Vízilabda: Kásás ötödször első

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Ugyan a budapesti szurkolók tartották a szavukat, és valóban hazai pályás hangulatot varázsoltak a nagyváradi uszodába, a friss magyar bajnok Vasasnak nem sikerült mérkőzést nyernie, így az utolsó helyen végzett a vízilabda-Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjében.

Kiss Csaba

2012. május 14., 08:132012. május 14., 08:13

A Final Fourt a nagy esélyes Pro Recco nyerte a Primorje Rijeka és a Mladost Zágráb előtt: a Kásás Tamással és Madaras Norberttel felálló olasz csapat hetedik alkalommal hódította el a legrangosabb pólós klubtrófeát.

A modern nagyváradi olimpiai uszodában szükség volt az erre az alkalomra felszerelt, a víz felé nyúló mobil lelátókra, hiszen horvát szurkolók hiányában is közel telt ház volt az elődöntős meccsek során. A Vasas és a Pro Recco összecsapásán az egy teljes szektort megtöltő angyalföldi drukkerek vitték a prímet: szinte végig sípoltak, doboltak és skandáltak, igazi világverseny-hangulatot teremtve a nagyrészt semleges, de pólóismerő helyi közönség, illetve a maroknyi olasz drukker mellett.

Kedvenceikre azonban ez sem tudott jótékony hatással lenni: a hokicsapat módjára sokszor teljes „sorokat” cserélő Pro Recco gyakorlatilag az első, 4-1-re hozott negyedben eldöntötte a találkozót. Kemény Dénes magyar szövetségi kapitány Kovács István, a román válogatott trénere társaságában figyelte, ahogy a jelenlegi londoni keretbe öt játékost is adó Vasas az emberelőnyös helyzeteit is elpackázta, míg a világválogatottal felérő Recco nem kegyelmezett hasonló szituációban, felőrölve a teljesen fásulttá váló védelmet.

A másik elődöntőben a román válogatott egyik legjobbját, Cosmin Radut a soraiban tudó Mladost Zágrábnak nem sikerült visszavágnia a bajnoki elődöntőben elszenvedett vereségért a Primorje Rijekának, így a Varga testvérek csapata készülhetett a Recco ellen.

A szombati bronzmeccsen a Vasas csak a féltávig tudta tartani a lépést a Zágrábbal, utána összeomlott a magyar együttes, ám Földi László így is dicsérte csapatát. „Sajnos nem azt az eredményt értük el, amit szerettünk volna, de büszkeséggel tölt el, hogy eljutottunk idáig, és a fiúkra sem haragszom – összegzett az angyalföldiek edzője. – A Recco ellen volt néhány hibánk az elején a védekezésben, ebből ők elhúztak, és annyira magabiztosak lettek tőle, hogy már nem tudtuk felvenni velük a versenyt. Ez egy teljesen más csapat, mint a korábbi volt, talán ez a Recco történetének legerősebb együttese. Nagyon nehéz hibát találni a játékukban, vagy hibára kényszeríteni őket, viszont ha az ellenfél hibázik, azt azonnal büntetik.”

A Vasas trénere szólt a bronzmérkőzésről is. „Küzdelmes, szenvedő szezonon vagyunk túl, ez is és a Recco elleni találkozó is sokat kivett belőlünk, ezért a Mladost ellen nagyon fáradtan játszottunk. Sűrű volt a szezon hajrája, és nem tudtuk kipihenni magunkat: amikor látszik a játékosokon, hogy fizikálisan fáradtak, az valószínűsíti, hogy fejben már korábban elfáradtak. A srácok mindent megpróbáltak, küzdöttek, de nem tudták megvalósítani azt, amit előre megbeszéltünk. Nagyon jólesett viszont a közönség buzdítása, és az, hogy mindkét vereség után is kiálltak mellettünk.”

A nagyon magas szintű vízilabdát hozott fináléban a Rijeka megizzasztotta a jóval esélyesebb Pro Reccót. A horvát gárda többször is visszazárkózott, de a vezetést nem sikerült átvennie, és a hajrában már nem bírta az iramot. Jöhetett a végig öltönyben dirigáló Giuseppe Porzio tréner megfürösztése, a kapu kifordítása és a felszabadult ünneplés – még a korábbi Vasas-játékosok miatt a Rijekát favorizáló budapesti tábor is megtapsolta a győzteseket.

Az immár 4-szeres győztes Madaras Norbert mellett Kásás Tamás ezzel már az 5. sikerét könyvelhette el a korábban Euroligának nevezett sorozatban – 1998-ban még a Posillipo Napolival nyert, majd 2007-ben, 2008-ban és 2010-ben a Reccóval. A döntőben kétgólos Varga Dénes a torna legjobb játékosának járó díjjal vigasztalódott.

Férfi vízilabda-Bajnokok Ligája, elődöntő: Pro Recco–Vasas 12-5, Primorje Rijeka–Mladost Zágráb 10-6. Bronzmérkőzés: Mladost–Vasas 11-7. Döntő: Pro Recco–Rijeka 11-8.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK