Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Szatmárnémetiben ad koncertet május 21. és 23. között László Attila és zenekara. A kézdivásárhelyi születésű énekes a turné részleteiről, hamarosan megjelenő lemezéről beszélt lapunknak.
Újra megnyitja kapuit a hétvégén a kolozsvári Puck Bábszínház, ugyanakkor szombaton és vasárnap magyar nyelvű animációkat, rajzfilmeket is vetítenek a kincses városi mozikban.
Szívósság, megtörtség, keménység és érzékenység egyszerre felfedezhető Pál Emőke erdélyi színésznő arcán, aki Sterczer Hildát játssza a Magasságok és mélységek című filmben. Csoma Sándor, az Erőss Zsolt hegymászó özvegyéről szóló alkotás rendezője a szereplőkről, forgatásról, a meg
A közös munkára nyitott, kíváncsi és ételszerető embereket szólítják meg a Creative Food Lab-főzőműhelyek. Berke Krisztina-Ágnes, a projekt egyik ötletgazdája a kolozsvári foglalkozások típusáról, folyamatáról, eddigi tapasztalatokról beszélt lapunknak.
Összeállították a kolozsvári villámcsődület dallistáját, a számokhoz pedig elkészültek a hangszeres oktatóvideók – közölték a CityRocks szervezői, akik az énekesek, dobosok, gitárosok, basszusgitárosok és billentyűs hangszeresek jelentkezését várják a tervek szerint június 19-én összeálló nagyzenekarba.&
Hatalmas érdeklődés övezi a hétfőn megnyílt kolozsvári autós oltóközpontot, már nyitás előtt hosszú kocsisor alakult ki. Az ország második drive-through oltási központjában akár 1000 embert is beolthatnak naponta.
Erdélyi, székelyföldi, partiumi városokban tart meghallgatást a magyarországi X-Faktor stábja. A tehetségkutatóra jelentkezők április 15–25. között mutatkozhatnak be.
Nemzetközi szépségversenyen választották királynőnek Blága Tündét. A gyimesközéploki szépségkirálynő néhány napja elnyerte a Miss Tourism Continental címet a Beirut Golden Awards (BGA) csapata által szervezett megmérettetésen.
Kérésre román nyelvű társasjátékot jelentett meg, új kötetet bocsátott ki és bővíti a Mini Erdély Park makettjeinek számát a Székelyföldi Legendárium csapata. Fazakas Szabolcs ötletgazda szerteágazó tevékenységeikről, terveikről beszélt lapunknak.
Bár Kolozsváron túllépte a 7,5 ezreléket a koronavírus-fertőzöttek aránya, csütörtökön még nem lép hatályba a korábbi boltzár és kijárási tilalom a kincses városban.
Megérkezett az első gólya a magyarfenesi fészekre. Az előzetes vizsgálatok, fénykép-összehasonlítások alapján úgy tűnik, ezúttal is Leske, a tojó érkezett hamarabb – olvasható a clujbird.ro oldalon.
Néprajzi előadással, tojásíró kalákával hangol az ünnepre az Erdélyi Hagyományok Háza. Az alapítvány szervezésében előbbi esemény az online térben, míg utóbbi foglalkozások keretében valósul meg Kolozsváron.
Manapság annyiszor halljuk az intenzív osztály kifejezést, többnyire számadatok kíséretében, hogy sokan szinte „immúnisakká” lettek rá. Pedig a számadatok mögött sok szenvedés, fájdalom, akár élethalál harc húzódik, amit a koronavíruson átesettek közül sokan megtapasztaltak. A lapunk által megszólaltatott volt
Az eddig elhangzottakkal ellentétben nem pénteken, hanem csak vasárnap lépnek életbe a kormány által csütörtökön elfogadott új járványügyi korlátozások – közölte hivatalos Facebook-oldalán a kormány. Az információt a stratégiai kommunikációs törzs (GCS) is megerősítette, közlése szerint a megyei vé
Népi, klasszikus és könnyűzenei kategóriában jelentkezhetnek csütörtöktől a középiskolás diákok a SOKaDALOM elnevezésű kolozsvári zenei tehetségkutatóra. Fekete Miklós főszervező, zsűrielnök a kezdeti célról, a növekvő érdeklődésről beszélt lapunknak.
A Holdat és a Marsot is megcsodálhatják az érdeklődők péntektől kezdődően a Lights in the Park rendezvény keretében. A brit Luke Jerram A Hold múzeuma című fényinstallációját Jászvásáron, a vörös bolygót bemutató alkotását pedig Kolozsváron állítják ki.
Elindult a jelentkezés a 6. Problema Solvenda Romania nevű megmérettetésre – tájékoztatták szerkesztőségünket a szervezők. A kolozsvári Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a budapesti Case Solvers közös rendezésű, történelmi eseteket feldolgozó problémamegoldó versenye Romániában tanuló (román és magyar nyelven) középiskolásokat&
Járványos sebességgel terjednek és egyre nagyobb teret hódítanak az álhírek, amelyeket gyakorlatilag percek alatt bárki létrehozhat és terjeszthet a világhálón. Az álhírek terjesztése történhet pénzszerzés céljával, de az is gyakori, hogy bizonyos érdekcsoportok a közvéleményt akarják befolyásolni, terelni ha