Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus vette át kedden a Magyar Szent István Rendet az augusztus 20-i állami ünnep alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter izraeli tárgyalásai után bejelentette, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök megerősítette számára, hogy Izrael elfogadja az amerikai áthidaló javaslatot a gázai tűzszünetre és túszalkura.
Nem szerepel a kormányprogramban az állampolgárság megadása a bevándorló gyerekeknek – jelentette ki Tommaso Foti, az Olasz Testvérek (FdI) kormánypárt képviselőházi frakcióvezetője a La Stampa című napilapnak adott, hétfőn megjelent interjújában.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke szerint sportolóik felülmúlták az elvárásokat a párizsi olimpián.
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Jichák Hercog izraeli államelnökkel folytatott hétfői megbeszélésén kijelentette, hogy a jelenlegi tűzszüneti és túszcsere-tárgyalások talán az utolsó esély az elraboltak szabadon engedésére.
Oroszország vasárnap tagadta azt a lapjelentést, amely szerint a Kurszki terület elleni ukrán támadás következtében közvetett tárgyalást folytatna Kijevvel az energetikai létesítmények elleni támadások leállításáról.
Pásztor Noémi, az olimpiai hatodik magyar női kézilabda-válogatott beállója szerint biztató, hogy új klubja, a Bajnokok Ligája csoportkörös román bajnoki címvédő Bukaresti CSM nem egy-, hanem kétéves szerződést kötött vele.
A jégkorong Erste Ligában címvédő Brassói Corona leigazolta David Levint.
Elkezdődött a Magyar Egyházzenei Biennálé pénteken Kolozsváron. Az augusztus 21-ig tartó eseménysorozat a kortárs magyar egyházi zene és a vallási közösségek, nagyközönség közötti kapcsolatot hivatott ösztönözni.
Személyre szabott elektromos autókkal jutalmazta a párizsi olimpián érmet szerző román sportolókat pénteken Ion Țiriac román üzletember, egykori teniszcsillag.
Kós András-emlékkiállítás, Incze Mózes-tárlat, Tóth Szűcs Ilona és Tóth László alkotásait bemutató retrospektív kiállítás és több helytörténeti tárlat is nyílik a hétvégén a kincses városban, a 15. Kolozsvári Magyar Napok (KMN) keretében.
A nemzeti összetartozás érzésének, tudatának, élményének megerősödése a legfontosabb eredményünk az elmúlt 14 esztendőben – hangoztatta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára pénteken Budapesten.
Az ügyészség öt ember, köztük orvosok ellen emelt vádat Matthew Perry színész tavalyi halálával összefüggésben csütörtökön Kaliforniában.
Az ország első majomhimlős megfertőződését jelentették be csütörtökön Svédországban, és ez az Mpox-Klade I vírusváltozat első Afrikán kívüli diagnosztizálása.
Ígéretes kezdetnek nevezte az Izrael és a palesztin fegyveresek közötti gázai tűzszünet megteremtését célzó, Dohában zajló tárgyalásokat a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója csütörtökön.
Felszentelték és megáldották csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén a Kolozsvár belvárosába, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot, Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét.
A következő hetekben nyilvánosságra kerülhetnek azok a dokumentumok, amelyek Hunter Biden olaszországi tevékenységéről is szólnak, mint az ukrán Burisma energiavállalat igazgatósági tagja – közölte az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője.
Nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt.