Szuperkupa-sikerrel feledtetheti a gondokat a Kolozsvári CFR

Újabb serleg elhódításával kezdheti a Kolozsvári CFR a 2016/2017-es romániai futballidényt: az elmúlt szezont a Román Kupa megnyerésével záró fellegvári együttes szombaton a Román Szuperkupáért mérkőzik meg a bajnok Giurgiui Astrával a Kolozsvár Arénában.

Páva Adorján

2016. július 15., 15:442016. július 15., 15:44

A Gépész utcai alakulat vezetése továbbra is anyagi problémákkal küszködik, ám a pontlevonásoktól szabadulni nem tudó vasutascsapat játékosai ilyen körülmények között is tovább öregbíthetik a klub hírnevét. A CFR története negyedik Szuperkupa-döntőjére készül: 2009-ben és 2010-ben magasba emelte a serleget, 2012-ben pedig büntetőkkel elvesztette a finálét, amelyet 1994 óta rendeznek meg, de 2010-ig csak abban az esetben írták ki, ha nem ugyanaz a csapat nyerte a bajnokságot és a kupasorozatot is. Esetleges győzelmükkel az erdélyiek az örökranglista harmadik helyére lépnének előre, a hatszoros Szuperkupa-győztes Steaua és a négy sikert jegyző Rapid mögé.

A három bajnoki arannyal és négy Román Kupa-győzelemmel is büszkélkedő CFR-t szombaton Vasile Miriuță vezetheti újabb sikerre – a játékosként magyar válogatott tréner nyáron tért vissza a fellegváriak kispadjára. A Kolozsvári Vasutas szlovéniai edzőtáborral melegített az új idényre. A felkészülési időszakban négy mérkőzést játszott, amelyeken egyetlen gólt sem kapott a Dinamo Moszkva (1-0), az ukrán Vorszkla Poltava (2-0), a szlovén Rudar Velenje (2-0) és az ukrán Zorja Luhanszk (0-0) ellen. A keretből Gomelt, Beleck, Vítor Bruno, D. Coelho és Carter távozott, első új igazolásként pedig a Petrolultól érkező Peteleut jelentették be.

A CFR szombati ellenfele, a Giurgiui Astra sem várja problémamentesen az új idényt: az anyagi megszorításokon túl legfőbb gondjuk, hogy vezetőedzőjük, Marius Șumudică eltiltását tölti sportfogadási botránya miatt. A 2014-es romániai sikerei (Román Kupa- és Szuperkupa-győzelem) után az elmúlt szezonban a bajnoki címet is megszerző együttes szintén veretlenül zárta szlovéniai edzőtáborát, ám a Szuperkupa-döntő előtt jókora fejtörést okoz a szakmai stábnak, hogy a csatárok közül Alibec és Niculae is sérült.

A 18. Román Szuperkupa-döntőt – amelyen döntetlen esetén nem lesz hosszabbítás, egyenesen tizenegyesrúgások következnek – szombaton 21.45-től rendezik a Kolozsvár Arénában, a legolcsóbb belépő 10, a legdrágább 300 lejbe kerül. A találkozót a Pro Tv élőben közvetíti. Hétvégén rendezik egyébként a Ligakupa-döntőt is: a Steaua és a Concordia Chiajna vasárnap 20 órától mérkőzik meg a serlegért a bukaresti Național Arenában (DigiSport, Dolce Sport).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK