hamarosan nyolcállomásos turnéra indul, ősszel pedig a Művészetek Palotájában lép fel.