Vízkocka az olimpiai játékokra

Kína fővárosában gőzerővel készülnek a 2008-as nyári olimpiai játékokra: Pekingben Vízkockának becézik a tegnap elkészült uszodaközpontot. A 30 méter magas, 80 ezer négyzetméteres uszoda 3000 légcellából tevődik össze. --------

Gazda Árpád

2006. december 27., 00:002006. december 27., 00:00

Az AP-nél Tiger Woods
 az év férfi sportolója
Az AP amerikai hírügynökség szokásos év végi szavazásán Tiger Woodsot, a golfozók világranglista-vezetőjét választották az év férfi sportolójának. A 31 éves amerikai világklasszis, aki ebben a szezonban tizenkét tornán diadalmaskodott, honfitársát, az amerikaifutball-ligában (NFL) touchdown-rekordot felállító LaDainian Tomlinsont, valamint a három Grand Slam-tornán diadalmaskodó svájci Roger Federer teniszezőt előzte meg. Woods 1997, 1999 és 2000 után negyedszer nyerte el az AP elismerését.

Új szövetségi kapitány Moldovában
Igor Dobrovolszkij lett a magyarokkal azonos Európa-bajnoki selejtezőcsoportban szereplő moldovai labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. A 39 éves szakember elődje, Anatolij Teszlev azért mondott le, mert a csapat az eddigi négy Eb-selejtezőjén összesen egy pontot ért el, így a C jelű csoportban az utolsó, hetedik helyen áll. A magyar együttes négy mérkőzésen három pontot gyűjtött. Dobrovolszkij játékosként tagja volt az 1988-as szöuli olimpián aranyérmes szovjet válogatottnak, és szerepelt az 1990-es vb-n, valamint – FÁK-, illetve orosz színekben – az 1992-es és 1996-os Eb-n. Klubszinten többek között a Dinamo Moszkvát, az Olympique Marseille-t, az Atlético Madridot és a Genoát erősítette.

Olimpia 2016:
Azerbajdzsán pályázik
Ilham Alijev, Azerbajdzsán köztársasági elnöke kijelentette, hogy a kaukázusi ország pályázik a 2016-os nyári olimpia rendezésére. Eddig Madrid, Tokió és Rio de Janeiro jelezte, hogy érdekli a 2016-os olimpia, s rövidesen várható a rendezési szándék bejelentése Róma és Chicago vagy Los Angeles részéről is. A kandidáló városok 2007. szeptember 15-éig nyújthatják be jelentkezésüket, a döntést 2009 szeptemberében hozzák meg.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában