Óriáskrátert találtak a Földön

Az Antarktisz keleti részén, a Wilkes-földön lévő képződményt Ralph von Frese és Laramie Potts (Ohio State University) azonosította a NASA, valamint orosz és koreai szakemberek közreműködésével. Első lépésként a GRACE műhold gravitációs mérései alapján egy olyan 320 km-es zónára akadtak, ahol a gravitációs tér erősebb, mint a környezetében. Ilyen tömegkoncentrációnak nevezett képződményeket a Holdról már sokat ismerünk. Ott keletkeznek, ahol egy hatalmas becsapódás kivékonyítja a kérget, és a megemelkedő terület alatt a mélyebben fekvő, sűrűbb köpeny anyaga felboltozódik. Amikor egy topográfiai térképen feltüntették az antarktiszi tömegkoncentráció helyzetét, az egy korábban észrevétlen, 460–500 km átmérőjű, gyűrűs alakzat centrumába esett. A tömegkoncentrációt két egymástól független mérés adatsora is kimutatta. Ez, valamint a gyűrűforma együttesen arra utal, hogy egy gigantikus méretű becsapódásnyommal állunk szemben.
Az egyelőre Wilkes-kráternek nevezett képződmény kétszer akkora, mint a 65 millió éves Chixulub-kráter, a mexikói Yucatán-fészigeten, amely a kréta és a harmadidőszak határán bekövetkezett nagy kihalási hullámért felelős kozmikus becsapódás nyoma lehet. A Chixulub becsapódásnyomot egy 5–10 km-es égitest ütközése válthatta ki. Bár a Wilkes-kráter mérete közel kétszer ekkora, a kialakulásakor felszabadult energia több mint duplája lehetett a kréta végi eseménynél jellemzőnek. A becsapódó test átmérője megközelíthette az 50 kilométert, a robbanás pedig az egyik legnagyobb kataklizmával járt, amelynek eddig nyomára bukkantunk a földfelszínen. Az eltemetett kráter korának meghatározása igen nehéz. Elméleti megfontolások alapján felbecsülték, hogy a Föld – részben képlékenynek tekintett – kőzetburkában mennyi idő alatt „lapulna ki” egy ekkora tömegkoncentráció. Léteznek például olyan kráterek bolygónkon, amelyekben eredetileg hasonló tömegkoncentráció lehetett, de mára eltűnt a kőzetburok változásai révén. Ilyen például a fentinél nem sokkal kisebb, de közel kétmilliárd éves korával lényegesen idősebb Vredefort-kráter tömegkoncentrációja. (Ez a becsapódásnyom egyébként a mostani felfedezéssel csúszott vissza a második helyre a legnagyobb földi kráterek listáján.) A Wilkes-kráter tömegkoncentrációja, illetve a térség kialakulásáról és fejlődéstörténetéről szerzett egyéb geológiai ismeretek alapján az új kráter kora durva közelítéssel 200–300 millió év közötti.
Bármikor is történt a becsapódás, hatása az egész bolygóra kiterjedt, és nagyon súlyos lehetett. Ez lényegesen nagyobb pusztulással járt, mint a hírhedt 65 millió évvel ezelőtti esemény, amely többek között a dinoszauruszokat is kipusztította.
Bár érvek még nem támasztják alá, de elméletileg nem kizárt, hogy a nagy becsapódás keltette instabilitások a kőzetburokban közreműködtek annak a hasadékvölgynek a felnyitásában, amelynek révén Ausztrália levált az ősi, nagy déli kontinensről: Gondwanáról. Itt azonban nem arra kell gondolni, hogy a robbanástól indult meg a felhasadás, mivel az nem 250, hanem kb. 100 millió éve történt. Inkább arról van szó, hogy a kráter és a hozzá kapcsolódó gyengülési zónák a kőzetburokban elősegítették a kérdéses hasadékvölgy megszületését. Ennek egyik ága a kráteren ment keresztül, de a későbbiekben ez az ág nem fejlődött tovább, így maga a kráter nem darabolódott ketté.