Tényirodalom és krimi

Tényirodalom és krimi

Mészáros Sándor magyarországi diplomata kötetét mutatják be ma Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár olvasótermében, 18 órától. Mészáros Sándor az elmúlt évtizedekben három alkalommal dolgozott kiküldöttként a pekingi magyar nagykövetségen.
2013. április 09., kedd

Meggyilkolták Király Tamás divattervezőt

Meggyilkolták Magyarország egyik, nemzetközi viszonylatban is legismertebb divattervezőjét, Király Tamást (képünkön). Az ügyben a budapesti rendőr-főkapitányság életvédelmi osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen.
Meggyilkolták Király Tamás divattervezőt
2013. április 08., hétfő

Paul Kalkbrenner, Benga és a N.O.H.A. is fellép a Félszigeten

Paul Kalkbrenner berlini DJ, Benga brit dubstepelőadó és producer, valamint a világzenét játszó csapat, a N.O.H.A. is fellép júliusban az erdélyi Félsziget Fesztiválon – közölték a szervezők. Amint arról korábban már beszámoltunk, az ország legnagyobb zenei fesztiváljának számító Félszigetet 10 év után Kolozsvár átcsábította Marosvásárhelyről, így idén július 18. és 21. között már a kincses város melletti Gorbó-völgyben szervezik meg.
Paul Kalkbrenner, Benga és a N.O.H.A. is fellép a Félszigeten
2013. április 08., hétfő

Mark Knopfler lemondta oroszországi koncertjeit

Mark Knopfler brit gitáros lemondta két oroszországi koncertjét, hogy ezzel fejezze ki tiltakozását a helyi jogvédő szervezetek kormányzati ellenőrzése ellen.
Mark Knopfler lemondta oroszországi koncertjeit
2013. április 05., péntek

Álmatlan éjszakára készül a kincses város

Kolozsvár sosem alszik, legalábbis a nyári napfordulón nem, ugyanis a június 21-éről 22-ére virradó éjjelen számos ifjúsági rendezvényt szerveznek, a városi tanács pedig éjféli kezdettel tart ifjúsági kérdésekkel foglalkozó rendkívüli tanácsülést – jelentette be Emil Boc, a kincses város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.
Álmatlan éjszakára készül a kincses város
2013. április 05., péntek

Kíváncsi kisdiákok a Krónika szerkesztőségében

Az újságszerkesztés folyamatába, a tördelés, korrektúra titkaiba nyertek betekintést csütörtökön a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium másodikosai, akik az Iskola másképp programsorozat keretében látogattak el a Krónika szerkesztőségébe.
Kíváncsi kisdiákok a Krónika szerkesztőségében
2013. április 05., péntek

Da Vinci-szerelem első látásra

Leonardo da Vinci rajzai alapján készült makettekből nyílt kiállítás a marosvásárhelyi várban működő múzeumban. A reneszánsz művész olyan meghatározó találmányok évszázadokkal ezelőtti zseniális megálmodója, mint a repülőgép, a tengeralattjáró, a helikopter, a kerékpár, a gépkocsi vagy a harckocsi.
Da Vinci-szerelem első látásra
Da Vinci-szerelem első látásra
2013. április 05., péntek

Da Vinci-szerelem első látásra

2013. április 04., csütörtök

Újabb ősállatmaradványokra bukkantak Erdővidéken

Újabb ősállatmaradványokra bukkantak Erdővidéken. Demeter László, Erdővidék Múzeumának igazgatója a Krónikának elmondta, a múlt hétvégén értesítette egy férfi, hogy Erősd falu határában, a Csókás-dombon érdekes csontleletet talált.
Újabb ősállatmaradványokra bukkantak Erdővidéken
2013. április 04., csütörtök

Carcassonne társasjáték-bajnokság Kolozsváron

Carcassonne stratégiaitársasjáték-bajnokságot szervez Kolozsváron a hétvégén a Polus Center bevásárlóközpontban a Doboz.ro.
Carcassonne társasjáték-bajnokság Kolozsváron
Carcassonne társasjáték-bajnokság Kolozsváron
2013. április 04., csütörtök

Carcassonne társasjáték-bajnokság Kolozsváron

2013. április 04., csütörtök

Újra bemutatják az István, a királyt

A Szörényi–Bródy-szerzőpáros két színpadi művét is láthatja idén nyáron a közönség Alföldi Róbert rendezésében: a Kőműves Kelemen című rockballadát a budapesti RaM Colosseumban mutatják be június 14-én, az István, a király jubileumi produkciójának premierjét pedig augusztus 17-én tartják a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
 Újra bemutatják az István, a királyt
 Újra bemutatják az István, a királyt
2013. április 04., csütörtök

Újra bemutatják az István, a királyt

2013. április 04., csütörtök

Vidáman apokaliptikus lemezbeharangozó erdélyi turnén a Quimby zenekar

Egészen friss, „hímes” dalokkal és egy Marosvásárhelyen debütáló féllemezzel érkezett erdélyi turnéra a magyarországi Quimby zenekar. A koncertek előtt az újdonságokról is beszámoltak szerdán Marosvásárhelyen az együttes tagjai, ahol aznap este léptek fel.
Vidáman apokaliptikus lemezbeharangozó erdélyi turnén a Quimby zenekar

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

2013. április 03., szerda

Kék lufik és közös játék az autizmus világnapján

Együtt játszottak, és engedtek a magasba kék lufikat tegnap, az autizmus világnapján a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában az autista gyerekek és azon osztályok tagjai, amelyekben ők órát látogatnak.
Kék lufik és közös játék az autizmus világnapján
2013. április 03., szerda

Félezren jelentkeztek a Háromszéki Diáknapokra

Hatalmas idén is a túljelentkezés a Háromszéki Diáknapokra, a Kovászna Megyei Tanács, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Regös Ifjúsági és Közművelődési Egyesület önkéntesei által szervezett versenyt május 17–19. között tartják Sepsiszentgyörgyön.
Félezren jelentkeztek a Háromszéki Diáknapokra
2013. április 03., szerda

Otthon lábadozik Dancs Annamari

Jobban van, már otthon lábadozik Dancs Annamari sepsiszentgyörgyi énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésznője, akin múlt héten végeztek életmentő műtétet, miután kiderült, hogy egy ciszta belső vérzést okozott a hasában.
Otthon lábadozik Dancs Annamari
Otthon lábadozik Dancs Annamari
2013. április 03., szerda

Otthon lábadozik Dancs Annamari

2013. március 29., péntek

Előválogatót tartott az X-Faktor tehetségkutató Marosvásárhelyen

Volt, aki sztárként szeretett volna távozni, volt, aki önbizalmat remélt a szerda délutáni marosvásárhelyi X-Faktor válogatótól, de olyan is akadt, aki csak szórakoztatni szerette volna a közönséget. Legtöbbjüket pedig a kíváncsiság hozta el az egyik legnépszerűbb tehetségkutató válogatójára.
Előválogatót tartott az X-Faktor tehetségkutató Marosvásárhelyen
2013. március 29., péntek

Példátlan, világszintű kibertámadás

Világszerte érzékelhetően lelassult az internetes adatforgalom a „történelem legnagyobb kibertámadása” miatt – írja a BBC brit hírportál. A támadást állítólag egy spamellenes csoport és egy weboldal szolgáltató vállalat között kirobbant ellenségeskedés váltotta ki.
 Példátlan, világszintű kibertámadás
2013. március 29., péntek

Tovább bontották a berlini fal egy szakaszát

Váratlanul újabb részt távolítottak el szerdán Berlinben a várost a hidegháború idején kettéosztó határépítmény leghoszszabb megmaradt szakaszából.
Tovább bontották a berlini fal egy szakaszát
2013. március 29., péntek

Névváltoztatást kér a Republictól Cipő anyja

Nem akarja Bódi László Cipő édesanyja, hogy fia halála után Republic néven folytassák a zenélést. A zenekar szerint azonban együtt írták a dalokat, és folytatják is a fellépéseket.
 Névváltoztatást kér a Republictól Cipő anyja