Új, helyi gazdára váró sportinfrastruktúra

Új, helyi gazdára váró sportinfrastruktúra

Fotó: Nagy D. István

Pozitív fogadtatásra lelt Sepsiszentgyörgyön a sportminiszter azon bejelentése, amely szerint átadná sportközpontjait az arra igényt tartó helyi önkormányzatoknak. Csíkszeredából a fenntarthatóságra figyelmeztetnek.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. március 09., 14:302017. március 09., 14:30

„Egészen biztosan átadjuk az állami tulajdonban lévő sportközpontokat azoknak a polgármesteri hivataloknak, amelyek ezt igénylik” – jelentette ki Marius Dunca sportminiszter az Agerpresnek adott interjúban. Az elmúlt két hónapban szerzett tapasztalata alapján rámutatott, hogy vannak tisztázatlanul telekkönyvezett pályák, és olyan létesítmények, amelyekre már évek óta senki sem költött.

„Újra kell gondolnunk mindent, ami sportbázist jelent, mert hiába tartom én a minisztériumnál, ha már egy évtizede semmi beruházást nem végeztem rajta. Az önkormányzatoknak van költségvetése és befektetési lehetősége, a sportlétesítményeknek pedig a sportolni vágyók rendelkezésére kellene állniuk. Ezért egy kormányhatározattal átruházzuk az önkormányzatokra” – fogalmazott a tegnap megjelent interjúban.

Dunca azonban nem az első sportvezető, aki hajlandónak mutatkozik átruházni az állami tulajdonban lévő létesítményeket a helyi önkormányzatokra, hiszen például 2014-ben már Gabriela Szabó is beszélt róla, azzal a feltétellel, hogy az átadott létesítményeknél egy éven belül elkezdődjenek a fejlesztések, és változatlanul sportközpontként üzemeljenek. Bár az évek során voltak stadionok és csarnokok, amelyek átkerültek a polgármesteri hivatalokhoz, a minisztérium egy tavaly decemberi kimutatása alapján még mindig tucatnyi létesítmény tartozik a fennhatóságuk alá. A lista alapján Bukarest mellett többségében moldvai létesítmények maradtak állami tulajdonban, de Arad, Beszterce, Krassó-Szörény, Kovászna, Hargita, Máramaros és Maros megyében is nagyobb csarnokok, illetve pályák maradtak a központi rendszerben.

Élnek a lehetőséggel

Sepsiszentgyörgyön már évek óta próbálják önkormányzati tulajdonba vonni a város sportbázisait, ezért Antal Árpád polgármester most pozitívan fogadta a miniszter erre vonatkozó bejelentését. „A sportba érdemes befektetni. Nekünk az a szándékunk, hogy minden sportbázis az önkormányzat fennhatósága alá kerüljön, így nem csak a stadion, hanem a Szabó Kati Sportcsarnok és az ezekhez tartozó területek is, mert komoly fejlesztési szándékaink vannak” – nyilatkozta a Krónikának a háromszéki elöljáró. Hangsúlyozta, ennek eléréséhez most mindenképp megragadja a Dunca nyilatkozatával adódott alkalmat, és valószínűleg már jövő héten felkeresik a minisztériumot az eljárás elindításához.

Lapunk kérésére felidézte, hogy a sportközpontok tulajdonjogának átadását először 2009–2010-ben kérték, ám akkor azt elutasították. Később sikerült a szentgyörgyi sportbázisokat is belefoglaltatniuk a decentralizációs törvénycsomagba, csakhogy az alkotmánybíróság azt a jogszabálycsomagot alkotmányellenesnek ítélte, ezért a sportlétesítmények továbbra is a minisztérium fennhatósága alatt maradtak.

Arról lapunkban már beszámoltunk, hogy ennek hatására a fejlesztések elmaradtak, így például a stadionhasználatért bérleti díjat fizető Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK másodosztályos labdarúgócsapatánál a szurkolók voltak azok, akik a Ferencváros jóvoltából székeket szereztek a lelátóra, de a tulajdonosi helyzet miatt jelentős felújításokat nem végezhettek rajta. Ezt Antal Árpád elmondása szerint ők megtennék, ha a szaktárca átruházná rájuk. „Elsőként, egyik napról a másikra megoldható lenne az atlétikai pálya megvilágítása. Utána a stadionfelújítás következne, ha pedig álmokról beszélünk, és a vele járó területet is megkapnánk – ahogyan az természetes lenne –, akkor egy új uszoda építését is el tudnánk képzelni” – ecsetelte. Rámutatott, az elmúlt években már voltak sikeres beruházásaik az Országos Befektetési Alappal társulva, ezért a jövőben ismét velük partnerségben szeretnék megoldani a fejlesztéseket.

Sepsiszentgyörgyön, mint ismeretes, épülőben van egy teljesen új multifunkcionális sportcsarnok is, de a polgármester szerint ettől függetlenül a Szabó Kati Sportcsarnokra is igényt tartanának, hiszen élvonalbeli női kosárlabdacsapatuk, futsal- és másodosztályos kézilabdacsapatuk is van, márpedig az új arénában akár hokipályát is kialakíthatnak, olyankor pedig a többi sportágak képviselőinek értelemszerűen a „régi” csarnokot kellene használniuk.

Borús jövőkép

Csíkszeredában a minisztérium égisze alatt működő Sportklub működteti az ugyancsak állami vagyonnak számító Vákár Lajos-műjégpályát, amelyre Hodos László klubelnök szerint ugyancsak ráférne egy alapos tatarozás. „2012 óta újítgattunk ugyan, de mindenhez minisztériumi jóváhagyás és persze rengeteg pénz kell és kellene” – mutatott rá a Krónikának. Tapasztalata szerint viszont pénzből egyre kevesebb van, Románia emiatt is maradt le sportban a külföldiektől. „Mindegy, hogy ki veszi át a sportbázisokat, ha utána nem lesz befektetés. Annál lenne jobb helyen, aki a fenntartáshoz szükséges pénzt is biztosítani tudja. Egyelőre szürkeséget látok, ami egyre sötétebb lesz” – summázta a sportvezető.

Megjegyezte, Galacon a jégpályát átvette ugyan a város, de alig működik, pedig szerinte ugyanarra a célra kellene használni, amire a létesítményt eredetileg szánták. Persze ez költséges – tette hozzá, rámutatva, hogy esetükben a csíki pálya jegének biztosítása egy órára 550 lejbe kerül, ők viszont 120-250 lejnél drágábban nem „adhatják” másoknak. „Nagyon mínuszban dolgozunk” – mutatott rá, hangsúlyozva, hogy a mindenkori tulajdonosnak a fenntarthatóságot is biztosítania kellene. Hodos egyébként a létesítmények átadását önmagában még nem tartja megoldásnak: szerinte a sporttörvényt is módosítani kellene, valamint a sportolók, illetve edzők rendkívül alacsony fizetése is növelésre szorul.

Tarthatatlan a helyzet

Ezt egyébként Dunca is a problémák közé sorolta az interjúban, de leszögezte, hogy a most létrehozott Országos Sportmozgalmi Tanácsnak épp az a feladata, hogy kidolgozzon egy olyan egyértelmű és átlátható szabályozást, amire szükség van. „Ne bonyolítsuk a dolgokat, hanem adjunk lehetőséget azoknak, akik befektetnének a sportba. Ne gáncsoljuk őket, hanem bátorítsuk. Jelenleg a törvény ellentmondásos és meggátolja a sporttevékenységek normális menetét” – állapította meg. Hozzátette, példaként megvizsgálják a magyarországi, franciországi, illetve a németországi gyakorlatot is, a tanács pedig szakemberek véleménye alapján dolgozza majd ki a tervezetet. „Konszenzusra kell jutnunk, mert a jelenlegi helyzet tarthatatlan” – summázta a miniszter.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. május 06., hétfő

Meglepetés a Forma-1-ben: eddig nyeretlen pilóta győzött Miamiban

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.

Meglepetés a Forma-1-ben: eddig nyeretlen pilóta győzött Miamiban
2024. május 05., vasárnap

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert

Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.

 

Galló a feljutás után: le a kalappal a mester előtt – Sofron: csodálatos átélni a történelmi sikert
2024. május 04., szombat

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe

A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.

Legyőzte a szlovénokat, feljutott a magyar hokiválogatott az elitkörbe
2024. május 04., szombat

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben

Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.

Kikapott, de ettől még a legjobb négy közé jutott a Győr a női kézilabda BL-ben
2024. május 04., szombat

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok

A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.

Hoki vb: Japánt is legyőzte a székely légióval felálló román válogatott, még fel is juthatnak – Győzelmi kényszerben a magyarok
2024. május 04., szombat

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen

Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.

Gyalázták a magyarokat Hagi csapatának szurkolói a Sepsi OSK elleni meccsen
2024. május 03., péntek

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja

Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.

Győzött és kiharcolta bennmaradását Románia székelyekre épülő hokiválogatottja
2024. május 03., péntek

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC

Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.

„Fradi volt, Fradi lesz, míg a Földön ember lesz” – Alapításának 125. évfordulóját ünnepelte az FTC
2024. május 03., péntek

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak

Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.

 

Fájlalja a Románia elleni vereséget a magyar válogatott székely hokisa, de az olaszok ellen új erőt adna a csapatnak
2024. május 02., csütörtök

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen

Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.

A magyar jégkorongszövetség cáfolja a sajtóhírt, miszerint Kiss Dávid irányítaná a válogatottat a hátralevő két vb-meccsen