A Dekkán-bazalt és a dinoszauruszok

A Dekkán-trappbazalt néven ismert maszszív lávatömeg Közép-India nyugati részén található. Több mint két kilométer vastag, és a kiterjedése Oregon és Washington állam együttes területének felel meg. Ez a vulkáni sorozat 65 millió évvel ezelőtt képződött, a kréta időszak végi tömeges kihalás idején, amikor a földi fajok 85 százaléka tűnt el igen rövid időn belül.
Francia és indiai geológusok vizsgálatai szerint a Dekkán-trappbazalt olyan rövid idő alatt halmozódott fel, hogy a kitörésekből származó, a földi klímát jelentősen megváltoztató kénes gázok a legtöbb élőhelyet sok faj számára lakhatatlanná tehették. Eredményeik arra utalnak, hogy a vizsgált 600 méter vastag lávaszelvény képződése mindössze 30 ezer évet vett igénybe. Ez pedig csak egy szempillantás a geológiai idők évmilliárdjaihoz képest. Munkahipotézisük szerint a láva teljes tömegének a túlnyomó része néhány nagyobb kitörés során alakult ki, amelyek igen rövid idő alatt zajlottak le. A vulkáni kitörések nagy mennyiségű kén-dioxidot juttatnak a légkörbe. Amikor rövid idő alatt nagyon sok bazalt ömlik a felszínre, akkor ezzel arányosan sok gáz kerül az atmoszférába, ami megváltoztathatja az éghajlatot, és erős hatást gyakorol a környezetre.
A kutatók meg akarták állapítani, hogy hány különböző vulkánkitörésre volt szükség ahhoz, hogy a Dekkán hatalmas lávamennyisége kialakuljon. A korábbi becslések szerint az 500 ezer négyzetkilométer kiterjedésű bazalttömeg lerakódását eredményező vulkáni aktivitás mintegy egymillió évet fogott át. Az új adatok azonban arra utalnak, hogy a láva nagy része olyan kitörésekből származik, amelyek időben sokkal közelebb voltak egymáshoz, mint eddig gondolták.
Más tömeges kihalások esetében is szoros összefüggéseket ismerünk a vulkáni aktivitás és a fajok pusztulása között. Ezek egyike a földtörténet legnagyobb katasztrófája a perm-triász határon (251 millió évvel ezelőtt), a másik pedig a triász-jura határnál bekövetkező csapás 200 millió évvel ezelőtt. Mindkét alkalommal olyan hatalmas vulkáni aktivitásra utaló jeleket ismerünk, amelyek meghaladják a Dekkán-trappbazalt paramétereit, mind a terület, mind a térfogat tekintetében.
Más kutatók elismerik ugyan, hogy a Dekkán-vulkanizmusnak kétségtelenül jelentős befolyása volt a földi életre, de szerintük még mindig nem ismerjük a vulkáni esemény pontos szerepét a kréta időszak végi kihalásban. Az persze elképzelhetetlen, hogy egy ilyen volumenű vulkáni eseménynek ne lenne valamilyen hatása a globális éghajlatra. Szinte biztosra vehető, hogy az élőlények számára megnehezítette a túlélést az egész Földön. Eddig azonban még nem sikerült konkrét bizonyítékot találni arra, hogy egy adott állatcsoport kihalása csak ezekhez a kitörésekhez kapcsolódott volna. Így például a dinoszauruszokat is hátrányosan érintették a Dekkán-kitörések hatásai, mégis túlélték ezeket a környezeti hatásokat egészen a mexikói Yucatán-félsziget területére becsapódott, városnyi méretű aszteroida pusztításáig (65 millió évvel ezelőtt). A Chicxulub becsapódásakor hatalmas mennyiségű hamu és törmelék került a levegőbe, ami beárnyékolta a bolygó atmoszféráját – a legtöbb kutató szerint ez adta a végső csapást a vulkanizmus következményeitől korábban már megrendült élővilágnak. Számos tengeri és szárazföldi élőlényt ismerünk, amelyek kitartottak a becsapódást jelző kréta-harmadidőszaki határig a Dekkán-vulkanizmus súlyos hatásai ellenére is. A két jelentős esemény mellett még figyelembe kell venni a hegységképződés és a globális tengerszintváltozás eredményeit is.
Valószínűleg minden tömeges kihalási eseményre igaz, hogy nem egyetlen okra vezethető vissza, és a kiváltó okok időben egymást követik. A fajok többsége bizonyos mértékig még szembe tud szállni az első eseménnyel, de egy második, szintén katasztrofális következményekkel járó csapást már csak nagyon kevés, opportunista csoport képes átvészelni.