Az adventi szeretetmorzsa sikerén felbuzdulva tizenkét, szociális-karitatív munkával foglalkozó civil szervezet összefogásával kedden délután szeretetvendégséget tartottak a csíkszeredai Szabadság téren.
Erdély- és Partium-szerte megérkeztek a gólyák, a Milvus Csoport Madártani és Természetvédelmi Egyesület összesítése szerint az elmúlt napokban többek közt Hargita, Kovászna, Szeben, Szatmár, Maros, Kolozs, Bihar megyében is látták már a vándormadarakat. A hazatérő gólyák számára egyelőre nem jelent gondot a szokatlanul zord időjárás, mondta el a Krónika megkeresésére Kelemen László.
Bukarestben megnyílt Sebestyén József Dialógus című örökségvédelmi fényképkiállítása, amely a Kárpát-medencei, illetve a nyugat-európai épített örökség közötti hasonlóságokra és különbségekre hívja fel a figyelmet.
Csecsemő és több kisgyerek is volt azon a román autóbuszon, amelynek műszaki hibája miatt az utasok csaknem egynapos ellátásáról a nagykanizsai tűzoltók gondoskodtak – közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tegnap.
Végleges a Marosvásárhelyen és Kolozsváron szervezendő, tizedik születésnapját ünneplő Erdélyi Humorfesztivál programja. Amint arról már korábban beszámoltunk, az április 12-én Vásárhelyen kezdődő és 14-én a kincses városban záruló rendezvénysorozat megannyi humoristát vonultat fel.
Holtversenyben első díjazott lett a székelyföldi tűzoltó robot, és hét erdélyi versenyző közül hárman dobogós helyet értek el a szekszárdi Neumann-vetélkedőn.
A 8586 méter magas Kancsendzönga meghódítását tűzte ki célul a Magyarok a világ nyolcezresein elnevezésű expedíciósorozat csapata, amely ma indul útnak Budapestről.
Jubileumi koncertet ad Kolozsváron ma a Knock Out zenekar. A fennállásának 20 évét ünneplő együttes koncertsorozatának egyik állomása az Euphoria Music Hall sörgyári koncerttermében tartandó buli, amely 23 órakor kezdődik.
Kakas Zoltán néprajzkutató Háromszéki írott tojások című kötetének bemutatójára és a szerző gyűjteményéből összeállított kiállítás megnyitójára várják az érdeklődőket holnap 18 órakor, a húsvétváró rendezvénynek a Kriza János Néprajzi Társaság kolozsvári székhelye ad otthont.
Több ezren kísérték utolsó útjára Bódi Lászlót, Cipőt, a Republic együttes alapítóját pénteken a kistarcsai temetőben. A rajongók és tisztelők egy szál sárga rózsával köszöntek el az előadóművésztől.
Erdély- és Partium-szerte megszervezik a Föld Órája elnevezésű akciót, amely világszerte a globális éghajlatváltozásra szándékszik felhívni a figyelmet, és az energiatakarékosságra ösztönöz: március 23-án 20.30-kor a világ minden táján lekapcsolják a villanyt egy órára.
Statisztikával próbálták bizonyítani a Szent György Napok szervezői, hogy alaptalanok a helyi művészek panaszai, miszerint kiszorulnak a fesztivál programjából.
A hódeszka és a szabad stílusú sízés szerelmeseit várják szombaton, március 23-án 9 órától a 2. Snow On Fire elnevezésű nemzetközi slopestyle versenyre a Madarasi Hargitán.
Dobogós lett egy vietnami kislány a rovásírásversenyen – Papcsák Ferenc zuglói polgármester támogatásával tartottak vetélkedőt a kerület általános iskolái számára.
Közel tizenkétezer lejt gyűjtöttek a háromszéki önkéntes fiatalok az ifjúsági alapba. A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) tavaly decemberben indította ifjúsági programjának 2. kiadását, csatlakoztak az országos projekthez, így Youth Bank, azaz Ifjúsági Bankár néven szervezték meg.