2011. október 06., 06:062011. október 06., 06:06
Vass Ildikó a Krónikának elmondta, a csapatot fenntartó Kovászna megyei, illetve sepsiszentgyörgyi önkormányzat másként képzeli el a klub vezetését, és ha klubelnökként nem szavaznak neki bizalmat, akkor játékosként sem marad az együttesnél.
„Már két éve többször is megfogalmazódott, hogy a klubban változásra van szükség, és én a nyár elején át is akartam adni az együttes menedzselését, akkor ezt nem vette át senki”– magyarázta a válogatott kosaras. Vass Ildikó szerint a két önkormányzat három-három személyt javasolna a klub vezetőtanácsába, a szakma ugyancsak három képviselővel lenne jelen a testületben. Vass Ildikó szerint kilenc ember nem tudja hatékonyan ellátni a klub vezetését, hiszen a sportban gyors döntésekre van szükség. Az átigazolások időszaka lejárt, a csapatot 50 ezer lejes kölcsönpénzből sikerült összeállítani, és a két önkormányzat nem utalta át a megígért támogatást, mert változtatni szeretnének az együttes vezetésén, szögezte le Vass Ildikó.
Idén mások a célkitűzések, mert kevesebb a pénz, nem azt várják el a bronzérmes csapattól, hogy ismét az első három között legyen, hanem hogy ne essen ki az A osztályból. „Egy ütőképes csapatot sikerült összehozni, Veres Attila továbbra is edzi az együttest, ő egy nagyon jó edző, a kitűzött célt teljesíteni lehet” – mondta Vass Ildikó. A Bball 6 kosárlabda-iskolából hat junior játékost vittek át az A osztályos Sepsi BC-hez, a fiatalok a saját korosztályukban válogatott szintű kosarasok. „Kelemen Kincső az elmúlt hétvégén tíz pontot dobott az Aradnak, ez egy 16 éves kislánynak hatalmas eredmény, ennél nagyobb elégtétel nem kell egy edzőnek a négyéves munka után” – jelentette ki lapunknak Vass Ildikó.
A csapatnak két évvel ezelőtt nem voltak sepsiszentgyörgyi játékosai, most viszont már van mire jövőt építeni. Vass Ildikó elmondta, két évvel ezelőtt a csapat 300 ezer lejes adósságot halmozott fel, ebből az elmúlt években 250 ezer lejt sikerült lefaragni. „Most isszuk meg a levét a három évvel ezelőtti nagy csapatnak, akkor megnyertük a Román Kupát, a román bajnokságban második helyet szereztünk, az Európa Kupában nagy csapatok ellen játszottunk. Lehet, akkor kellett volna visszafogottabban költekezni, de most csak azt lehet tenni, hogy fizetjük az adósságot, és építjük a csapatot”– fogalmazott Vass Ildikó.
A klub eddigi elnöke szerint, ismerve a többi hazai csapat pénzügyi helyzetét és megvalósításait, nagyon jó eredmény, hogy tavaly az adósságot is fizették, és a bajnokságban bronzérmet szereztek.
Vass Ildikó elmondta, azért tért haza Sepsiszentgyörgyre, hogy a Sepsi BC kosárlabdaklubot szakmailag irányítsa, jó játékosokat sikerült a csapathoz csábítania, négy év munkát és energiát ölt ebbe a projektbe. „Négy év után nem irányítani, hanem segíteni kellene engem, hogy a klub tovább fejlődjön, ha a csapatot nem bízzák rám, akkor a játékomra sem tartanak igényt” – mondta a kosaras. Vass Ildikó egyelőre a B osztályban játszik, és kivár, hogy mikor és milyen formában veszik át a Bball 6 Sepsi BC vezetését. „Ez számomra nem visszalépés, nekem most az a célom, hogy edzőként jobb játékosokat neveljek, mint én vagyok” – szögezte le a válogatott kosaras.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.