Visszatért az „Öreg Hölgy” – tizenkét év után ismét feljutott az élvonalba az Aradi UTA labdarúgócsapata

Örömünnep. Bálint László edzővel a Liga 1-be „repülve” zárta a szezont az UTA •  Fotó: Facebook/UTA Arad

Örömünnep. Bálint László edzővel a Liga 1-be „repülve” zárta a szezont az UTA

Fotó: Facebook/UTA Arad

Valóra vált az aradiak álma: az UTA labdarúgócsapata tizenkét év után visszajutott az élvonalba. Kalandos idényt zártak le a vasárnap esti feljutással, de mint azt Bálint László György edző lapunknak elmondta: az a fontos, amit maguk után hagytak a sporttörténelemben. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2020. augusztus 03., 19:082020. augusztus 03., 19:08

2020. augusztus 03., 21:192020. augusztus 03., 21:19

A korábban hatszoros román bajnok Maros-partiak a Liga 2 serlegét hétfőn mutatták be szurkolóiknak, de az ünneplés közepette már a hamarosan rajtoló 2020–2021-es idényre készülnek.

„Azzal az álommal indultunk útnak, hogy elérjünk oda, ahol a helyünk van. (…) Az út hét évig tartott, de mint a mesékben, az álom valóra vált, és a Liga 1-be értünk” – fogalmazott közösségi oldalán Mészár Sándor, az UTA futballcsapatának klubvezetője, miután az együttes vasárnap este kiharcolta a feljutást az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságba. 

A korábban hatszoros román bajnok, nagy múltú aradi együttes a 2016-ban és 2017-ben elbukott osztályozóit maga mögött tudva álomszerűen rajtolt a 2019–2020-as szezonban. Magabiztosan uralta a mezőnyt egészen addig, amíg márciusban a koronavírus-járvány kényszerpihenőre küldte a sportéletet.

A kiíráson módosítottak, és a hagyományos oda-vissza vágós, körmérkőzéses pontvadászatot félbeszakították, az aktuális tabella hat legjobb csapatának adva lehetőséget a feljutásra. A körmérkőzéses playoffra az addig gyűjtött pontokat elfelezték, amellyel bár megkárosították a listavezető UTA-t – amely a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon (CAS) ez ellen sikertelenül fellebbezett –, végül mégis célba értek. „Pár nappal később, mint terveztük, ami azt mutatja, hogy még sok a tennivalónk. De most az a legfontosabb, hogy elértük a célunkat, és hogy utunkon végig támogattak minket az aradiak” – fogalmazott Mészár, emlékeztetve arra, hogy

a feljutást már az utolsó előtti fordulóban megünnepelhették volna, de a Rapid ellen elveszített mérkőzés miatt a vasárnap esti záróetap döntött a feljutásról.

Márpedig az igencsak drámaira sikeredett, hiszen miközben a mezőny egyedüli erdélyi részvevője, az UTA 1-1-es döntetlennel zárt az Argeș FC-vel Pitești-en, addig a feljutásra akkor már esélytelen Petrolul 2-1-re legyőzte idegenben a Mioveni-, a Rapid pedig egy hajrágóllal 1-1-es döntetlent ért el otthon a Turris-Oltul együttese ellen. Emiatt perdült közösen táncra a lefújás után az UTA és az Argeș csapata, hiszen előbbi 30 ponttal zárva az első helyről jutott fel, miközben utóbbi 27 ponttal végezve a második pozícióból váltott jegyet a Liga 1-be. A Mioveni 27 ponttal osztályozót játszhat a feljutásért, miközben a nagy vesztes Turris-Oltul (26 pont), a Petrolul (25) és a Rapid (25) a következő idényben is a másodosztályban szerepelnek majd.

Mészár, aki – a Liga 4-ből indítva újra az együttest – megálmodta a feljutást, megköszönte a támogatók és a főszereplő együttes tagjainak az elért eredményt, de persze nem feledkezett meg a drukkerekről sem, mert mint fogalmazott: nélkülük nem jutottak volna el idáig. „Hajrá UTA, hajrá Arad, hajrá aradiak!” – üzente a klubvezető, aki egyébként az RMDSZ aradi polgármesterjelöltje is.

 „Őrületes” elégedettség

„Intenzív volt a végjáték. Sok izgalommal, feszültséggel. Őrült playoff volt, de annál nagyobb az elégedettség, hogy a sikert az utolsó fordulóban értük el. Átéltünk néhány nehéz pillanatot, de sikerült ugyanabban a pozícióban zárunk a szezont, ahol a járvány miatt félbeszakításkor is álltunk” – mondta a Krónikának Bálint László György. Az UTA vezetőedzője szerint nehéz lenne egyetlen részletet kiemelni a sikerük kulcsaként, de úgy véli, annak tudható be a feljutás, hogy a csapatában abszolút mindenki ezért dolgozott.

Idézet
A nehéz pillanatokban egységesek voltunk. Ne felejtsük el, hogy a bajnokságban nagyon jól szerepeltünk hazai pályán, egy olyan szintetikus játékfelületen, amelyen nagyon nehéz játszani. De akkor mellettünk voltak a szurkolók. Sajnos a playoffban ez hiányzott, és ez az eredményekre is hatással volt. Picit szomorúak vagyunk, amiért nem tudtuk egy héttel korábban, a Rapid elleni hazai meccsünkkor kiharcolni a feljutást. Akkor, amikor Arad felkészült az ünneplésre. De túlléptünk azon a nehéz pillanaton, és Pitești-en bebizonyítottuk, hogy megérdemeljük a bajnoki érmet”

– mondta.

Elismerte, voltak aggodalmai, mert a szezon félbeszakítása felkavarta őket sportszempontból, és az újraindulás után már nem úgy szerepeltek, ahogyan azt mindenki megszokta. „Ez az eredményeken is meglátszott. Mindez egy olyan playoffban, ahol abszolút minden pont döntő lehetett volna. De jól megoldottuk a helyzetet, pszichikailag szerintem jól reagáltunk a nehéz időszakra. Voltak pillanatok, amikor meginogtunk, de rendeztük sorainkat, és sikerült arra összpontosítanunk, ami valóban fontos volt: a cél elérése” – fogalmazott lapunknak a szakember. „Így még ha a playoffban szenvedtünk is, én úgy hiszem, az a fontos, amit magunk után hagyunk. A történelem pedig azt mondja majd, hogy az UTA az első helyen zárta a rendes szezont, tizenegy pont előnnyel a második helyezettel szemben, és az UTA a playoffot is az első helyen zárta, három pont előnnyel a második helyezettel szemben, miközben mindenki tudja, hogy a rájátszásra a pontokat elfelezték. Ez marad utánunk.”

•  Fotó: Facebook/UTA Arad Galéria

Fotó: Facebook/UTA Arad

Folytatásra hangolva

A Liga 2-es bajnokság trófeáját a klub hétfőn délután, egy teraszon mutatta be szurkolóinak – akik előtte való este a város főterén összegyűlve, énekelve ünnepeltek. Bálint Lászlónak viszont erre eddig nem volt ideje, mert mint mondta: az éjjel utazott, hétfőn délben pedig már a klubvezetéssel egyeztettek a következő idényről. Rámutatott ugyanis, hogy

ezúttal csak pár hetük van arra, hogy felkészüljenek, márpedig a tapasztalatok azt mutatják, hogy a feljutás utáni első szezon kritikusnak számít.

„Nagyon nagy kihívás vár ránk. Elsősorban véglegesítenünk kell a tárgyalásainkat egyes játékosokkal. Mostanáig a célunk elérésére összpontosítottunk, de most, hogy ezt elértük, továbbléphetünk és megoldásokat kereshetünk a keret erősítésére, hogy jól kezdjük és sikeresen túljussunk az első élvonalbeli idényen” – ecsetelte. Kiemelte:

fontos lesz, hogy az utánpótláskorú játékosok terén is erősítsenek, mert a Liga 1-ben már egy új szabálynak kell megfelelniük.

„Egyértelműen nem örülünk annak, hogy kevés idő van az új idény rajtjáig, főleg, hogy egy olyan playoffot zártunk, ami lelkileg felőrölt minket. De globálisan kell néznünk a helyzetet, hiszen minden csapat ugyanebben a helyzetben van. Sőt! A Liga 1 alsóházi rájátszásában még vannak csapatok, amelyek sokkal később zárják majd az idényt a Dinamo elhalasztott mérkőzései miatt. Az a csapat, amelyik majd osztályozót játszik, szintén nehéz helyzetben lesz. Alkalmazkodnunk kell, megtenni minden annak érdekében, hogy átjussunk ezen az időszakon, amely mindenkinek kihívást jelent” – szögezte le.

Érdeklődésünkre jelezte: információi szerint akár már az új szezon első fordulójában saját, új stadionjukban játszhatnak: 

már csak a munkálatok átadása és bizonyos engedélyek hiányoznak ahhoz, hogy a többszöri halasztás miatt évek óta épülő Neuman Ferenc Stadiont használatba vehessék.

Szurkolók viszont továbbra sem lehetnek majd a lelátókon, a koronavírus-járvány miatt ők még nem térhetnek vissza az arénába – a nézők nélkül rendezett playoff 15 mérkőzésén pedig egyetlen csapat sem tudott hazai pályán nyerni. „A világon sok helyen hasonló a helyzet. Igaz, hogy a labdarúgás szomorú szurkolók nélkül, és az is igaz, hogy nekünk, az UTA-nak a szurkolók nagyon sokat jelentenek a hazai pályán, de boldogulnunk kell az adott körülmények között” – vélekedett a feljutást kiharcoló edző.

Új fejezet kezdődik

Az UTA történetében most új fejezet kezdődik. Utoljára a 2007–2008-as idényben szerepeltek az élvonalban, de ezzel együtt is a legeredményesebb vidéki csapatnak számítanak a történelem során összegyűjtött hat országos bajnoki címükkel. Szintén hattal jegyzik a 20-as években diadalmaskodó – de már nem létező – Temesvári Kinizsit, ugyanakkor ma este a Kolozsvári CFR is a hatodik bajnoki címéért lép pályára a Liga 1-ben. Az már biztos, hogy a hazai sporttörténelem két legeredményesebb erdélyi együttese a következő idényben egymással is megmérkőzik majd. A szezont augusztus 22-én kezdenék, bár ez az időpont még változhat, hiszen a Liga 1-es bajnokság alsóházi rájátszásában több elmaradt mérkőzést kellene bepótolni a szerdai utolsó forduló után.

A Liga 2-es playoff végeredménye

1. UTA            5          1          2          2          8-8       30

2. Argeș FC     5          2          2          1          7-6       27

3. Mioveni       5          2          1          2          5-6       27

4. Turris           5          1          3          1          5-5       26

5. Petrolul        5          1          3          1          4-4       25

6. Rapid          5          1          3          1          4-4       25

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj

Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.

Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni, továbbra is lesz Forma–1-es Magyar Nagydíj
2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat