Segítséget kérnek Hargita bajnokai

Nem mond le a C osztályról a Roseal Ismét felpezsdült a hargitai futballélet, miután a megye bajnoka, a Székelyudvarhelyi Roseal a hétvégi osztályozón kiharcolta a feljutást a C osztályba.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. június 20., 00:002006. június 20., 00:00

Labdarúgás
A Dénes Jenő volt udvarhelyi labdarúgó által irányított csapat hosszabbítás után győzte le 2-1-re Maros megye képviselőjét, a Mezőméhesi Avântult, így a jövő szezonban a harmadik ligában szerepelhet.
A klub elődje a nagy helyi hagyományokkal rendelkező, 1921-ben alapított Hargita csapata, amely azonban 2002-ben egy minisztériumi rendelet értelmében – mely hivatalosított egyesületi formát követelt az amatőr gárdáktól is – a támogató cégről elnevezve Roseal néven alakult újra. Mihály Imre, az egyesület elnöke a Krónikának elmondta, ezzel együtt még távol állnak a profizmustól: „A játékosaink nincsenek fizetve, kedvtelésből játszanak. A Roseal állta a kiszállásokat, az ellátást, más pedig nem segített”. A csapat ősszel feltétlenül indulni akar a harmadik vonalban, de ez csak akkor történhet meg, ha a helyi tanács felkarolja az együttest. „Arra törekedtünk, hogy összegyűjtsük Udvarhely és a megye tehetséges labdarúgóit. Most megnyertük a D osztályos bajnokságot, de ahhoz összefogás kell, hogy méltóképpen képviseljük Hargitát” – vázolta fel a követendő utat a klubelnök, aki továbbra is helybéliekkel kívánja megerősíteni a játékoskeretet. Az még nem dőlt el, hogy melyik régió csoportjába kerül a Roseal, de a tapasztalat azt mutatja, a hargitai együttes moldvai csapatok mellé lesz besorolva: „Nem tudom, milyen ellenfelek kedveznének nekünk, de biztos, hogy jelenleg annak örülnénk, ha minél kevesebbe kerülne az utazás”.
A közös folytatás híve Mózes István, a 2004-ben a harmadik vonalból kiesett, jelenleg csupán ificsapatot működtető Székelyudvarhelyi Budvár FC vezetője is: „Hat évet töltöttünk el a C osztályban, tudom, milyen nehéz bennmaradni. Minket akkor nem támogatott a város, de ennek nem szabad megismétlődnie. A Roseal részéről még nem kerestek meg együttműködési ajánlattal, de nyitottak vagyunk a közös munkára” – nyilatkozta lapunknak a komoly harmadosztályos tapasztalattal bíró klubelnök.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában