2010. szeptember 28., 10:082010. szeptember 28., 10:08
A bajnoki címvédő, Román Kupa- és Román Szuperkupa-győztes erdélyi együttes mától péntekig hazai pályán harcol az UEFA Futsal Kupa elitkörébe jutásért, mégpedig a lett Nikars Riga, az ír Sporting Fingal és az azeri Araz Naxçivan csapatával – a marosvásárhelyi sportcsarnokban megrendezendő tornáról az első két helyezett jut tovább.
A romániai porondon egyeduralkodó City’us célja, hogy a kontinens legjobb csapatai között is megvesse a lábát, ezért a vásárhelyiek mindenképpen tovább szeretnének jutni az elitkörbe. Az oda vezető úton a legnagyobb akadály az azeri csapat, amely az elmúlt kiírásban harmadik lett.
Az Araz a lisszaboni négyes döntő bronzmeccsén az olasz Luparensét győzte le, amelyet az a spanyol Sito Rivera irányított, aki most a marosvásárhelyi csapat trénere, és egyben a román válogatott szövetségi kapitánya is. Az ibériai szakember a nyár folyamán érkezett a Maros-parti csapathoz, amely a játékosállományát is jelentősen megerősítette. Az új felállásban lejátszott első meccsén lemosta a pályáról a Szuperkupa döntőjében a CSM Focşani-t (14-1), amelyet a Liga 1-ben 10-0-ra vert a második fordulóban, pénteken pedig ugyanennyit lőtt a három gólig jutó Kézdivásárhelyi SE-nek.
A City’us ezzel is éreztette, a romániai mezőnyben nehezen fogja bárki is megállítani, az egyetlen igazi kihívás az európai kupasorozatban vár rá. „A Futsal Kupa az év legfontosabb megmérettetése számunkra – erősítette meg korábban Sito Rivera is az európai szövetség honlapján, az uefa.comon. – Újoncok vagyunk, de biztos vagyok benne, hogy szereplésünk nem ér véget az első körben.”
A szakember az ellenfelekre kitérve hangsúlyozta, még az első selejtezőkörből továbbjutott Fingalt sem szabad leírni, ugyanis az ír csapatnak brazil edzője és több brazil játékosa is van. Rivera szerint nagyon fontos, hogy ma győzelemmel kezdjenek a Riga ellen, amelyet szintén jó csapatnak tart. Ezután szerdán az írekkel játszik a City’us, az Arazzal pedig a torna utolsó napján, pénteken mérik össze erejüket a vásárhelyiek.
„Egyértelmű, hogy az Araz a legnehezebb ellenfél, akivel összekerülhettünk. Bronzérmesként ők a favoritok, de biztos vagyok benne, hogy ellenük is jól fogunk játszani” – nyilatkozta a 2004-es alapítása óta egy bajnoki címet, három Román Kupát és egy Szuperkupát nyert erdélyi csapat mestere.
A City’us mindhárom meccsét 19.15-től játssza a marosvásárhelyi sportcsarnokban, a másik két ellenfél 17 órától mérkőzik meg egymással. A mindhárom játéknapra érvényes belépő ára 10 lej, a napijegy 5 lejbe kerül.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.