Tökéletes Kolozsvár

Első helyen a CFR, másodikon az U – két forduló után hibátlanok a Liga 1 kolozsvári labdarúgócsapatai, amelyek eddig még gólt sem kaptak. Időrendben először a vasutasok gyűjtötték be második sikerüket.

Boros Miklós

2011. augusztus 01., 02:302011. augusztus 01., 02:30

Marosvásárhelyen az FCM hiába próbálta meg szétrombolni Jorge Costa tanítványainak játékát. Az eredmény egy sok helyzetet és 12 sárga, valamint egy piros lapot hozó mérkőzés lett, utóbbit a hazaiak brazil védője, Halisson kapta a 85. percben. A meccs sokáig a két kapusról szólt, Balauru és Nuno Claro is nagy védésekkel őrizte a döntetlent, ám Renan indítása után Bastos 17 méterről már nem hibázott. A második félidő a vásárhelyi Kalisse kapufájával indult, utána viszont már csak a CFR-nek akadt helyzete, ezekből használt ki egyet Sougou, lecsapva Halisson rosszul lefejelt labdájára.

„Csak akkor lett volna esélyünk a pontszerzésre, ha az ellenfél gyengén játszik. Még nem vagyunk kellőképpen felkészülve a bajnokságra, a CFR erőnlétileg uralta a meccset” – mondta a meccs után Ioan Ovidiu Sabău, a FCM trénere, aki szerint csapata jobb játékosokból áll. A vásárhelyi edző azonban bízik benne, hogy fejlődni fog együttese, és ebben a válogatott szereplése miatt következő kéthetes szünet is segítségére lesz. Jorge Costa, a CFR portugál edzője úgy vélte: csapata jól felkészült a meccsre, és jól is játszott, ennek pedig meg is lett az eredménye.

A továbbra is stadionja elkészülésére váró U a Rapidot látta vendégül Medgyesen, a találkozó felvezetéseként pedig a két szurkolótábor is öszszecsapott a város utcáin. Ennek következtében három drukker is a kórházban kötött ki a stadion helyett, ahol a második félidőben a mérkőzést kétszer is megszakító petárdázással folytatódott a táborok csatája. Addig azonban a pályán már eldőlt a mérkőzés, a kontrajátékra berendezkedő U ugyanis egy szöglet utáni öngóllal és Claudiu Niculescu 25 méterről a bal pipába zúdított lövésével elhúzott, majd szívós védekezéssel megőrizte előnyét. Közben pedig Cojocnean rendre lefutotta a bukaresti védelmet, négy helyzetéből azonban egyet sem tudott kihasználni: háromszor Coman kapus védett, egyszer pedig Marcos Antonio buktatta, ám Cristian Balaj játékvezető büntető helyett az U szélsőjének adott sárga lapot, színlelésért.

Ionuţ Badea szerint csapata szervezettsége mellett a szurkolóknak is köszönheti a sikert. „Ennek lélektani okai is voltak, hiszen a Rapid az első fordulóban nézők nélkül játszott, ezért most a nézői nyomás nekünk kedvezett” – vélte az U trénere, aki leginkább annak örült, hogy csapata – amely a bajnoki „szünetben” a Lazióval játszik barátságos mérkőzést Olaszországban – most sem kapott gólt. Răzvan Lucescu, a Rapid szakvezetője elismerte, hogy megérdemelten nyertek a kolozsváriak, mivel csapata felületesen játszott. „Volt pár helyzetünk az elején, aztán Niculescu eldöntötte a meccset. Az U határozottabb volt, és ezzel a szerencsét is maga mellé állította” – mondta a volt szövetségi kapitány. A forduló másik meglepetését az újonc Petrolul okozta, amely annak ellenére pontot szerzett szombaton Vasluiban, hogy Zendeli kapust a 41. percben kiállították.

Liga 1, 2. forduló: Marosvásárhelyi FCM–Kolozsvári CFR 0-2 (Bastos 37., Sougou 64.), Kolozsvári U–Rapid 2-0 (Rui Duarte 29. – öngól, Niculescu 40.), Sportul Studenţesc–Ceahlăul Piatra Neamţ 1-1 (Curelea 63., illetve Gafiţa 75.), FC Vaslui–Petrolul Ploieşti 0-0. Astra Ploieşti–Nagyszebeni Voinţa 0-1Steaua–CS Mioveni 4-0, Szászmedgyesi Gaz Metan–Dinamo 0-5. A további program, hétfőn: Pandurii–Brassói FC (Digi Sport, 18.30). Kedden: Galaci Oţelul–Concordia Chiajna (Digi Sport, 20.30).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben