Távol Afrikában

Tereprali – Gyenes Emánuel reménykedve vág neki a Dakar Ralinak. Lisszabonból szombaton rajtol a tereprali-szakág legrangosabb versenye, a Szaharát átszelő Dakar Rali: az idén 250 motoros valamint 187 autós és 88 kamionos egység vág neki a sivatagnak. A 29. tereprali 15 versenynapja során a résztvevők Portugáliából kiindulva haladnak majd át Spanyolországon, Marokkón, Nyugat-Szaharán, Mauritánián, majd Malin érintve érnek január 21-én Szenegál fővárosába, Dakarba. Az össztáv 7915 km, melyből 4309 km a gyorsasági szakaszok hossza.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

2007. január 05., 00:002007. január 05., 00:00

A nevezési listán minden korábbinál több, 42 ország képviselői szerepelnek, nem véletlen az újoncok nagy száma: a motorosoknál például az indulók 38 százaléka első Dakarján próbál szerencsét. Közéjük tartozik a MOL Dakar Team tagja, a szatmárnémeti Gyenes Emánuel is, aki a szintén szatmárnémeti Szilveszter Zsoltot követi a KTM nyergében. „Bár fiatal vagyok, felkészültnek érzem magam. Célba akarok érni, be akarom bizonyítani magamnak és másoknak is, hogy képes vagyok helytállni” – nyilatkozta az indulás előtt a 23 éves versenyző. Romániát még egy motoros, a szintén KTM-el induló Marcel Butuzã képviseli majd a sivatagi száguldáson.
Magyarországról már jóval többen indulnak: három motoros, négy autós páros, és három kamionos trió. Közülük a legrutinosabb a MOL Dakar Team vezetője, a Bunkoczi László navigátorral az oldalán induló Szalay Balázs (Opel), aki kilencedik alkalommal rajtol a sivatagi száguldáson és eddig négyszer ért célba. Jó eredményre számít még a 2005-ben 18. Palik László, Darázsi Gábor kettős (Nissan), valamint a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros (Nissan) is. A negyedik magyar autós duó a tavaly is induló Kristóf Márton, Simon Péter kettős egy Bowlerrel.
A végső győzelemre ismét a Mitsubishi csapat az esélyes: pilótáik között ott van az autóval kétszer, előtte motorral pedig hatszor nyerő francia Stephane Peterhansel, honfitársa, a legutóbbi győztes Luc Alphand, a kétszeres első japán Hirosi Maszuoka, valamint motorral 2004-ben nyerő spanyol Juan Nani Roma. Az elsőszámú trónkövetelő a dízelmotoros autókkal induló Volkswagen csapat, olyan nagy nevekkel, mint az egykori rali világbajnok spanyol Carlos Sainz, és a négyszeres Dakar-győztes, ugyancsak rali világbajnok finn Ari Vatanen. Igaz az egyetlen női nyertes, a német Jutta Kleinschmidt 2007-re átpártolt a szintén a dízelmotorban bízó BMW-hez.
A motorosok között idén is KTM győzelem várható: a hat éve sorozatban nyerő osztrák márka három gyári csapatot indít (Gauloises, Repsol és Red Bull), közülük a két legutóbbi bajnok, a spanyol Marc Coma és a francia Cyril Despres idén is a legjobb esélyekkel áll rajthoz.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában