2011. augusztus 16., 08:212011. augusztus 16., 08:21
Az Európa legjobb női játékosának ötször is megválasztott (2001, 2002, 2004, 2005, 2008) Wautersnek méltó utóda akadt Emma Meesseman személyében, a torna legjobb és legponterősebb játékosa a franciák elleni döntőben 25 ponttal és 9 lepattanóval vezette győzelemre csapatát.
A belgák a középdöntő utolsó fordulójában még kikaptak a franciáktól (68:48), ám az egyenes kieséses szakaszban a negyed- és elődöntőben is vert helyzetből fordítottak az utolsó negyedben a törökök (60:58), majd a spanyolok ellen (65:63). A fináléban pedig 77:49-re leiskolázták az addig veretlen Franciaországot, amelyben egyetlen játékos sem tudott 7 pontnál többet szerezni. Benny Mertens belga edző szerint együttese meccsről meccsre jobban játszott a váradi másfél hét során, a csapatszellem pedig kiemelkedő volt. „Az egységünknek köszönhetően mindig hatan voltunk a pályán” – nyilatkozta a Totalbaschet.ro szakportálnak a tréner. Az 1993 és 1995 közötti korosztály azonban kiemelkedően tehetséges a belgáknál, két éve U16-ban ugyanez a csapat már döntős volt az Eb-n, négy tagja (Meesseman, Julie Vanloo, Antonia Delaere és Sien Devliegher) pedig már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott.
A házigazda román csapat a nyitónapon aratott siker (52:50 Oroszország felett) után az összes meccsét elveszette, ám a középdöntőbe jutással már elérte célját: jövőre is az élvonalban szerepelhet. A helyosztókon végig partiban volt ellenfeleivel Gheorghe Mandache szövetségi kapitány együttese, ám végül sem a csehekkel (71:75 – hosszabbítás után), sem a szlovénokkel (47:50) nem bírt, így a 12. helyen zárt. Mindkét találkozón Sonia Ursu volt a házigazdák legjobbja 25, illetve 20 ponttal. A kiesés elkerüléséért vívott kétkörös négyes tornából az orosz és a szlovák válogatott került ki győztesen, egyaránt 5-1-es mérleggel, így Ukrajna és Litvánia (1-5) esett ki. Helyükre a B osztály miskolci küzdelmeinek döntősei, Horvátország és Görögország (a fináléban 63:49 a délszlávok javára) jutottak fel, a rendező magyar válogatott ötödik lett.
A váradi torna legjobb játékosának Meessemant választották, aki átlagban 16,9 pontot és 10,3 lepattanót ért el csapata mérkőzésein. Az Eb álomcsapatába Vanloo, a francia Esther Moisan Niamke, valamint két spanyol kosaras, Astou Ndour és Andrea Vilaró került be. A Fair Play-díjat az olasz válogatott érdemelte ki.
Az U18-as nagyváradi női Eb végeredménye: 1. Belgium, 2. Franciaország, 3. Spanyolország, 4. Svédország, 5. Hollandia, 6. Lengyelország, 7. Törökország, 8. Szerbia, 9. Csehország, 10. Olaszország, 11. Szlovénia, 12. Románia, 13. Oroszország, 14. Szlovákia, 15. Ukrajna, 16. Litvánia.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.