2010. november 18., 10:282010. november 18., 10:28
Az ismert spanyol filmszínész, Antonio Banderas érdekeltségébe tartozó istállónál a 29 esztendős motoros társa az amerikai Kenny Noyes lesz. „Nagy megtiszteltetés számomra a csapat felkérése, és örülök, hogy a Jack and Jones alakulatnál folytathatom pályafutásom, melynek egyik tulajdonosa a neves színész, Antonio Banderas” – fogalmazott az MTI által idézett Talmácsi.
A csapat számos vázgyártó cég közül a Sutert választotta a következő szezonra versenyzőinek, akiknek egyúttal a legjobb gyári csomagot vásárolták. „Szerintem a Suter az egyik legjobb választás, mert technikailag az egyik legfelkészültebb gyár és további fejlesztések is várhatók. Az ellenfelek is kemény munkában lesznek a télen, ezért az ideihez hasonlóan szoros versenyekre kell készülni. Első találkozásom a motorral és a csapattal nagyon pozitív volt, már most beszéltünk a téli felkészülésről, ahol szeretném a legjobb formámat elérni a 2011-es évre – tette hozzá Talmácsi. – A csapat lehetőséget biztosít Barcelonában a mentális és fizikai felkészülésre, ami nagyon fontos számomra. A következő hetekben szeretnék pihenni és újult erővel megkezdeni a felkészülést.” Dani Devahive csapatfőnök jó választásnak tartja Talmácsit.
„Az ő munkája igencsak fontos részét képezi cégünk 2011-es sportstratégiájának. Két versenyzővel készülünk az eljövendő megmérettetésre: Kenny Noyesszal, aki négyütemű motorok tekintetében hatalmas tapasztalattal rendelkezik, és Talmácsi Gáborral, aki több címmel és győzelemmel bizonyította tehetségét eddigi GP-karrierje alatt. Egy arany 2007-ben, két bronz 2005-ben és 2008-ban, és akkor a kilenc futamgyőzelemről még nem is beszéltünk.. Teljesen biztos vagyok abban, hogy ezzel a két fiúval jó eséllyel megyünk harcba a 2011-es bajnokságért” – nyilatkozta Dani Devahive.
Talmácsi a múlt héten jelentette be, hogy új csapathoz szerződik, és egyúttal szakít menedzserével, Stefano Favaróval. A magyar pilóta 2007-ben világbajnok volt a 125 kcm-esek között, míg az idén a Moto2-ben a hatodik lett a Speed Up csapattal.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.