Fotó: MTI
2010. október 11., 09:062010. október 11., 09:06
Nyolc gólt legutóbb az 1976-os Eb-selejtezősorozatban szereztek a magyarok, amikor 8-1-re győzték le hazai pályán Luxemburgot; 8-0-ra utoljára 1959-ben nyert Magyarország: a négy gólig jutó Tichy Lajos vezérletével Svájcot verte ilyen arányban.
A pénteki találkozón Szalai Ádám, a Mainz csatára három gólt lőtt – ezzel a magyar válogatott történetében a 75. játékos, aki egy meccsen legalább háromszor betalált. Ez legutóbb 2002-ben Gera Zoltánnak sikerült, éppen San Marino ellenében. „Elfogódott voltam, először játszottam a Puskás-stadionban. Jobban izgultam, mint a klubcsapatom meccsein. Örülök, hogy három gólt szereztem, de nem szeretném túlértékelni a teljesítményemet.
A lényeg az volt, hogy megszerezzük a három pontot” – mondta Szalai Ádám, a Bundesligában éllovas Mainz 22 éves, immár négyszeres válogatott csatára, aki az első félidő végén a rúgott gólok tekintetében „2-2-es döntetlenre állt” Rudolf Gergellyel, de a szünet után ismét betalált, majd Koman és az addig csak gólpasszokban jeleskedő Dzsudzsák jeleskedett, a ráadás perceiben pedig Gera zárta a gólfesztivált egy piros lappal járó büntető értékesítésével. Egervári Sándor szövetségi kapitány örömtelinek tartotta, hogy a támadórészleget alkotó ötös mindegyik tagja gólt szerzett.
„Természetesen örülünk a három pontnak és a nyolc gólnak, de szombattól már kizárólag a finnek elleni találkozóra koncentrálunk, ott egészen más felfogásban kell pályára lépnünk kedden, s nemcsak a támadásra, hanem a védekezésre is nagyon kell figyelnünk – mondta a szakvezető. – Jólesett, hogy a San Marinó-i kapitány szerint a svédekkel versenyben lehetünk a csoport második helyéért, de a realitás nem ez, ugyanakkor nagyon szeretnénk odaérni.” A mérkőzés utolsó percében tizenegyesből eredményes Gera elmondta, örült a tízezres közönségnek – a magyar szövetség tájékoztatása szerint 10 590 néző látta az emlékezetes találkozót, így nettó 8 millió forint volt a jegybevétel, amelyet teljes egészében az iszapkatasztrófa károsultjainak ajánl fel –, valamint Rudolf és Szalai góljainak. „Ádám hasonlóan kezdte, mint én, sőt megelőzött, mert én a hatodik válogatott-találkozómon lőttem hármat San Marinónak, neki ez hamarabb összejött – mondta az angol Fulham magyarja. – Nagyon erős, jó felépítésű, gyors csatár, remélem, hogy rengeteg gólt szerez még a nemzeti csapatban.”
Románia rúgott gól nélkül, legyőzöttként távozott Franciaországból: Răzvan Lucescu együttese szombaton 2-0-ra maradt alul a csoport favoritja vendégeként. A gólok a hajrában estek, a csereként beállt Remy és Gourcuff a 83. és a 93. percben volt eredményes. A román szakvezető a meccs után sajnálatát fejezte ki, hogy pont nélkül kellett távozniuk. „Az első félidőben jól blokkoltuk az ellenfél támadásait, de nagy félelemmel játszottunk, szinte azonnal elvesztettük a labdát, amelyet nagy erőfeszítések árán szereztünk meg. A második játékrész már látványosabb volt, itt is, ott is voltak helyzetek, de nem volt meglepő, hogy a hazaiaknak több jött össze. Az azonban rendkívül frusztrál, hogy akkor kaptuk a gólokat, amikor mi irányítottuk a játékot” – fogalmazott Răzvan Lucescu, megemlítve, hogy az első, lesgyanús helyzet nyomán született gól még keserűbbé teszi a vereséget.
E csoport:
Magyarország–San Marino 8-0 (Rudolf 10., 25., Szalai 18., 27., 48., Koman 60., Dzsudzsák 89., Gera 92. – 11-esből),
Moldova–Hollandia 0-1 (Huntelaar 73.).
A csoport állása:
1. Hollandia 9 pont/3 mérkőzés,
2. Svédország 6/2 (8-0),
3. Magyarország 6/3 (10-3),
4. Moldova 3/3,
5. Finnország 0/2 (1-4),
6. San Marino 0/3 (0-19).
D csoport:
Franciaország–Románia 2-0 (Remy 83., Gourcuff 93.),
Luxemburg–Fehéroroszország 0-0,
Albánia–Bosznia-Hercegovina 1-1 (Duro 50., ill. Ibisevics 21.).
A csoport állása:
1. Franciaország 6/3,
2. Albánia 5/3 (3-2),
3. Fehéroroszország 5/3 (1-0),
4. Bosznia-Hercegovina 4/3,
5. Románia 2/3,
6. Luxemburg 1/3.
A csoport:
Kazahsztán–Belgium 0-2,
Ausztria–Azerbajdzsán 3-0,
Németország–Törökország 3-0.
Az állás:
1. Németország 9/3,
2. Ausztria 6/2 (5-0),
3. Törökország 6/3 (6-5),
4. Belgium 3/3,
5. Kazahsztán 0/3 (0-7),
6. Azerbajdzsán 0/2 (1-9).
B csoport:
Örményország–Szlovákia 3-1,
Andorra–Macedónia 0-2,
Írország–Oroszország 2-3.
Az állás:
1. Írország 6/3 (6-4),
2. Oroszország 6/3 (5-3),
3. Szlovákia 6/3 (3-3),
4. Örményország 4/3 (5-4),
5. Macedónia 4/3 (4-3),
6. Andorra 0/3.
C csoport:
Szerbia–Észtország 1-3,
Szlovénia–Feröer-szigetek 5-1,
Észak-Írország–Olaszország 0-0.
Az állás:
1. Olaszország 7/3,
2. Észtország 6/3,
3. Szlovénia 4/3 (6-3),
4. Szerbia 4/3 (5-4),
5. Észak-Írország 4/2 (1-0),
6. Feröer-szigetek 0/4.
F csoport:
Izrael–Horvátország 1-2,
Grúzia–Málta 1-0,
Görögország–Lettország 1-0.
Az állás:
1. Horvátország 7/3,
2. Görögország és Grúzia 5/3 (2-1),
4. Izrael 4/3,
5. Lettország 3/3,
6. Málta 0/3.
G csoport:
Montenegró–Svájc 1-0,
Wales–Bulgária 0-1.
Az állás:
1. Montenegró 9/3,
2. Anglia 6/2,
3. Bulgária 3/3,
4. Wales 0/2 (0-2),
5. Svájc 0/2 (1-4).
H csoport:
Portugália–Dánia 3-1,
Ciprus–Norvégia 1-2.
Az állás:
1. Norvégia 9/3,
2. Portugália 4/3,
3. Dánia 3/2,
4. Ciprus 1/2,
5. Izland 0/2.
I csoport:
Spanyolország–Litvánia 3-1,
Csehország–Skócia 1-0.
Az állás:
1. Spanyolország 6/2,
2. Skócia 4/3 (2-2),
3. Litvánia 4/3 (2-3),
4. Csehország 3/2,
5. Liechtenstein 0/2.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.