Beszéljük meg!

Az egyik szalagcím – Johannis nem híve az etnikai autonómiának – eszembe juttatta az 1990-es évek derekán újságban közölt mondatomat, mely szerint a politikus olyan, mint a kurva: kínálva kínálja magát, tessék, itt vagyok, válassz engem…

De különbség is van köztük: a prosti megtartja ígéretét, szavának áll. Évekkel ezelőtt épp képviselőjelöltek kampánymegbeszélésére toppantam be az egyik székelyföldi kisváros lapjának szerkesztőségébe. – Te mondd azt a közönségtalálkozón, hogy megoldod a cigánykérdést komoly felzárkóztatási programoddal. Világos? – így az egyik kampánykarmester. – De hiszen ez nem olyan egyszerű dolog, Magyarországon már majdnem ötven éve próbálkoznak a kikupálásukkal, vajmi kevés eredménnyel – hangzott a válasz. A karmester nem tágított. – Ne légy buta, há’ kampány van, mondani, ígérni lehet bármit…

Szóval beszéljük meg legalább a sajtóban, terjedelmi okok miatt csak vázlatosan, miképp is állnak a dolgok, mert politikus a politikussal (román a magyarral) nemigen akar asztalhoz ülni, és indulatmentesen, tárgyilagosan elbeszélgetni fontos, sorsdöntő kérdésekről. A kampányolásra készülő politikust nyilván nem érdekli az etnikai alapú autonómiaügy, mert az erdélyi németekét megoldotta a néhai diktátor (milliárdokért eladta őket az akkori Nyugat-Németországnak). A legtöbb bajt a tudatlanság, tájékozatlanság okozza!

De épp az információs társadalmakban? Ha a fordulat után mindjárt nekiláttak volna bizonyos kérdések tisztázásához az illetékesek, és próbálták volna megértetni a román közvéleménnyel, miért jár nekünk autonómia, bizonyos, ma már előbbre tartana ez a kérdés. Persze ehhez az kellett volna, hogy a nyulat bokrostól lőjék, és ennek nyomán nemcsak a szocialista országoktól, hanem a szocialista (Kelet-Európában: utódkommunista) pártoktól és azok minden hordalékától is megszabadulhattunk volna.

Nem következett volna Marosvásárhely fekete márciusa, már rég működne a kolozsvári önálló Bolyai Egyetem, hát még a marosvásárhelyi orvos- és gyógyszerészképzés, Kolozsvár magyar lakossága simán elérte volna a 20 százalékot. Ha olyan jól bánnak velünk Klaus szerint, a kétnyelvűségre vonatkozó bírósági ítéletet miért készül megfellebbezni Kolozsvár mostani – állítólag demokrata – polgármestere?! Az államfőjelölt rózsaszínű szemüvegén át vajon látja-e a sok közigazgatási pert nemzeti szimbólumaink és kétnyelvű felirataink miatt (hozzá nem értő román kormánytisztviselők nyelvünk szokásaiba is bele-beleszólnak).

És a sok hazai és strasbourgi restitúciós per, a kártérítések kifizetésének leállítása? Lebontott gazdasági épületek, vissza nem adott szántók, legelők, erdők. Erdélyben a bíróságok mindenütt keresztbe tesznek a magyar közösségi és magánjavak visszaszolgáltatásában. Erre olykor a román sajtó is rátesz egy-egy lapáttal. Például Marosvásárhelyen a közelmúltban elképesztő uszító cikk jelent meg a román sajtóban az elkobzott magyar magánjavak visszaszolgáltatása ellen. Mintha a néhai kommunista diktátor rendelte volna meg az anyagot.

Tele van tévedéssel, hazugsággal. Ilyenkor – ha rólunk van szó – fütyülnek az illetékesek a törvényességre, arra csak akkor vigyáznak a prefektusok is, ha zászlóügyről, kétnyelvűségről, utcanévről vagy autonómiaigényről van szó. Azzal senki sem törődik, hogy vannak rossz törvények is. Vezető politikusok az alkotmány első paragrafusát szentnek és sérthetetlennek tartják, mintha azt nem halandó emberek fogalmazták volna. Ha Amerikából hozatnának igazságügyi nyelvészt (Európában talán még nincs ilyen), bebizonyítaná: ebben a formában a szöveg nem felel meg a valóságnak.

Az sem épp a jó bánásmódra utal, hogy az államfő elvárja tőlünk: anyanyelvi szinten ismerjük a románt, és legyünk jártasak annak jellegzetes fordulataiban is. Őméltósága ellentmondásba kerül most saját magával, ugyanis ő mondta ki először – Kovászna megyei látogatásán –, hogy a magyar tanulóknak, mivel nem anyanyelvük a román, más módszerrel kell tanítani az államnyelvet.

Az évekkel ezelőtt felvetett kérdés még mindig a vajúdás állapotában van. Arra, hogy mi az anyanyelv, és mi az idegen nyelv, netán környezeti nyelv, most nincs módunk kitérni. Részben megmagyarázza ezt az elnöki hivatalnak az a nyelvi (fordítási) melléfogása, amely diplomáciai botrányt idézett elő évekkel ezelőtt Magyarország és Románia között (Cotroceni szerint önkormányzat = autoguvernare, eredménye: Sólyom László nem jöhetett repülőgépen Romániába).

Még maradt bőven említeni-megbeszélni való. Mint például: miért nemhivatalos regionális nyelv a magyar Erdélyben, milyen nyelven folynak a bírósági tárgyalások tömbmagyar vidékeken is, miért nincs magyar főügyésze évtizedek óta egyetlen magyar többségű városnak sem, milyen etnikai arányról árulkodnak a megyei közintézmények besorolási listái, mi lett a gyulafehérvári ígéretekkel stb. Ezeket hagyjuk meg a novemberi államelnök-választás utáni napokra.

Komoróczy György

A szerző székelyudvarhelyi nyelvművelő, közíró