Damokos Csaba - a látvány és a gyakorlat sokfelé figyelő művésze

Damokos Csaba - a látvány és a gyakorlat sokfelé figyelő művésze

Fotó: A szerző felvétele

Azt szeretem, ha egyik munkából a másikba átlépve teljesen megváltozik a téma, ez energiákat ad, nem lehet megunni. A színház és a filmes munka, a fotózás vagy egy szállodabelső megtervezése számomra ugyanolyan kihívást jelent, valahogy mindig megtalálnak a különböző felkérések. Persze nem mindig a látvány van előtérben, a színházban, a filmben egy csapat tagja vagy. Beszélgetés Damokos Csaba sepsiszentgyörgyi képzőművésszel.

Bíró Blanka

2011. február 25., 11:102011. február 25., 11:10

– Baász Imre legtehetségesebb tanítványaként emlegetik. Hogy került kapcsolatba a korszerű művészeti törekvések elkötelezett híveként közismert neves grafikussal, illetve a képzőművészettel?

– Már gyermekként állandóan rajzoltam. Azt mondtam, olyan akarok lenni, mint Walt Disney, mire a tanító néni úgy fordította le az óhajomat, hogy akkor tervező-rajzoló leszek. Dacára annak, hogy a Székely Mikó Kollégiumban matematika–fizika szakon jártam iskolába, gyakorlatilag végigrajzoltam a tizenkét évet: nemrég a kezembe került egy régi magyarfüzetem, amelyben a 30 oldal írás mellett 30 oldal rajz van. Egyértelmű volt, hogy rajzolni akarok. Édesanyám ismerte M. Péter János festőművészt, elmentem hozzá, megnézte a rajzaimat, és azt mondta, hogy ez rendben van, de ő nem foglalkozik tanítványokkal, szemben van a Baász műterme, menjek át oda. Baász Imrével nagyon hamar találtunk közös nevezőt, az elején rajzórára jártam hozzá, egy idő után szólt, hogy akkor jövök, amikor akarok, nem kell fizessek, viszont ledolgozhatom az órákat. Ez ért a legtöbbet, mert a ledolgozás azt jelentette, hogy megtanultam mindent a szitanyomástól a rézkarckészítésig. Gyakorlatilag az inasa voltam, nagyon jó mester-tanítvány kapcsolat alakult ki közöttünk. Az egyetemen előttem végzettek többsége külföldre ment, de engem már megfertőzött a Baász-féle itthon maradás, és a rendszerváltás után különben is azt hittük, hogy itt lesz Kalifornia.

– Rendkívül szerteágazóak az alkotásai. Tart-e rendszert a munkájában?

Damokos Csaba
Képzőművész, 1965-ben született Sepsiszentgyörgyön, Kolozsváron végezte a látványtervező szakot. Sokoldalú, gyakorlati érzékkel rendelkező művész, több színházi és filmdíszlet mellett plakátot, bútort, lámpát tervez, fotográfiái, könyvillusztrációi ismertek, de szállodabelső, bevásárlóközpont is viseli a kézjegyét. Szabadúszó művész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem látványtervező szakán oktat.

– A diplomamunkám egy autó volt. Azért választottam ezt, mert nagyon összetett téma, az autótervezés sok plasztikai, ergonómiai, technikai ismeretet feltételez, utána már sokkal egyszerűbb megtervezni egy fotelt vagy ajtókilincset. Soha nem akartam leszűkíteni, hogy csak grafikával vagy csak színházzal foglalkozom. Azt szeretem, ha egyik munkából a másikba átlépve teljesen megváltozik a téma, ez energiákat ad, nem lehet megunni. A színház és a filmes munka, a fotózás vagy egy szállodabelső megtervezése számomra ugyanolyan kihívást jelent, valahogy mindig megtalálnak a különböző felkérések. Persze nem mindig a látvány van előtérben, a színházban, a filmben egy csapat tagja vagy. Számomra a munkában is a folyamat érdekes, éppen ezért kosárlabdázom a mai napig, mert játszani, odaadni, majd visszakapni a passzot jó. Tavalyi Első félidő című kiállításommal valahogy meghúztam egy vonalat, éppen a szerteágazó dolgaim miatt volt erre szükség. A MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben öt terembe lehetett szétválasztani a munkákat, mégis úgy érzem, hogy sikerült homogén anyagot megmutatni. Ha az ember gondol valamit a világról, akkor a kézjegyét ugyanúgy rajta tudja hagyni a színházi díszleten, mint egy épülethomlokzaton vagy lemezborítón. A plasztikai jelek, különböző színek, formák, anyagok használata átjárhatóságot biztosít.

– Mennyire tartja fontosnak szakmai szempontból, hogy a városkép alakításában is részt vesz?

– Ez természetesen összetettebb tevékenység. Jó, ami most Sepsiszentgyörgyön történik, én is része vagyok az építészekből, városrendezési szakemberekből és persze politikusokból álló csapatnak. Végül is ez is csapatjáték: az ember egy poszton játszik, elvégzi a feladatát, az pedig már többletelégtétel, ha a saját szülővárosomon nyomot hagyhatok. Egy város nagyon összetett, nem egy ember határozza meg, tudjuk, milyen szomorú következményekkel járt, amikor a múlt rendszerben egyetlen ember akarta megszabni egy egész ország arculatát. A város akkor jó, ha színes, ha meglepő.

– Korábban előrukkolt azzal, hogy dizájnnapokat szervezne. Miért tartja ezt szükségesnek?

– Azt szeretném, ha az emberek jobban tudnák, mi az a dizájn, ami egyelőre csak egy mágikus szó, amivel mindent el lehet adni. Ha a fürdőszoba-felszerelést árusító cég a neve mögé biggyeszti, máris többnek számít, mint a vetélytársai. Pedig a dizájn nem rajzot, formát, hanem elsősorban gondolkodást jelent. Legtöbbször az a gond az áldizájn termékekkel, hogy „olyanok, mintha”, de valójában nincs koncepció mögöttük. Nagyon sokan úgy dolgoznak, hogy megtanultak három grafikai szoftver alapszintű vagy kevéssel jobb használatát, ez viszont sokat árt a szakmának. Mint minden kulturális termék esetében, a közönség műveltségét kell tágítani, hogy érzékeljék, tudják kiválasztani, mi a jó dizájn, illetve mi a gicscses, ártalmas. Hiszen a rossz dizájn közterületen vizuális szennyezés, másrészt ha egy szerszám rosszul van megtervezve, nem lehet vele dolgozni. A dizájn megfelelő funkciókat kell hogy betöltsön, legyen az esztétikai, technikai vagy bármilyen más. Sepsiszentgyörgy nem elég nagy város, hogy dizájnhetet szervezzünk, de néhány napra egyetemi előadók, művészek bevonásával kiállítás- és műhelysorozattal lehetne bemutatni a lényeget. Annál is inkább, mivel a dizájn interdiszciplináris műfaj, átfedések vannak többek között a képzőművészettel, a színházzal, az építészettel.

– Miként adja egy művész vállalkozásra is a fejét?

– Ez kényszerpálya. Én készítettem Kolozsváron az első, egy egész villamost befedő reklámot. Nagyon hamar rájöttem, hogy ha a munkámmal pénzt akarok keresni, számlát kell vágnom. Hogy számlázni tudjak, céget kell alapítani, könyvelőre van szükség, és ezzel már be is szippantott a vállalkozói vákuum. Ez mindenütt a világon így működik, kapálózni lehet ellene, húzhatjuk tőle az orrunkat, de másként nem megy. Jó lenne, ha menedzser hozná a munkát, intézné az adminisztrációt, de egyelőre erre nálunk nincs lehetőség.

– Ettől az évtől elvállalta a Háromszéki Képzőművészek Szövetségének elnöki tisztségét is. Milyen tervei vannak e téren?

– A képzőművészek általában szidják a szövetséget, mint a bokrot, azt mondják, nem működik semmi. Arra jöttem rá, hogy országos szinten ez valójában ernyőszervezet: aki kifizeti a tagdíjat, kap nyugdíjat, ám a fiókszervezetek annyira működnek, amennyire helyi szinten megtöltik tartalommal, élettel. Az önkormányzattal közösen próbálom tisztázni Bukarestben a műtermek tulajdonjogát, jelenleg ugyanis senkiföldjének számítanak, nincsenek telekönyvezve, ezért senki nem ruház be a felújításukba. Ha a tulajdonjog tisztázódik, az önkormányzat majd besegít például a tetőszigetelésbe. Ugyanakkor megkapjuk a várostól a Lábas ház kiállítótereit, jelenleg hiába vannak ott tárlatok, ha az épület csak akkor van nyitva, ha a művész jön a kulcscsal, és kinyitja. Az önkormányzattal partnerségben működtetjük majd ezeket a tereket, kiállításokat, műhelyeket szervezhetünk. Ezt nem projektszerűen tervezem, hanem mindössze keretet biztosítunk, amit a képzőművészeknek kell feltölteniük. A szövetség sarki üzletének arculatát is meg kell újítani, a műkereskedelmet meg kell változtatni. Nem úgy kell működjön a galéria, hogy valaki behoz három képet, s azokat áruljuk, hanem elébe kell menni ennek. Tőkét kell kovácsolni, műtárgyakat felvásárolni, majd más galériákkal csereberélni, hogy változatosabb legyen a kínálat, művészeti könyveket is lehet forgalmazni. Persze egyszer az üzlet jelenlegi adósságait kell lenullázni, majd azután fel lehet turbózni a profilját.

– A tanítás miként befolyásolja a munkáját?

– Nem tudom, meddig fogok tanítani, hiszen az új tanügyi törvénnyel sok minden megváltozik. Nem készültem soha arra, hogy oktassak, Gáspárik Attila, Dobre-Kóthay Judit győztek meg, és érdekes a feladat. Meg kell fogalmazni szakmai evidenciákat, az én szakom a számítógép használata a látványtervezésben, ezt valójában most találjuk ki, hiszen amikor mi jártunk iskolába, ilyen nem volt. Pedig nagyon lényeges, hiszen ma már a világ dönget előre, nincs idő arra, hogy akvarellel, színes ceruzával gyönyörű terveket fessünk, hetekig bíbelődjünk egy makettel. Persze kell a makett is, csak az ma már 3D-ben készül, számítógépen, majd lézerrel kivágják. Az első programokat húsz évvel ezelőtt úgy írták, hogy aki analóg szerszámokkal tudott dolgozni, hamar rájött a nyitjára. A tervezőszoftverek most sokkal összetettebbek, kialakult egyfajta digitális gondolkodás. Én a számítógépes tervezést valamikor úgy tanultam meg, hogy két munka között volt egy hónap szabadidőm, akkor reggeltől estig bújtam a könyveket, az internetet, addig matattam, amíg elsajátítottam. Ám sokkal könnyebb lett volna, ha valaki megtanít. Én éppen ezeket az alapokat szeretném átadni.

– Most éppen mivel foglalkozik?

– Szokás szerint több mindennel. A gyergyószentmiklósi Figura Társulat Béres László rendezésében viszi színre a Nagynyavalya című darabot, ennek az előadásnak a díszletét tervezem, ezzel párhuzamosan több belsőépítészeti projekten dolgozom és a Székely Nemzeti Múzeumnak készítek elő egy kiállítást.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2018. július 21., szombat

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész.

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

Tanár úr, az osztályból 18-an vették az érettségit! – jelentette büszkén az egyik tanítványom, amikor az eredményekről érdeklődtem. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy a magyartalan megfogalmazásra felhívjam a figyelmét, de ez az egyetlen mondat nagyon sok mindenről árulkodik.

Vegyük az adást, ne csak az érettségit
Vegyük az adást, ne csak az érettségit
2018. július 07., szombat

Vegyük az adást, ne csak az érettségit

2018. július 01., vasárnap

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, „az anyák megmentője” (1818. július 1. – 1865. augusztus 13.). Tragikus sorsú orvos, akinek a temetésén sem kollégái, sem családtagjai nem jelentek meg.

Kétszáz éve született Semmelweis Ignác, az anyák tragikus sorsú megmentője
2018. június 02., szombat

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről

A kolozsvári Mátyás-napok, majd a sepsiszentgyörgyi Szent György Napok után egyre több erdélyi helyszínen találkozhatnak majd az érdeklődők Mátyás királyt és korát idéző programokkal, rendezvényekkel. Az Erdély-szerte esedékes megemlékezésekről a budapesti Magyarság Háza igazgatóját, Csibi Krisztinát kérdeztük.&a

Egész Erdélyt bejárja az igazságos király - Csibi Krisztina, a Magyarság Háza igazgatója a Mátyás király emlékév jelentőségéről
2018. május 06., vasárnap

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása

Marosvásárhelyi és bukaresti peres tapasztalatom alapján a leghatározottabban ki merem jelenteni azt, hogy a teljes körű magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés jövője jogi eszközökkel nem biztosítható.

Megmenthető a magyar orvosképzés? – Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd írása
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

‚Oktatótársaim és a magyar hallgatók nevében ma is azt vallom: mi szinte minden lehetségeset megtettünk a demokrácia keretei között, szűkösnek bizonyuló eszköztárunkból ennyire tellett. A helyzet meghaladott bennünket. Mi, tanárok és diákok elsősorban a magyar oktatás lehetőségének a megteremtésében vagyunk, lehetünk felelősek. A kisebbs&am

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?
2018. április 22., vasárnap

Quo vadis, vásárhelyi magyar orvos­képzés?

2018. április 15., vasárnap

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről

Nem jogi, hanem politikai döntés kérdése, hogy mennyire állítható a nemzetközi jog a kisebbségvédelem szolgálatába – jelentette ki a Krónikának adott interjúban Szalayné Sándor Erzsébet, az Európa Tanács nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménye tanácsadó bizottságának tagja.

Politikai kérdés az európai kisebbségvédelem – Szalayné Sándor Erzsébet az Európa Tanács romániai jelentéséről
2018. április 09., hétfő

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról

Újabb székelyföldi bemutatókörúton ismerheti meg a nagyközönség a napokban Sántha Attila nemrég napvilágot látott Bühnagy székely szótárát. A kötet megszületéséről, a gyűjtőmunkáról, a székely nyelvi örökségről kérdeztük Sántha Attilát.

Nyelvgazdagító, megmentett székely szókincs - Sántha Attila a Bühnagy székely szótárról
2018. március 25., vasárnap

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel

A vers műfordítás egy ismeretlen nyelvből, a Kárpát-medencében írott mai irodalom egyre inkább szervesülő közegnek tekinthető, és fontosak az olvasókkal való személyes találkozások – ezt vallja többek közt Karácsonyi Zsolt kolozsvári költő, aki március 15. alkalmával vett át József Attila-díjat Budapesten.

Szervesülő közeg a Kárpát-medencei irodalom – interjú a friss József Attila-díjas Karácsonyi Zsolt költővel
2018. március 18., vasárnap

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban

Mindenki másként látja, fogja fel és értelmezi a valóságot. Amit látunk, képlékeny, és ha csak kicsit is más szögből próbáljuk nézni mindazt, ami körülvesz bennünket, máris változik a perspektíva, módosulhatnak nemcsak benyomásaink, de véleményünk is.

Külön bejáratú, képlékeny igazságok hálójában – Valóságérzékelésünk szubjektivitása az Illegitim című kolozsvári előadásban
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Cookie-kezelési tájékoztató

A Príma Press Kft. által üzemeltetett kronikaonline.ro domainen keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata

Információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

A kronikaonline.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID kronikaonline.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs kronikaonline.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év Harmadik fél
_gat google.com 1 nap Harmadik fél
_gid google.com 1 nap Harmadik fél

 

Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír/Rossz hír-funkció (kronikaonline.ro) használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
newsvote_ kronikaonline.ro
Cikkre való szavazás rögzítése
30 nap saját

 

Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet  harmadik fél

 

Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1 nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1 nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
 urlgen   instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 csrftoken   instagram.com  1 év  harmadik fél
 ds_user_id  instagram.com  1 hónap  harmadik fél
 ig_cb  instagram.com   1 nap  harmadik fél
 ig_did   instagram.com  10 év  harmadik fél
 mid  instagram.com  10 év  harmadik fél
 rur  instagram.com  munkamenet  harmadik fél
 sessionid   instagram.com  1 év  harmadik fél
 shbid  instagram.com  7 nap  harmadik fél
 shbts  instagram.com  7 nap  harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com  1 nap harmadik fél
SSID youtube.com  1 nap harmadik fél
SID youtube.com  1 nap harmadik fél
SIDCC youtube.com  1 nap harmadik fél
SAPISID youtube.com  1 nap harmadik fél
PREF youtube.com  1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO youtube.com  1 nap harmadik fél
HSID youtube.com  1 nap harmadik fél
GPS youtube.com  1 nap harmadik fél
YSC youtube.com   munkamenet harmadik fél
CONSENT youtube.com  1 nap harmadik fél
APISID youtube.com  1 nap harmadik fél
__Secure-xxx youtube.com  1 nap harmadik fél

 

A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Adwords: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google Adsense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

 

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a cikk alatti Jó hír / Rossz hír funkció használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: newsvote_


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM