UEFA: barátságos meccsek helyett Nemzetek Ligája

Elfogadta a Nemzetek Ligája bevezetésének alapgondolatát az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA). Az európai szervezet az Asztanában zajló éves közgyűlésén egyhangúlag foglalt állást csütörtökön az újítás mellett. A részleteket később dolgozzák ki.

Hírösszefoglaló

2014. március 27., 15:162014. március 27., 15:16

A 2018-as világbajnokság után induló sorozat gyakorlatilag kiváltaná a barátságos mérkőzéseket. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy négy osztályban küzdene a kontinens 54 válogatottja – ezeket az alapkoncepció szerint az UEFA-együttható alapján sorolnák csoportokba –, és a kategóriák legjobbjai feljutnának, a leggyengébbjei pedig kiesnének.

A Nemzetek Ligája első kiírásában 2018 szeptembere és novembere között rendenének találkozókat, a csoportok létszámától függően négy-hat mérkőzést játszanának. A legmagasabb rangú A osztály négy csoportgyőztese vívná meg a sorozat négyes döntőjét 2019-ben. A páratlan években, semleges helyszínen sorra kerülő négyes döntőben két elődöntőt és egy finálét rendeznének.

Fontos eleme az új rendszernek, hogy négy válogatott részvételi jogot szerez a soron következő Európa-bajnokságra, amelyre a hagyományos selejtezős szisztéma nagy vonalaiban változatlan marad. Az, hogy a Nemzetek Ligájából milyen módon lehet Eb-részvételt kiharcolni, csak később derül ki.

„Nagyon fontos lépés ez a nemzeti csapatok jövője szempontjából\" – kommentálta a döntést Michel Platini UEFA-elnök.

Hasonlóan értékelt Wolfgang Niersbach, a válogatottak versenysorozatait felügyelő UEFA-bizottság elnöke, kifejezve egyúttal azt a reményt, hogy „a szurkolók elfogadják majd ezt az új formátumot\".

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában