Röplabda: kezdődik a női Eb

Második alkalommal látja vendégül két ország a női röplabda- Európa-bajnokságot (2007-ben Belgium és Luxemburg volt a házigazda), ám először fordul elő, hogy a két rendező nem határos egymással: a pénteken kezdődő tornát Szerbiában és Olaszországban bonyolítják le.

Hírösszefoglaló

2011. szeptember 23., 09:032011. szeptember 23., 09:03

A két ország hat évvel korábban már rendezett közösen egy férfi-Eb-t, de míg akkor a két fővárosban zajlottak a találkozók, most Belgrád és Nagybecskerek, illetve Monza és Busto Arsizio lesz házigazda.
A 16 résztvevő között a selejtezőket sikerrel megvívó Románia is szerepel, Darko Zakocs szövetségi kapitány együttese szombaton Csehországgal (20.00), vasárnap Izraellel (17.00), hétfőn pedig Lengyelországgal (20.00) játszik a 3000 férőhelyes nagybecskereki sportcsarnokban, valamennyi összecsapást a Digi Sport 3 közvetíti. A szerb tréner szerint csapata számára nagy siker, hogy a sorsolásnál elkerülték a két házigazdát, a minimális cél pedig a legjobb nyolc közé jutás.

A román csapathoz az utolsó pillanatban csatlakozott a legnagyobb név, a Piacenzánál légióskodó Carmen Ţurlea, aki szerda este pályára is lépett a Szerbia ellen 4-0-ra elvesztett utolsó felkészülési mecscsen. Ezen a találkozón a csapat másik sztárja, a térdsérüléséből felgyógyult Iuliana Nucu (Bergamo) is játszott már.
Mind a négy csoportból az első három jut tovább az egyenes kieséses szakaszba, a csoportgyőztesek egyből a negyeddöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással. Az Eb döntőjét október 2-án, vasárnap játsszák a 8000 nézőt befogadó belgrádi Pionír Csarnokban. A korábbi 26 kiírásból 17-et nyert meg Oroszország és jogelődje, a Szovjetunió, ám 2001 után megszakadt a hegemóniája: azóta két lengyel és két olasz aranyérem született. Románia legjobb eredménye az 1963-as bukaresti tornán megszerzett harmadik hely.


Az Eb csoportbeosztása, A csoport (Belgrád):
Szerbia, Németország, Ukrajna, Franciaország. B csoport (Monza): Olaszország, Törökország, Azerbajdzsán, Horvátország. C csoport (Nagybecskerek): Lengyelország, Csehország, Románia, Izrael. D csoport (Busto Arsizio): Oroszország, Spanyolország, Hollandia, Bulgária.
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben